"Egy olyan kilencest akarok, aki ha hat vagy nyolc meccsen sem szerez gólt, akkor is képes ezt kezelni" - Mikel Arteta bevédte Viktor Gyökerest
Viktor Gyökeres egyelőre nem hozza azt, amit vártak tőle az Arsenalnál, de az edzője, Mikel Arteta továbbra is bízik benne, elárulta, hogy az ő filozófiájába miért fér bele, ha a kilencesük hosszabb ideig nem írja fel a nevét az eredményjelzőre.
"Nincs benne érzelem, csak egyetlen cél vezérli – ez az, amit szeretek benne" - Arteta Gyökeresről
Videó forrása: SNTV
A listavezető Arsenal a belga Leandro Trossard találatával 1-0-ra nyert a Fulham vendégeként a Premier League 8. fordulójában, így már ötmeccses veretlenségi sorozatot tudhatnak maguk mögött.
Ez persze jól néz ki, de akár még jobban is mutathatna, ha a csapat egyik nyári sztárigazolása, a Sportingtól megszerzett svéd csatár, Viktor Gyökeres hozná azt a formát, amit a portugál klubjában mutatott, és amit borzasztóan szerettek volna viszontlátni Észak-Londonban.
Mikel Artetánál senki sem kapja meg többször a kérdést, hogy vajon miért nem megy a svédnek, aki zsinórban nyolc meccs óta nem szerzett gólt. Sőt, a 27 éves játékos mindössze három gólt jegyez a Sportingtól való érkezésétől számítva; az Arsenalnál zsinórban hat meccset húzott le gól nélkül, de a svéd válogatott két meccsén sem vehette elő az ikonikus gólörömét.
A nyáron 63,5 millió fontért igazolt csatár számára most már biztosan nagyon kellemetlen ez a gólcsend, de az edzője inkább azért aggódik, hogy bírja-e a nyomást, amit emiatt helyeznek rá.
"Ha nem bírja, máshová kell mennie" - mondta az edzője, aki nem kételkedik abban továbbra sem, hogy eljön majd az időszak, amikor Gyökeres újra a topon lesz.
"Nagyon elégedett vagyok azzal, amit a csapatnak tud nyújtani. Az első találkozásunk előtt azt mondtam neki:
egy olyan kilencest akarok, aki ha hat vagy nyolc meccsen sem szerez gólt, akkor is képes ezt kezelni. Ha nem, akkor máshová kell menned.
Tehát, ha te játszol az Arsenal-mezében kilencesként, akkor képesnek kell lenned azt mondani, hogy oké, hat meccs, nem szereztem gólt, de ettől más játékos leszek, máshogy fogok viselkedni?" - mondta Arteta a sajtótájékoztatón, amit a Fulham elleni győzelem után tartott.
"Én sokkal többet akarok abból, amit most is csinál. Ha meglesznek a lehetőségei, biztos vagyok benne, hogy be fogja őket lőni. Ez része a focinak. Nézd meg a kilencesek történelmét – mindig vannak ilyen időszakaik.
Az ő mentális ereje ráadásul lenyűgöző. Tele van önbizalommal, és ha minden egyes nap ránézel, látod rajta, hogy mennyire akarja ezt. Viktornak rengeteg olyan tulajdonsága van, amit talán észre sem vesznek a külső szemlélők, de ő teremti meg a helyzeteket, a teret, és kínál különböző megoldásokat a csapattársainak."
- Érdekel, hogy teljesítenek idáig a Premier League nyári sztárigazolásai? Olvasd el a cikkünket: Hogy muzsikálnak eddig a Premier League bombaigazolásai?
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/10/19/image-55858eb8-7366-4aab-8da2-19b6f06bc01e-85-2560-1440.jpeg)
Viktor Gyökeres
Fotó: Getty Images
Nincs benne érzelem, csak egyetlen cél vezérli – ez az, amit szeretek benne
"Nem volt mindig top csatár a pályafutása során, az ő útja is rögös volt. És amikor eljutsz egy magasabb szintre, ilyen időszakokra kell számítanod" - folytatta Arteta.
Gyökeres számára segítséget jelentett volna, ha a válogatott szünet alatt szerez pár gólt Svédországnak, ehelyett – Alexander Isakkal együtt, aki szintén gyenge formában van – a svédek 0–2-re kikaptak Svájctól, majd 1–0-ra hazai pályán Koszovótól – ezzel pedig végleg elvesztették esélyüket a világbajnoki kijutásra.
Arteta így kommentálta: "Ez is jól mutatja, milyen is a futball. Nem arról van szó, hogy két játékost odateszel, és minden megoldódik. Ez nem így működik – és nagyon jó példa arra, milyen nehéz ez az iparág, ez a sport.
Még a legjobb hozzávalók sem garantálják a győzelmet.
"De láttam tegnap az edzésen – Viktor még eltökéltebb és elszántabb, hogy megtegye, amit kell."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/10/19/image-051b8971-63ed-4c56-8088-69dcd4cc939e-85-2560-1440.jpeg)
Gyökeres ante Rubén Vargas
Fotó: Getty Images
De vajon nem próbálkozik túl görcsösen? A két héttel ezelőtti 2–0‑s West Ham elleni győzelemnél ez látszott a szakértők szerint, de Arteta csak rázta a fejét, és nem értett egyet:
"Szerintem nem. Szerintem jó zónában van. Egyszerűen csak nagyon balszerencsés volt. Minél többet nézem a helyzeteit, annál inkább látom: nagyon, nagyon peches, hogy nem szerzett már most még négy-öt gólt. De ezek meg fognak érkezni – és eljön majd az a pillanat, amikor mellé szegődik az a szerencse is, ami eddig hiányzott."
Arteta – aki jelenleg a Premier League történetének 10. leghosszabb ideje regnáló edzője – beszélt még arról is, hogy a csapatkapitány, Martin Ødegaard jó hangulatban van legutóbbi térdsérülése ellenére, és várhatóan jövő hónapban vissza is térhet.
Forrás: TNT Sports, SNTV
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Amorim-paradoxon - Megvárjuk, amíg az edző csodát tesz, vagy újabb ManUnited-projekt mehet a kukába?
- Sérülés, fertőzés, végtelen rehabilitáció - Több mint 1000 napja nem játszott, de nem adja fel
- Haaland duplájával nyert a Manchester City, fordulatos döntetlent játszott Kerkez korábbi csapata
Kapcsolódó témák
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-de5031ce-4074-491f-a474-2672824b033b-68-310-310.jpeg)