A Tottenham új menedzsere Thomas Frank nem fél a kirúgástól, inkább hosszú távra tervezne Ange Postecoglou utódja
Frissítve 19/07/2025 - 11:41 GMT+2
A Tottenham hivatalosan is bemutatta új edzőjét, Thomas Frankot. Az észak-londoniak ugyan tavaly végre ismét trófeát nyertek, de az Európa-liga-győzelem sem mentette meg Ange Postecoglou állását. A Spurs mindössze 17. helyen végzett a bajnokságban, így nem csoda, hogy megváltak az ausztrál szakembertől.
A Chelsea nyerte a klubvilágbajnokságot, Trump pedig ott maradt a csapattal felemelni a trófeát
Videó forrása: SNTV
Thomas Frank első sajtótájékoztatóját tartotta a Tottenham edzőjeként, ahol arról is beszélt, hogy hosszú távra tervez, de a csapat összetételéről egyelőre még nem döntött.
Thomas Frank számára még rengeteg a nyitott kérdés, de ez nem is csoda, hiszen csak most fogja lejátszani a csapat az első barátságos mérkőzését az irányításával. Az egyik legfontosabb téma természetesen a csapatkapitány, Son Heung-min szezon végén lejáró szerződése volt. Frank egyelőre még arról sem döntött, hogy a koreai támadó lesz-e a csapatkapitány jövőre is.
"Egyelőre még nem tudom, rengeteg dologgal kell foglalkoznom, ez csak egy közülük. Az biztos, hogy a Reading ellen egy félidőt Son lesz a kapitány, a másikon pedig Cristian Romero.
Tudom, hogy nehéz helyzetben vagyunk. Son már elért annyit nálunk, hogy maga dönthessen a jövőjéről, de sosem jó valakit ingyen elengedni. A hozzáállására viszont nem lehet panaszom, minden edzésen odateszi magát, szombaton pedig ott lesz a csapatban.
Sajnos ilyen szituációk ki tudnak alakulni, ha valaki régóta egy klubnál van. Most viszont nem aggódok miatta, térjünk majd erre vissza 5-6 hét múlva. Gondolom minden héten meg fogjátok ugyanezt kérdezni, szóval lesz időm gyakorolni a válaszomat."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/06/03/image-8108515d-7616-4f2a-9465-adc705fdf65c-85-2560-1440.jpeg)
Son Heung-min
Fotó: Getty Images
Frank számára a legfontosabb, hogy a csapata bátor, agresszív és támadó felfogású legyen. Daniel Levy klubelnök korábban úgy fogalmazott, hogy a cél a bajnokság és a Bajnokok Ligája megnyerése lesz, de azért Thomas Frank ennél jóval óvatosabb volt.
"Mik az esélyek arra, hogy idén bajnokok leszünk? Talán nem mi vagyunk a legesélyesebbek erre, több csapat is jobban áll nálunk. Elsőnek fel kell építenünk egy olyan csapatot, ami ott lehet a legjobbak között.
Fel kell építenünk egy olyan rutint, amivel jobban tudjuk óvni a játékosainkat, hogy kevesebb legyen a sérülés és többször számíthassunk rájuk.
Biztos, hogy lesznek vereségeink a szezonban, hiszen senki nem tudott még enélkül lehozni egy szezont, kivéve azt a klubot, akit itt nem szabad megemlíteni."
Frank azt is elmondta, hogy büszke arra, hogy még sosem rúgták ki a pályafutása alatt és nem szeretné ezt a Tottenhamnél sem elkezdeni.
"Még csak 5 edzőt mentett fel a klub? Szeretem a kihívásokat, egy nagy klubnál pedig mindig nagy a nyomás. Minden döntésemet úgy hozom, hogy annak hosszú távon is legyenek hatásai.
Az első és legfontosabb cél, hogy minden kupában és a bajnokságban is jól teljesítsünk. Nehéz feladat lesz, de ez az első lépcsőfok ahhoz, hogy aztán trófeákat nyerhessünk.
Nagyon izgatott vagyok, a klubnak remek stadionja és edzőkomplexuma van. A csapat pedig remek egyvelege a fiataloknak és a tapasztaltabb játékosoknak. Most az a legfontosabb, hogy belőlük kihozzam a maximumot, amire képesek."
Frank 2016-ban csatlakozott a Brentford edzői stábjához, ahol aztán 2018-ban nevezték ki vezetőedzőnek. 2021-ben feljutottak a Premier League-be, ahol aztán stabil középcsapattá fejlődtek. A dán edző a klub történetében a második leghosszabb ideig vezethette a csapatot, emiatt is volt nagy döntés számára a váltás.
"Bizonyos szempontból nagyon nehéz volt, más szempontból viszont nagyon egyszerű.
Nehéz volt, mert én egy olyan személyiség vagyok, aki minden munkába és minden kapcsolatba a maximumot beleadja. A labdarúgásban ez azt jelenti, hogy szoros kapcsolatokat alakítasz ki, imádtam a Brentfordot is.
Viszont közben bennem volt az az érzés is, hogy itt az ideje előrébb lépni és új kihívást keresni. Ha egy olyan komoly csapat keres meg, mint a Tottenham, annak nehéz nemet mondani."
Forrás: TNT Sports
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés