Nagyon nem hiányzott a Manchester Unitednek Benjamin Šeško sérülése, még akkor se, ha nem tűnik komolynak
Publikálva 09/11/2025 - 18:23 GMT+1
A Manchester United hírt adott Benjamin Šeško sérüléséről: a csatár "kezdeti vizsgálatokon" esett át, miután a Tottenham ellen térdsérülés miatt le le kellett jönnie a pályáró.
Amorim a Manchester Unitedban küszködő Seskóról: „Tudom, hogy nehézségei lesznek"
Videó forrása: SNTV
A Manchester United bízik benne, hogy Benjamin Šeško térdsérülése, amit szombaton szedett össze, nem komoly - az első vizsgálatok legalábbis biztató híreket mutattak.
A United vezetőedzője, Ruben Amorim megerősítette, hogy Šeško térdsérülést szenvedett a Tottenham ellen 2-2-re végződött találkozón. A nyáron 73,7 millió fontért (76,5 millió euró) igazolt szlovén szombaton kénytelen volt idő előtt lesétálni a pályáról.
Šeško eleve csereként állt be az 58. percben, de három perccel a lefújás előtt egy hosszú labdát üldözve a földre került, és azonnal látszott, hogy nem tudja folytatni a meccset.
Šeško nehéz időszakot él meg az Old Traffordon, egy sérülés pedig még nehezebb helyzetbe hozná a játékost, de szlovéniai jelentések szerint már átesett az első térdvizsgálatokon, amelyek arra utalnak, hogy nincs nagy baj.
A Sportklub szerint a felvételek nem mutattak aggasztó elváltozást a térdében, de csak az MRI-vizsgálat fog teljes képet adni az állapotáról. A beszámoló szerint a Manchester United egyelőre óvatos, és a végső diagnózis csak további vizsgálatok után lesz megismerhető a nagyközönség számára.
Nem csak a klubjában, a szlovén válogatottban is kíváncsian várják a friss híreket, a közelgő világbajnoki selejtezők (Koszovó és Svédország ellen) során ugyanis nagyon számítanak a 22 éves játékosra.
A Premier League-ben most akad idő némi pihenőre, a Manchester United legközelebb november 24-én, az Everton ellen lép pályára az Old Traffordon.
| A Manchester United 76,5 millió euróért igazolta le Benjamin Seskót az RB Leipzig labdarúgócsapatától még augusztus elején. Sesko a United negyedik nyári igazolása volt, előbb megszerezték Diego Leon bal oldali védőt, a támadó szekciót pedig Matheus Cunhával és Bryan Mbeumóval erősítették meg. Sesko 2030 nyaráig írt alá, a szlovén csatár vételára további 8,5 millióval növekedhet bizonyos feltételek teljesülésével. |
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/11/09/image-f268bf02-9d46-4c59-aafa-c68ca28ce540.jpeg)
Benjamin Sesko
Fotó: Getty Images
Ruben Amorim a döntetlen után azt mondta, hogy aggódik Šeško miatt.
Aggódom a sérülése miatt, mert a térdében van valami, és nem tudom pontosan, mi az"
– mondta Amorim.
"Szükségünk van Benre, hogy jobb csapat legyünk. Most nem a formája a legnagyobb gond... A sérülés miatt aggódom, mert a térdét érinti, és tényleg nem tudom, mi a helyzet."
Šeško eddig mindössze két gólt szerzett a Manchester Unitedben, mióta nyáron a klubhoz igazolt, és érthető módon frusztrálja ez a gyenge statisztika. Amorim azonban ebből a szempontból kevésbé aggódik miatta.
"Én nyugodt vagyok, de ő nem az. Teljesen tisztában vagyok vele, hogyan működnek a dolgok a labdarúgásban, és tudtam, hogy nehézségei lesznek. Ez teljesen normális" – mondta Amorim.
"Amikor mindenki azt mondja rólad, hogy te vagy a következő nagy sztár, ahogy róla is mondták, az nagy nyomást helyez az emberre.
Ha nem úgy teljesítesz, ahogy számítanak rá, jönnek majd a kritikák mindenhonnan: a klublegendáktól, a szakértőktől, a médiától, néha pedig igazuk is van.
Egy fiatal játékosnak, különösen egy olyannak, aki szeretne mindent irányítani, nehéz megértenie, hogy ez így a normális, különösen, ha ezt úgy kell megtennie, hogy közben nem veszít az önbizalmából sem."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/10/31/image-869236fc-f8fc-4d4e-aa5a-f0391dabc966.jpeg)
Ruben Amorim
Fotó: Getty Images
Az persze némi aggodalomra ad okot - és nem csak Šeško sérülése miatt -, hogy Amorim belengette, a januári átigazolási időszakban lehetséges, hogy rámennek egy támadó leigazolására.
"Meglátjuk, mi lesz Šeškóval, de lehet, hogy januárban igazolnunk kell valakit" – mondta a portugál.
Forrás: TNT Sports, MTI, Reuters
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- 100 milliós szörnyetegek a fociban: mikor éri meg kinyitni a pénztárcát egy horrorigazolásért?
- Amorim-paradoxon - Megvárjuk, amíg az edző csodát tesz, vagy újabb ManUnited-projekt mehet a kukába?
- Sokáig vezetett, végül csak egy utolsó pillanatos góllal mentett döntetlenre a Manchester United
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Tottenham Hotspur
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4129.png)
2
2
Manchester United
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4080.png)
Hirdetés
Hirdetés