Minden előzetes várakozásra rácáfol a Brentford, amely egyelőre a Premier League-ben is megállja a helyét, hét fordulót követően olyan klubokat előz meg, mint az Arsenal vagy a Tottenham.


Ennél szebb kezdést talán még álmodni sem tudtak volna a Brentford szurkolói, csapatuk ugyanis fantasztikusan rajtolt a világ legerősebb bajnokságában. Hét forduló elteltével úgy állnak a hetedik helyen, hogy sikerült megverniük az Arsenalt, a Wolverhamptont és a West Hamet, a bajnoki címre esélyes Liverpoollal pedig egy emlékezetes, 3-3-as döntetlent játszottak. Az erős szezonkezdést tehát aligha lehet a szerencsére fogni, az újonc teljesen megérdemelten tart ott, ahol.
Premier League
Már a Premier League-be is betört a dán kiscsapat forradalma
27/08/2021 18:03
Teljesítményük annak fényében különösen figyelemreméltó, hogy a Championship előző idényét domináns teljesítménnyel megnyerő Norwichnak egyetlen győzelme sincs még az új szezonban, a Watford pedig – bár nehéz mire vélni ezt a döntést – már túl van az első edzőcserén. Ugyan a Brentford csak a másodosztály rájátszásán keresztül harcolta ki a feljutást, a nagyok között egészen meggyőző: csupán hat csapat lőtt több gólt nála és hárman kaptak kevesebbet.

Egy ideje már PL-szinten futballoznak

Nagy újdonságot tehát nem árulunk el azzal, hogy azt állítjuk: a Brentford egy jó csapat. Természetesen nem a semmiből váltak azzá, hiszen a folyamat évekkel ezelőtt kezdődött, csak épp a Championshipben elért helyezéseik nem feltétlenül tükrözték a teljesítményüket. Az előző két idényben mindenkinél több gólt szereztek, a Wyscout várható pont mutatója alapján pedig mindkét esetben az automatikus feljutást érő pozíciók valamelyikében zárhattak volna.
Ők rendelkeztek a második legtöbb lövéssel (607 és 668), a második legtöbb tizenhatoson belüli labdaérintéssel (960 és 1109), és csak a két bajnok előzte meg őket, magyarán szólva jó ideje a Premier League szintjén teljesítenek. Sokan kezelik úgy az angol futballpiramist, mintha az teljes mértékben tükrözné a tudásbeli különbségeket, de a valóságban bőven van átfedés az osztályok között: a Premier League hátsó hatosa nem sokban tér el a Championship hat legerősebb csapatától.

Wissa gólja a Liverpool elleni 3-3-as mérkőzésen

Fotó: Getty Images

A statisztikai összehasonlítás nyilvánvaló akadályokba ütközik a szintkülönbség miatt, de 90 percre levetítve a Brentford több gólt (1,72), kialakított helyzetet (10), lövést (13,4) hozott össze, ezeket hatékonyabban váltotta gólra (12,8%), kevesebb lehetőséget (0,91) és lövést (8,6) engedett, egyúttal magasabb labdabirtoklást produkált a Brightonnál, Southamptonnál, a Wolvesnál és a Crystal Palace-nál.
Legalább ennyire beszédes, hogy Thomas Frank csapata négy Premier League-csapatot is kiejtett a Ligakupa-menetelés során (Southamtpon, West Brom, Fulham és Newcastle), mielőtt a Tottenham megállította volna. Ráadásul nincs itt semmiféle szemfényvesztés, öt alkalomból háromszor több kaput eltaláló lövéssel rendelkeztek az ellenfeleiknél, így ez a menetelés is táplálta az önbizalmukat, hiszen láthatták: már a másodosztályban is PL-szinten futballoztak.

A stabilitás kifizetődő

Van a klubnak egy nem hivatalos mantrája, amely a rendszer teljes egészét átjárja. Nem olyasmiről van szó, amit kiírnának az edzőközpont falára vagy megtalálható lenne a címerben, inkább egy érzés, amit az ott dolgozó emberek sugároznak, és időnként egy-egy vezetőjük is emlékeztet rá: „soha ne pánikolj”. Ugyanúgy reagálnak, ha valamilyen pozitív célt sikerült teljesíteni, mondjuk a feljutást, és ha valami negatívum éri a csapatot, például a házi gólkirály távozása.
Minden egyes szituációt gondos elemzés követ, és csak utána hozzák meg a döntéseket, ezzel biztosítva a folytonosságot és a stabilitást, hogy a klub minden egyes tekintetben fejlődhessen. Néhány kulcsjátékost kénytelenek voltak eladni, ám ezt leszámítva a csapat magját többé-kevésbé ugyanazok az emberek alkotják. A klubot 2015 óta irányító Phil Giles és Rasmus Ankersen társ-sportigazgatók nem csábultak el, vagy estek abba a csapdába, hogy Premier League-tapasztalattal pumpálják fel a keretet.
Miután a nyitófordulóban legyőzték az Arsenalt, Gary Neville interjút készített a vezetőedzővel, és külön rákérdezett, nem aggasztja-e, hogy a játékosok kevés élvonalbeli tapasztalattal rendelkeznek. „Egyáltalán nem” – vágta rá Frank. „Szerintem képesek játszani, ha elég képzettek. Van néhány válogatott játékosunk, páran az Európa-bajnokságon is részt vettek, szóval nem gondolnám, hogy ez problémát jelentene.”

A Brentford hatalmas meglepetésre legyőzte az Arsenalt a nyitófordulóban

Fotó: Getty Images

Aznap ezt egyértelműen bizonyították azzal, hogy 2-0-ra nyertek az Arsenal ellen, Neville pedig kijelentette: izgalmasnak tartja, hogy a Brentfordnál nincsenek "jojójátékosok", akik jártak már ezen a szinten. Közülük sokakat beajánlottak, amikor kiderült, hogy a középpályára keresnek erősítést, de helyettük a 23 éves Frank Onyekát választották, akit nem sokkal korábban behívtak a nigériai válogatottba a testvérklubnál, az FC Midtjyllandnál nyújtott teljesítménye alapján.
Az, hogy a játékostoborzást ilyen egyenletességgel képesek megoldani, és a jó képességű fiatalokat jó képességű fiatalokkal pótolják, nagyban hozzájárult a Brentford fejlődéséhez. A Premier League-ben ők rendelkeznek a második legfiatalabb kerettel (24,8 év), ezért a klubnál azzal számolnak, fejlődni fognak a továbbiakban is, és nem kell visszaeséstől tartaniuk. Drasztikus változásokat nem is kellett a nyár folyamán végrehajtani, csupán öt új játékost szerződtettek.
Közülük a Liverpool ellen ketten voltak a kezdőben: Onyeka és a Celtictől megszerzett Kristoffer Ajer; mindketten nagyszerűen beilleszkedtek a rendszerbe. Ketten a második évüket töltik a csapatnál (Ivan Toney és Vitaly Janelt), a kapus David Raya, a belső védő páros – Pontus Jansson és Ethan Pinnock –, a középpályás Christian Norgaard és a csatár Bryan Mbeumo a harmadikat. Sergi Canos az ötödik, Rico Henry a hatodik éve van a klubnál.
A játékosok jól ismerik egymást, és tisztában vannak a szerepeikkel, tulajdonképpen együtt fejlődtek, és ugyanez a szakmai stábról is elmondható. Frank két éven át Dean Smith asszisztense volt, mielőtt 2018-ban átvette volna a helyét, ekkor csatlakozott másodedzőként Brian Riemer. Neil Greig 2010 óta vezeti az orvosi csapatot, Luke Stopforth pedig még nála is régebben irányítja az elemzői részleget. Frank másik segítője, Kevin O’Connor 20 éven át szolgálta a klubot játékosként, amellyel rekordernek számít.

A Thomas Frank-hatás

Az Arsenal elleni meccset követő ünneplésnek volt egy pillanata, amikor Frank odarohant az egyik fiatal szurkolóhoz, és olyan tekintettel fogta meg a kezét, amilyennel az apák szokták a gyermekük első lépéseit nézni. Nem csak, hogy tökéletesen elkapta a pillanat szellemét, de egy tisztán szeretetteljes és őszinte gesztus volt a dán szakvezetőtől. Mivel csak pár éve dolgozik felnőtt szinten, Angliában még mindig rejtélyesnek tartják, pedig bőven van tapasztalata, tudása pedig még annál is több.

Frank kétségkívül az egyik feltörekvő edző Európában.

„Van valami az edzőben, ahogyan beszél, a tekintetében” – mondta Carragher. „A válaszai nagyon magabiztosak. Valódi személyiség és karakter lehet ebben a ligában, nagyon fogjuk őt és a csapatát is élvezni.” Ez nem csak neki tűnt fel, de Jürgen Kloppnak is, aki még az egymás elleni mérkőzés előtt dicsérte kollégája stílusát. „Megnéztem Thomas sajtótájékoztatóját, és az volt az egyik legszórakoztatóbb dolog, amit évek óta láttam. Nagyon jó volt.”

Thomas Frank - AFP/Adrian Dennis

Fotó: AFP

„Hihetetlen a focijuk és a szervezetük, szóval nyilvánvaló, hogy Thomas és a Brentford hihetetlen munkát végeznek. Nagyon szervezett futballcsapatuk van, mindenki tudja, mit kell csinálnia, mindenki hajlandó megtenni azt a néhány extra métert” – tette hozzá az edző. Klopp még párhuzamot is vont a mainzi önmagával, amikor Frankról beszélt, és kétségtelenül vannak hasonlóságok: mindent elsöprő támadófocit képviselnek, azzal a céllal, hogy a tizenhatoson belül minél nagyobb helyzeteket alakítsanak ki.
Ezt a Brentfordnak sikerült is megvalósítania, ők szerezték a legtöbb gólt a tizenhatoson belül (10), miközben csak az Everton rendelkezik kevesebb passzal (132 – 166) és kevesebb labdaérintéssel (10,5 – 12) a gólokhoz viszonyítva. Frank közben olyan taktikai sokoldalúságot mutatott, amit a topedzőktől vár az ember, a Liverpool ellen szemrebbenés nélkül váltott direktebb focira, amivel még Kloppot is meglepte.
Azt szeretem, ha van egy rendszerünk, amin dolgozhatunk. Megtarthatjuk a szerkezetet és a kiegyensúlyozottságot, ezért a játékosok ismerik a figurákat, de természetesen tisztában vagyok azzal, hogy rugalmasnak kell lenni – mondta Frank.
És a csapat pontosan ezt tette a Liverpool ellen. Valamennyi stábtag nagyszerű munkát végzett a szezonban, Brian Riemer másodedzőt például a védelmi formáció és a kohézió miatt lehet dicsérni, Frank személyében ugyanakkor van egy végtelenül magabiztos és hiteles emberük, aki a frontvonalból vezényel és lassacskán a klub arcává vált. Az ő hatása az élvonalban – a pályán és azon kívül egyaránt – vitathatatlanul meghatározó tényező volt.

A szurkolók visszatérése

Azt is mondhatjuk, hogy a szerencse is a Brentford mellé állt (vagy ahogyan az egyik vezetőjük fogalmazott: „nem volt balszerencséjük”), elkerülték őket a vitás VAR-jelenetek, a véleményes tizenegyesek, a súlyos sérülések és a botrányok. Ugyanakkor azt is mondhatnánk, hogy mindenki a saját szerencséjének a kovácsa, a Brentford pedig még mindig azt a hullámot lovagolja meg, amit a szurkolók lelkesedése tart a felszínen nagyon régóta.

Brentford-szurkolók ünnepelnek az Arsenal elleni mérkőzésen augusztus 13-án

Fotó: Getty Images

Akkor indult, amikor 2014-ben Mark Warburton vezetésével feljutottak a harmadosztályból, és azóta is tart: emberemlékezet óta ez a klub történetének legjobb időszaka, soha nem volt még ennyire jó Brentford-drukkernek lenni. Nyomás nincs a játékosokon, közben pedig a szurkolók is visszatérhettek a stadionokba – egyik hatását sem érdemes lebecsülni. Bár a nézők minden klubnak nagy lökést adtak, azt már senki más nem mondhatja el magáról, hogy nulla elvárással futballozhat.
Ez alapozott meg az új Community stadion elképesztő hangulatának, amely különösen az első napon, az Arsenal ellen volt feltűnő. „Fantasztikus este volt, a szurkolók megérdemelték egy járvánnyal terhelt év után” – mondta Canos. „Remélhetőleg az idei szezonban ez lesz az erődünk. Bízom benne, hogy minden héten ilyen hangulatot csinálnak a nézők, mert szükségünk lesz rá. Mindannyian egyek vagyunk. Ez egy nehéz bajnokság, szükség van a szurkolók támogatására.”
Forrás: Sky Sports

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Premier League
Nagy-Britanniában kimagasló, európai léptékben viszont közepes a Premier League átoltottsága
EGY NAPJA
Premier League
A Chelsea legyőzte az újocot és továbbra is vezeti a bajnokságot
16/10/2021 20:28