Conte még egy hidat felégetett, innen pedig nehéz lesz új munkát találnia

Antonio Contéról mindenki tudja, hogy ritkán fogja vissza magát, ha valami zavarja őt, még akkor sem, ha ezzel felégeti a hidakat maga mögött. Az olasz válogatottat leszámítva, ahol nagyjából az Európa-bajnokság végéig terveztek vele (ráadásul sikeresek voltak), mindenhonnan rossz szájízzel, komolyabb konfliktusok után távozott, miután úgy érezte: a vezetőség céljai nincsenek összhangban a saját ambícióival. Konkrétabban: nem kap annyi erősítést, amennyi a sikerek fenntartásához szükséges lenne.

2014 nyarán óriási megrökönyödést váltott ki, amikor három kiemelkedően erős szezon után úgy döntött, távozik a Juventus kispadjáról a klub megfontolt átigazolási politikája miatt, amit egy érzékletes hasonlattal támasztott alá. „Nem sétálhatsz be egy 100 eurós étterembe 10 euróval a zsebedben” – mondta. Tíz hónappal később az utódja, Massimiliano Allegri egyetlen mérkőzésnyire volt a triplázástól, a Bajnokok Ligája döntőjében egy szoros meccsen kapott ki a Barcelonától.

2018-ban az ambíció hiányával vádolta meg a Chelsea vezetőségét, pedig a 2016/17-es és a 2017/18-as idényben is kapott erősítéseket, bár az kétségtelenül igaz, hogy a Conte által kiszemelt Romelu Lukaku végül a Manchester Unitedhez írt alá. Egy évvel később az Inter átigazolási politikájával kapcsolatban is kíméletlenül rámutatott arra a tényre, hogy a Sassuolótól és a Cagliaritól igazolt játékosokat, holott ebben az időszakban sztárkluboktól is érkeztek erősítések.

Az Inter anyagi problémáit követően nem volt maradása a klubnál Conténak, öt hónappal később pedig már a bajnokságot pocsék formában kezdő Tottenham kispadján találta magát. A frigy sok szempontból furcsa volt, de elsősorban Daniel Levy és Antonio Conte eltérő felfogása miatt – az elnök a hosszabb távú stratégia híve, az edző azonnali sikerekre törekszik, és ennek megfelelő igazolásokat vár el. Kicsi kompromisszummal azonban működhetett volna a páros.

Ami azt illeti: a Tottenham részéről megvolt a szándék arra, hogy változtasson a felfogásán, és a korábbiakhoz képest agresszívebb stratégiát alkalmazzon. Két szezon alatt durván 200 millió eurót költött játékosokra, ebből csak Richarlison megszerzése 58 millió volt, akiről már akkor is tudták, hogy valószínűleg kiegészítő szerep hárul majd rá. Ivan Perišić megszerzése is ellentmondott a Spurs hagyományos építkezésének – 33 éves játékosoknak nem szokott a klub heti 200 ezres fizetést adni.

Nemzetközi összevetésben nézve ezek a számok nem számítanak kiemelkedőnek, a klub szándéka azonban egyértelmű volt, hogy gesztust gyakoroljon Conte irányába. A rugalmasság azonban nem volt kölcsönös, az edző még a nyáron is elégedetlen volt az erősítésekkel – elsősorban egy ballábas belső védőt és egy jobb oldali szárnyvédőt szeretett volna. Ezekre a posztokra két spursös igazolást kapott: Clement Lenglet-t és Djed Spence-t, aki kapcsán egyből kifejtette, nem az ő kérésére érkezett.

A szituáció részben azért alakulhatott ki, mert a klub azt érezte, mindenképpen szüksége van egy topedzőre, hogy kihozza a maximumot Harry Kane és Son Heung-min legjobb éveiből, Conte szemében viszont a Tottenham csak átmeneti állomásnak számított. Ez a szándék már a rövid távú szerződésben tükröződött, és ha kapott volna a nyáron egy kedvezőbb ajánlatot, minden bizonnyal már akkor hátat fordít Észak-Londonnak.

Ahol igazából soha nem tudott beletörődni abba a gondolatba, hogy nem feltétlenül a bajnoki cím megszerzése a cél, hanem a Bajnokok Ligája-szereplést érő top 4-es helyezés, esetleg valamelyik hazai kupasorozat megnyerése. Ehhez képest Conte ezekre sem helyezett túlzottan nagy hangsúlyt, az FA-kupában például úgy búcsúzott a másodosztályú Sheffield United ellen, hogy több kulcsjátékosát is pihentette a találkozón.

Ha már BL: akárhogy is nézzük, a Spurs szereplése csúfos kudarc, miután olyan csapatoktól kapott ki, akik jóval szerényebb lehetőségekkel rendelkeznek. Már a csoportkör nagyon necces volt a Frankfurt, a Sporting és a Marseille mellett, a nyolcaddöntőben pedig az a Milan búcsúztatta a Tottenhamet, amely 2023-ban az olasz bajnokság középmezőnyéhez tartozik. Ráadásul az angoloknak még csak komolyabb lehetőségei sem nagyon voltak, Mike Maignannak egyszer kellett nagyot védenie.

Amióta a topligákban dolgozik, ez lesz Conte első olyan klubja, amellyel egyetlen trófeát sem sikerült megnyernie, ami az ő szintjén akkor is csalódás, ha az első szezonja kifejezetten jól alakult. Innentől pedig az a nagy kérdés, hova vezethet az olasz edző útja. Angliában egyelőre nincs olyan állás, amire esélyes lehetne (vagy érdekelhetné), a Real Madridhoz és a Paris Saint-Germainhez nem passzol a személyisége, Olaszországban pedig a régi problémákba ütközne bele.

Korábbi klubjai közül a Juventus épp az újjáépítésen fáradozik, és akármennyire is sok kritikát kap Allegri a nézhetetlen játék miatt, a körülményekhez képest jó munkát végez, és a 15 pontos levonás nélkül a Serie A második helyén állna a csapat. Ugyan a klubnak volt néhány nagy igazolása – például Dušan Vlahović – a klub gazdasági helyzete miatt hasonlóan megfontoltan kell igazolnia a Juventusnak, mint Conte idejében.

Az Internél pedig úgyszintén változatlan a helyzet a távozása óta: pénzügyi szempontból továbbra is bajban van a milánói klub, ami újabb játékosok eladását eredményezheti – a pozitív forgatókönyv Denzel Dumfries értékesítése lenne. Milan Škriniar biztosan távozik a klubtól, és ő különösen nagy veszteség, mivel szabadon igazolható játékosként ír alá a PSG-hez. Conte korábbi húzásaiból kiindulva nehéz elképzelni, hogy csak úgy elfogadna egy ilyen helyzetet.

Nem jobbak a kilátások a Milannál sem, ahol hasonló szellemben igazolnak, mint a Tottenhamnél – vagyis többnyire fiatal, fejleszthető játékosokban gondolkoznak a rutinos sztárok helyett. A piros-feketék ráadásul az előző két átigazolási ablakban összesen nem költöttek el annyi pénzt, amennyit a londoniak Richarlisonra szántak. Egy ilyen klubnál – pláne a Tottenhamet követően – gyakorlatilag teljesen elképzelhetetlen egy Contéhoz hasonló edző.

Nápolyban valószínűleg szívesebben edzősködne (bár az sem kimondottan az a projekt, ahol ész nélkül szórják a pénzt), Luciano Spalletti állása azonban betonbiztosnak tűnik. Marad tehát a Roma, ahol bevallottan sztáredzőben gondolkoznak, így ha esetleg José Mourinho távozna a nyáron, az olasz fővárosban megüresedhet egy állás. Az anyagiak azonban itt is erősen korlátoznák Contét a célok elérésében, és rövid távon nehéz elképzelni, hogy a Scudettóért harcolhasson a Romával.

Conte a természetéből fakadóan valódi versenyző, aki él-hal a kiélezett szituációkért, azonban a piac az ő szemével nézve nem tűnik kecsegtetőnek. Ahhoz, hogy munkát kapjon, vélhetően neki is rugalmasabban kell hozzáállnia a feladathoz, igazodni az adott klub lehetőségeihez, és a szokásosnál hosszabb távban dolgozni ugyanazokért a célokért. Erre azonban minden állomáshelyén képtelen volt, pedig még a Tottenhamnél is megkapta a sokszor hiányolt támogatást a vezetőségtől.

Az sem teljesen biztos, hogy most az edzősködés a legfontosabb Conte életében, elvégre az utóbbi időben sorban érték a személyes tragédiák. Októberben elhunyt a stábjában dolgozó Gian Piero Ventrone, az előző hónapokban pedig a közeli barátai közül Gianluca Viallit és Sinisa Mihajlovicot is elveszítette. Korábban voltak olyan hírek, miszerint ezek a csapások, illetve a saját egészségi problémái sok mindent, többek között a munkát is más megvilágításba helyezték.

Így pedig nem lenne is lenne olyan nagy meglepetés, ha egy darabig nem látnánk az oldalvonal mellett az olasz edzőt.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.