Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Vigyázó szemetek Katarra: Sterling távozna Manchester Citytől

Sergő Z. András

Frissítve 16/10/2021 - 15:05 GMT+2

Guardiola nem marasztalja, ha a csatár menni akar.

Raheem Sterling

Fotó: AFP

Raheem Sterling Manchester City-ből való távozásáról szólt az elmúlt két nap sportsajtója, miután egy rendezvényen megpedzegette, hogy nem elégedett a bajnokcsapatban betöltött jelenlegi szerepével. Hogy jutottunk el ide, miért pont most élsz itt beszél erről, és egyáltalán mennyi az esélye annak, hogy az angol válogatott csatár valóban elhagyja a manchesteri kékeket?
„Ha volna lehetőségem máshová menni, jelenleg nyitott volnék egy ilyen lépésre”– mondta Raheem Sterling, a Manchester City és az angol válogatott csatára a Financial Times egy csütörtöki konferenciáján. Ebben a beszélgetésben felvetette a külföldi szerződés lehetőségét is: „Angol játékosként csak a Premier League-et ismerem, de valahol legbelül mindig bennem volt az érzés, hogy egy nap játszanék külföldön, hogy meglássam, milyen kihívást jelent számomra.” Ennél konkrétabban sem a váltásról, sem az idegenlégiós létről nem mondott,
azt azért hozzátette: szívesen megtanulna franciául.
A történések persze maga a főszereplő nyilatkozatával nagyobb fordulatszámra kapcsolt, de nehéz volna elvitatni, hogy a téma egy ideje adja magát, és hogy a játékos presztizse Pep Guardiola csapatában az elmúlt 1,5-2 évben jelentősen csökkent. Ezek közül emelt ki néhány szempontot két héttel ezelőtti cikkében a The Athletic.
Sterling játékában komoly fordulópont volt a márciusi manchesteri derbin elszenvedett vereség, amin ő és sok másik csapattársa is gyenge teljesítményt nyújtott. Finoman szólva is megorrolt Guardiolára, aki nem válogatta be őt a Southampton elleni következő bajnoki meccsre. Hogy a katalán menedzser egyértelműsítse véleményét, a következő egy hónap mérkőzésein sem állította a kezdőcsapatba, legközelebb egy hónappal később volt csak a kezdőben.
Ami pedig még inkább beszédes: a legtöbb játékpercet azokon a meccseken kapta, ami előtt vagy után fontos Bajnokok Ligája összecsapás vált a csapatra, szükség volt tehát a kispad rotációjára.
Sterling a szezon utolsó meccsén, a BL-döntőben ugyan kezdőként lépett pályára, de a The Athletic forrásai szerint ez nem jelentett reális esélyt a helyzet fordulására. Ez persze minimum azért furcsa, mert hiába a fölényes bajnoki győzelem, a Bajnokok Ligájára tett fel mindent a csapat – sikertelenül.
picture

Pep Guardiola, Manager of Manchester City speaks with player Raheem Sterling during the Premier League match between Chelsea and Manchester City

Fotó: Getty Images

Tovább nehezítette Sterling dolgát az egyre erősödő konkurencia. A tavalyi szezon tavaszi időszakában, amikor edző és játékos között nem volt felhőtlen a viszony, gyakran beelőzött Phil Foden és Riyad Mahrez. Még tovább súlyosbodott a helyzet, miután nyáron az Aston Villából Manchesterbe igazolt Jack Grealish, aki a balszélső játékpercek nagy részét elvitte, ráadásul Ferran Torres is több poszton bevethető.
Kevésbé szakmai, inkább szimbolikus vagy közösségi jellegű utalás a csapatkapitány kérdése. A csapatnál szavazással dől el a kapitányi szalag sorsa, amiben a játékosok és a technikai személyzet is részt vesz. Idén a keret két idősebb, tiszteletet övezte tagja, Fernandinho és Ilkay Gundogan kapta az első két helyet, mögöttük pedig a tavaly nagy szezont futó Ruben Dias jött be 3. helyre. Sterling a hatodik helyre csúszott vissza, ami tovább csökkenthette önbizalmát.

Guardiola szerint nincs itt semmi látnivaló

A The Guardian beszámolója szerint Pep Guardiolát, a Manchester City menedzserét meglepte Sterling kijelentése.
„Nem tudtam róla, és szerintem a klub sem”– mondta. "Raheem a mi játékosunk, remélhetőleg hihetetlenül fontos marad a klubnak. Nem tudom, hogy több játékidőt akar-e, mint Riyad [Mahrez] vagy João [Cancelo], aki nem játszik és nem panaszkodik. (...) Tudják, hogy perceket fognak játszani. Nem vagyok olyan, hogy csak 11 játékost játszatok, mindannyian részt vesznek benne.”
picture

Guardiola azt sugallta, hogy ha Sterling nem elégedett, szabadon távozhat.

Fotó: AFP

„Azt akarom Raheemtől és mindenkitől, hogy elégedettek legyenek, hogy itt lehetnek, és örüljenek, hogy ebben a klubban lehetnek. Ha ez nem így van, akkor szabadon meghozhatják a legjobb döntést a maguk és a családjuk számára.”
A menedzsert egyébként még a fentebb említett The Athletic cikk is úgy idézte, fontos a rotáció, más és más feladatra más típusú játékosokat vet be. A legutóbb BL-forduló után, ahol a City kétgólos vereséget szenvedett Párizsban, és a 78. percben Sterlinget Jesusra cserélte, Guardiola így nyilatkozott:
“Raheem nagyon jól játszott csatárként a PSG elleni legutóbbi meccsen. Hihetetlen tereket teremtett mindenkinek. Játszhat a jobb oldalon, de a szezon elején Gabriel (Jesus) nagyon-nagyon jól játszott, és ehhez a meccshez olyan srácokra volt szükségünk az egy-egy elleni játékban, mint Jack (Grealish) és Riyad (Mahrez), akik több PSG-játékost vonzanak maguk elé, hogy más területeken teret teremtsenek. Amikor olyan srácra van szükségünk, aki jobbról balra fut be hátulról, Raheem a legjobb, aki a csapatunkban van.”
Alapvető megfontolásnak tűnik, hogy a nagy merítési lehetőségből egy vezetőedző mindig a legtöbbet forgassa ki, valamiért – és ezeket fentebb összefoglaltuk – Sterling az elmúlt időszakban mégsem érzi magát biztonságban.

Katar már a kertek alatt

Mindemellett a nyári Európa-bajnokság jót tett Sterlingnek. Mind a hét meccsen kezdő volt, amiből ötöt végig is játszott, a két alkalom közül, amikor Garreth Southgate szövetségi kapitány lecserélte, az egyik az ukránok elleni kiütéses győzelem alkalmával volt. a Manchester City-nél tapasztalhattunk népszerűség-csökkenéssel ellentétben a válogatottnál egyre markánsabb, meghatározó szerepe van. Ezt mindenképpen tartania kell a következő világversenyig, márpedig ha továbbra is ennyire számítanak rá a klubban, akkor változtatni kell.
A katari világbajnokságig már csak egy év van hátra, a 26 éves Sterlingnek pedig alig két év van hátra a City-vel kötött szerződéséből, amely 2023 júniusában jár le, tehát a 2022-es, Katar által megszakított szezon végén.
picture

Raheem Sterling, Harry Kane (England)

Fotó: Getty Images

Hacsak nem ír alá hosszabbítást, ami jelenleg valószínűtlennek tűnik, a City utolsó esélye, hogy valamilyen ellenszolgáltatásért továbbadja őt, a jövő nyáron, 2022-ben lesz. Ettől kezdve jelentősen javul a csatár tárgyalási pozíciója, és ingyen távozhat. A klubnak talán érdekében áll, hogy elkezdje meghallgatni az ajánlatokat, ha nem tudják meggyőzni őt arról, hogy hosszabbítson az Etihad Stadionban.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés