Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Pochettino szerint puhányok voltak a Chelsea játékosai, mérges a vereség miatt

Minich Réka

Frissítve 26/11/2023 - 17:07 GMT+1

Hiába tűnhetett úgy az elmúlt hetekben, hogy végre megindul felfelé a Chelsea, a Manchester City, Arsenal és Tottenham elleni biztató teljesítmények után most különösen fájó vereséget szenvedett el a Newcastle ellen. A második félidő elején 23 perc alatt két gólt kaptak, ráadásul kiállították Reece Jamest. Mauricio Pochettino a mérkőzés után keményen beleszállt a játékosaiba.

Mauricio Pochettino

Fotó: Getty Images

4 bekapott gól, 1 kiállítás. Mauricio Pochettino szerint így nem lehet kiállni egy meccsre, csapata nem úgy nézett ki, mintha nyerni akarna.
Fiatal játékosokkal teli keretből kéne csapatot összeraknia Mauricio Pochettinonak a Chelsea-nél, de egyelőre nem sikerült kiegyensúlyozott formát összeraknia. Szeptemberben megszerezték az első győzelmüket, amit egy 3 meccses vereségsorozat követett, ráadásul még gólt sem tudtak rúgni.
Az elmúlt egy hónapban úgy tűnhetett, hogy kezdenek belelendülni, hiszen a „kötelező” győzelmek mellett sikerült döntetlen szerezni a tabella első két helyezettje, az Arsenal és a Manchester City ellen is, ráadásul a Tottenham ellen 4-1-re nyerni tudtak. Most viszont meglepő – főleg a módja miatt – vereségbe futottak bele a Newcastle otthonában.
A Szarkák komoly sérüléshullámmal küzdenek, a meccskeretbe így 3 kapust is neveztek, a kispadot pedig fiatal, tapasztalatlan játékosokkal töltötték fel. Az első félidőben még Raheem Sterling góljával tudtak egyenlíteni, de aztán a második félidő elején elképesztő összeomlást mutattak. Lascelles és Joelinton 2 perc alatt rúgott 2 gólt, majd a 73. percben, Reece James kiállítása miatt emberhátrányba is kerültek a Kékek. Thiago Silvának nagyon nem volt jó meccse, de a harmadik gól előtti hibája egészen látványosra sikerült, a tizenhatos előtti labdavesztéséből indult meg Joelinton.
Szombaton a csapat kulcsjátékosai hibázták a legnagyobbakat, de Pochettino - aki az eltiltása miatt nem lehetett ott a kispadon - a mérkőzés után sokkal inkább arra koncentrált, hogy mennyire puhányak álltak ki a csapat tagjai.
„Igen, Thiago Silva nagyot hibázott, de most inkább az energiaszintünkről akarok beszélni. Ma nem úgy néztünk ki, mint akik a Premier League szintjén játszanának. Még ha a Newcastle ma nem is hozta a legjobbját, mi megkönnyítettük a dolgukat. Könnyű gólokat kaptunk, egyáltalán nem voltunk kemények az összecsapásokban.
Nem látszott, hogy valami fontos célért játszanánk, ezért pedig dühös és csalódott vagyok. Lehet, hogy fiatal a csapatunk és sokat kell még tanulnunk, de ezek miatt a meccsek miatt akkor is nagyon dühös vagyok.
A karakterünket muszáj megmutatni, ilyen meccseken nem lehetünk ennyire gyengék. A Tottenham és a Manchester City elleni mérkőzések után sok dicséretet kaptunk, de aztán kiengedtünk. Sokan úgy gondolták, hogy nem kell mindent beleadniuk, majd a csapattársuk kisegíti őket.
Ez a legnagyobb baj.
Mentálisan sokkal erősebbnek kell lennünk, muszáj lenne vállalni a hibáinkat. Sokkal jobban kell koncentrálnunk. Könnyű gólokat kaptunk, ez volt a szezon eddigi legrosszabb meccse.”
A Chelsea a vereségével a 10. helyre csúszott vissza a tabellán, a jövő héten a Brighton ellen javíthat. Pochettino ott már újra a kispadon lehet, hiszen a 3 sárgalapja miatt csak egy meccsre tiltották el.
Forrás: Skysports.com

Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés