A Liverpool ikszelt a szezon meglepetéscsapatával, kétgólos előnyt adott el a Manchester City
Premier League - Az éllovas Liverpool 1-1-es döntetlent játszott az idény meglepetéscsapata, a Nottingham Forest vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának keddi játéknapján.
Szoboszlai Dominik - Fotó: Paul ELLIS / AFP
Fotó: AFP
A hazaiak korán vezetést szereztek, a második félidőben aztán a Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Vörösök a portugál Diogo Jota találatával egyenlítettek, így továbbra is hat ponttal vezetik a tabellát. A magyar válogatott csapatkapitánya végigjátszotta a találkozót.
A pontosztozkodással mindkét csapat folytatta veretlenségi sorozatát: a Nottingham, amely ebben az idényben eddig egyedüliként tudta legyőzni a Liverpoolt a Premier League-ben, hét kör óta nem kapott ki, míg a listavezető jó szériája 16 találkozót számlál.
korábban:
A Kerkez Milost foglalkoztató Bournemouth 2-2-es döntetlent játszott a Chelsea vendégeként.
A magyar válogatott bal oldali védője végigjátszotta az összecsapást, melyen a csapata a második félidő elején ugyan fordított, de végül nem ünnepelhetett győzelmet, mert a londoniak a hosszabbításban egyenlítettek. A pontosztozkodással mindkét együttes sorozata folytatódott: amíg a Bournemouth immár kilenc kör óta veretlen, addig a Chelsea a legutóbbi öt bajnokiján nyeretlen maradt.
A Manchester City egyre távolabb kerül a címvédéstől, mivel ismét pontokat vesztett: ezúttal hiába vezetett Phil Foden duplájával 2-0-ra a Brentford otthonában, a riválisa egyenlíteni tudott. Pep Guardiola hatodik helyen álló együttese több mint tízpontos hátránnyal követi a listavezető Liverpoolt.
Graham Potter a hétvégi kupabúcsú után a Premier League-ben már győzelemmel mutatkozott be a West Ham United kispadján, mivel a tanítványai 3-2-re verték a vendég Fulhamet.
Eredmények:
Premier League, 21. forduló:
- Brentford-Manchester City 2-2 (0-0)
- Chelsea-Bournemouth 2-2 (1-0)
- West Ham United-Fulham 3-2 (2-0)
- Nottingham Forest-Liverpool 1-1 (1-0)
szerdán játsszák:
Everton-Aston Villa 20.30
Leicester City-Crystal Palace 20.30
Newcastle United-Wolverhampton Wanderers 20.30
Arsenal-Tottenham Hotspur 21.00
Leicester City-Crystal Palace 20.30
Newcastle United-Wolverhampton Wanderers 20.30
Arsenal-Tottenham Hotspur 21.00
csütörtökön játsszák:
Ipswich Town-Brighton 20.30
Manchester United-Southampton 21.00
Manchester United-Southampton 21.00
A tabella:
- 1. Liverpool 20 48-20 47 pont
- 2. Nottingham Forest 21 30-20 41
- 3. Arsenal 20 39-18 40
- 4. Chelsea 21 41-26 37
- 5. Newcastle United 20 34-22 35
- 6. Manchester City 21 38-29 35
- 7. Bournemouth 21 32-25 34
- 8. Aston Villa 20 30-32 32
- 9. Fulham 21 32-30 30
- 10. Brentford 21 40-37 28
- 11. Brighton 20 30-29 28
- 12. West Ham United 21 27-41 26
- 13. Tottenham Hotspur 20 42-30 24
- 14. Manchester United 20 23-28 23
- 15. Crystal Palace 20 21-28 21
- 16. Everton 19 15-25 17
- 17. Wolverhamton Wanderers 20 31-45 16
- 18. Ipswich 20 20-35 16
- 19. Leicester City 20 23-44 14
- 20. Southampton 20 12-44 6
(MTI)
Kapcsolódó témák
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4088.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4075.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/100082.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4222.png)