"Hány szurkolónk van Nyugat-Londonon kívül? Száz?" - megjöttek a Méhek, behúzták a szezonnyitót

Egy jól kigondolt tervet követnek, de közben nem ijednek meg a merész, új gondolatoktól sem. Mindent megírtak már róluk és a módszereikről, de mégis valahol teljesen ismeretlenek tudtak maradni. Nagy kérdés, hogy hova futhat ki a projekt, aminek mind a háttere (a szurkolói tulajdonosi körrel), mind a futballról és a csapatépítésről alkotott világképe egyedivé teszi a bajnokságban. A csapat történetét, és ezt a hátteret mi is megírtuk ebben a nem túl rövid cikkben.

"Mi dongók vagyunk" - mondja Frank, utalva a klub becenevére és logójára, amin egy méh szerepel. "Őket nem repülésre tervezték, de mi mégis képesek voltunk felrepülni a Premier League-be, és folyamatosan azon vagyunk, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy olyan magasan tudjuk szárnyalni tovább, amennyire csak lehetséges.”

Úgy tűnik, Frank szeret nagy életbölcsességekkel előrukkolni, ha a csapatáról van szó, a szezon rajtja előtt az alázat és a magabiztosság kettősét emelte ki, aminek az az egyetlen célja esetükben, hogy sikeresek tudjanak lenni egy olyan ligában, ahol ebben a szezonban szerinte kevés más újdonságra lehet számítani.

Nos, a rajt nem sikerült rosszul. Egy augusztusi péntek tizenharmadikán a Brentford megszerezte az első győzelmét az első osztályban, méghozzá az Arsenal ellen, egy olyan londoni derbin, amit még azért szoknunk kell, hogy derbinek vagy városi rangadónak nevezzünk-e vagy sem. A 22. percben az újonc csapat megszerezte a szezon első gólját, Sergi Canós talált be a hálóba a hazai közönség előtt, majd a második félidőben megduplázták a góljaik számát, Christian Norgaard találatával. Frank arcán olyan mosoly jelent meg, ami csak egy olyan arcra ülhet ki, aminek tulajdonosa épp azt látja, hogy működik a terve.

A terv, ami ezt a kis csapatot most ki tudja, meddig repítheti. „Őszintén úgy hiszem, hogy a Brentford egy figyelemre méltó történet stratégiáról, egymásra hangolódásról és valami egészen hihetetlen bátorságról” – mondta, miközben bemutatta azt a Mads Roerslevet, aki nem is olyan régen még a dán másodosztályban kellett, hogy harcoljon a játéklehetőségért, most pedig készen áll arra, hogy megmutassa magát a legjobbak között. Az ő esete a Brentford igazolási stratégiájának az egyik tökéletes példája.

Frank és a csapat el tudott tapsolni a nyáron 30 millió fontot a Kristoffer Ajer-Frank Onyeka-Yoane Wissa hármasra, ami elég nagy összeg ilyen kis költségvetéssel, de futotta rá abból az 50 milliós profitból, amit Ollie Watkins és Saïd Benrahma tavalyi eladásából gyűjtöttek össze. A terv az volt, hogy akkor engedik el a játékosokat, amikor már sokat érnek, addig pedig részt vesznek az építkezésben és a feljutásban. Ezen a módszeren a jövőben sem valószínű, hogy változtatnának, bár most, a csúcson, arra is szükség lenne, hogy egy stabil játékosállománnyal meg tudják vetni a lábukat, és ne zuhanjanak vissza alacsonyabb osztályokba, ahogy az a klub történetében többször is megtörtént már a látványos felívelések után.

A szezonnyitót elnézve abban viszont biztosak lehetünk, hogy a stabil szurkolói háttér nem fog elpártolni a csapattól, egészen hatékony és látványos játékot mutattak a bizonyítani nagyon akaró brentfordiak, a jelenlévők nagy örömére.

És ha már szurkolók. Valószínűleg rengeteg ember lesz majd, aki ebben a szezonban talál rá a Brentfordra, akár Nagy-Britanniában, akár azon kívül. A csapat dán edzője persze ezt a kérdést is elviccelte: "Hány szurkolónk van Nyugat-Londonon kívül? Száz? Azt hiszem, legalább néhányan vannak Dániában is: anyukám, apukám, a nővérem" - ami bár tényleg csak vicc, azért a foci-Eb után a dán focira, a játékosállományra és főleg a stratégiára (amit a Brentford mellett a dán utánpótlás válogatottak és például a Midtjylland is képvisel) érzékelhetően nagyobb figyelem összpontosul. Valószínűleg ez sem véletlen.

De várjuk ki a végét. Thomas Frank nem nyerte meg még gondolatban sem a bajnokságot, és nem is úgy adja elő a Brentford történetét vagy az általuk megálmodott irányokat, mintha az lenne az egyetlen helyes út. Sőt.

Forrás: The Guardian (részben)