Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Már a Premier League-be is betört a dán kiscsapat forradalma

Németh Dániel

Publikálva 27/08/2021 - 20:03 GMT+2

Egyedi megközelítésével a Lyngby megreformálta a teljes dán labdarúgást, szakembereiket pedig már az angol bajnokságban is alkalmazzák.

Thomas Frank - AFP/Adrian Dennis

Fotó: AFP

Thomas Frank munkájára már most sokan felfigyeltek, miután az abszolút Premier League-újonc Brentford kiválóan kezdte a bajnokságot. Szombaton az Aston Villa vár a csapatára, amelynek sportigazgatóját, Johan Langét személyesen is jól ismeri, ami azt illeti: egykoron egy irodán osztoztak.


Lehetséges, hogy amikor összefutnak, szóba kerül a brit átigazolási rekord, de sokkal valószínűbb, hogy inkább a közös emlékekről lesz szó, mert hogy abból bőséggel akad a Lyngbynél töltött időszakból, amikor a két dán szakember együtt edzősködött. Birger Jörgensen, az ember, aki felvette őket, mai napig a Koppenhága külvárosában található klub alkalmazásában áll. Jack Grealish eladását meglehetős nyugalomban összegezte: „Csak a szám és a valuta különbözik” – mondta.
Jörgensen csodálja egykori beosztottjait, amiért ennyire sokra – egészen pontosan a Premier League-ig vitték. A közös gyökerek ellenére nehéz lenne azt mondani, hogy azonos módon gondolkoznának: Franket inkább karizmatikus személyiségként ismerte meg, miközben Lange sokkal inkább az analitikus megközelítés híve. „Thomas a tettek embere. Mindig ilyen volt, mindig ilyen marad. Keményen dolgozik, jó a hangulata. Johan az ellenkezője, ő nem fedi fel a lapjait. De fantasztikus ember, nagyon okos.”
Akár merő véletlennek is tekinthetnénk, hogy Frank és Lange egyaránt a Lyngbyből indult, ám nem voltak egyedül. Miközben ők az akadémiai és a tartalékcsapattal foglalkoztak, az U19-eseket az a Nils Frederiksen irányította, aki nemrég bajnokságot nyert a Borndbyval. A felnőtteket pedig Kasper Hjulmand vezette, aki az idei Európa-bajnokság egyik sztárjaként elődöntőbe vezette Dániát, és ahogyan Jörgensen mondta: végül csak „egy nem-büntetővel” kapott ki Angliától.
Mindannyian nagyon sikeresek voltak. Elégedettséggel tölt el, hogy mindegyiküket alkalmaztam.
Jörgensen egy 1998-as előadáson ismerkedett meg Hjulmanddal, nem sokkal később pedig egyéni edzőként munkát ajánlott neki a klubnál – ezt a szerepkört egyébként a Dán Labdarúgó-szövetség is támogatta. 2002-ben az első csapatnál lett edző, Frank pedig onnantól kezdve az egyéni edzésekért felelt. Az edzői iskolák kialakulása természetesen nem példátlan jelenség, a dánokat talán az különbözteti meg, hogy ők nem szükségszerűen emelték fel egymást, a Lyngbytől való távozásukat követően egészen más utat jártak be.
picture

Thomas Frank

Fotó: Getty Images

„Telefonon beszélgetünk, üzeneteket váltunk, de a munka terén nem állunk annyira közel egymáshoz. Valójában én és Johan ellenfelek vagyunk a munkában. És persze, mivel Thomas, Kasper és Niels edzősködnek, ők is ellenfeleknek számítanak. Mindenkinek magával kell foglalkoznia. Szerintem az közös bennünk, hogy hiszünk magunkban, tudjuk, honnan jöttünk, és senki sem gondolja valami másnak magát. Így lettünk sikeres, jó emberek, akik keményen dolgoznak, és önmagukat adják.”
Valami különleges azért csak van Lyngbyben, ha már ennyire jó szakembereket tudtak kinevelni. „A Lyngby csak egy átlagos klub, a környezet viszont különleges. Mi a kíváncsi edzősködésre építünk. Itt lehet kísérletezni. Persze meccseket akarunk nyerni, hogy bajnokok legyünk. De mindig nagyszerű embereket gyűjtünk össze, akik keményen dolgoznak.” Ehhez persze kellenek az egyének is, egy olyan környezetben, ahol ennyire eltérő karakterek sikeresek tudnak lenni, nyitott emberekre van szükség.
Sok klubnál csak a komoly emberekben hisznek, pedig önmagadat is bele kell raknod, szükség van társas életre. Egy futballklub a csapatmunkáról szól, máskülönben nem létezhetne. Ezért annyira sikeres sok Lyngby-edző. Boldogok vagyunk emiatt, és szeretnénk folytatni.
Gyakran előfordult, hogy a Lyngby irodáiban eszmét cseréltek. „Jó emberek, jó edzők, jó környezet” – mondta. Hjulmand ezen beszélgetések alkalmával olyan gondolatokra jutott, amelyek nem csak a klubot, de a teljes dán utánpótlást meghatározták. „Amikor Kasper a Lyngbynél dolgozott, úgy döntött, hogy együtt fog dolgozni Keld Bordinggardral, hogy átalakítsák a 12 és 15 év közötti utánpótlásfutballt.”
picture

Gólt ünnepelnek az Aston Villa játékosai

Fotó: Getty Images

„A fiatalabb generációra összpontosítottak, hogy ne válogassák ki túl korán őket, inkább kisebb létszámú meccsekre koncentráltak, hogy a lehető legtöbb játékost együtt tartsák, mivel senki sem tudja, kiből lesz a végén nagy tehetség. Nagyon egyszerűnek tűnik vezetni egy ilyen klubot, de a végén elég bonyolult, mert sok érdekcsoport forog a fiatalok körül. Azok, akik később nagyon sikeresek lesznek 15, 16, 17, 18 vagy 19 éves korukban, egészen a felnőttekig, azért jutnak el idáig, mert Kasper 2002-ben a klubnál dolgozott."
20 év elteltével még mindig profitálunk ebből.
Idén Dánia visszakerült a legjobb tíz közé a FIFA ranglistáján, a Lyngby befolyása pedig a mai napig számottevő. „A dán nemzeti válogatottaknál az U16, az U17 és az U19 edzője egyaránt dolgozott nálunk" - büszkélkedett Jörgensen. Jelenleg őket tekintik a dán futball jövőjének, Jörgensen szerint pedig a Lyngbynél feltörekvőben van egy újabb generáció, akik biztosítják a sikeres folytatást. Ami a jelent illeti: Frank és Lange épp egymás ellen küzd majd a világ legerősebb bajnokságában.
Jörgensen szeretne ott lenni a lelátón. „Amennyiben Boris Johnson beenged az országba” – mondta nevetve, utalva az utazási korlátozásokra. „Beszéltem Johannal és Thomasszal. Ha változnának a dolgok, ott leszek.” Ám ha úgy alakul, hogy nem sikerül, akkor is gondolni fog a Lyngby óta bejárt fejlődésükre. „Felfedeztem őket, felvettem őket, dolgoztam velük. De ezt ők érték el. Megragadták a lehetőségeiket. Mi egyszerűen csak örülünk annak, hogy részt vehettünk az oktatásukban.”
Forrás: Sky Sports

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés