Akik azt hitték, hogy a sérült Kevin de Bruyne, Sergio Agüero duó sérülése miatt a Manchester City teljesítménye visszaesik, azok tévedtek. A védelemben a Rúben Dias, John Stones kettős, a középpályán pedig İlkay Gündoğan és Phil Foden szenzációs teljesítménye repíti óriási sebességgel a bajnoki cím felé Pep Guardiola csapatát. A Liverpool ellen utóbbi kettő ismét remekelt, a 20 éves angol válogatott Foden mindenkit elkápráztatott. 


"Mindene megvan ahhoz, hogy az egyik legjobb játékos legyen" - mondta az akkor 19 esztendős Phil Fodenről Pep Guardiola még 2019 júliusában. "Sokszor beszéltem már róla sajtótájékoztatókon, de szemtől szemben talán még nem mondtam neki, hogy Phil a legeslegtehetségesebb játékos, akit valaha láttam játékosi vagy menedzseri karrierem során. Az egyetlen probléma, hogy a menedzsere nem gyakran teszi be őt a kezdőcsapatba. Remélhetőleg a jövőben ez a tendencia javulhat."
Nos, Guardiola azután inkább még jegelte ifjú tehetségét, és nagyobb szerepet nem szánt neki, igaz, akkor még ott volt a City-nél a klub elmúlt évtizedének ikonikus játékosa, David Silva, aki viszont tavaly nyáron elszerződött a Real Sociedadhoz. Edzője akkori nagy mondatai ellenére úgy tűnt, hogy Foden megragadt a City első csapatának peremén, és nehéz volt megérteni, hogy miért nem kap több játékidőt ebben a szezonban, mert a tehetsége nyilvánvaló volt. 
Premier League
Megvan, ki lesz Ancelotti utódja az Everton kispadján
30/06/2021 14:46
Guardiola a legtehetségesebb focistának nevezte, mégsem játszatja 19 éves szupertehetségét | Eurosport
Hová tűnt Phil Foden? A korábbi angol válogatott labdarúgó, Chris Waddle számára is rejtély, hogy a Manchester City menedzsere, Pep Guardiola miért nem számít 19 éves szupertehetségére. "Mindene megvan ahhoz, hogy az egyik legjobb játékos legyen" - mondta Phil Fodenről Pep Guardiola még júliusban.
Vitathatatlanul a Manchester Cityben játszott akkor a legtöbb világklasszis támadó középpályás - David Silva, Kevin De Bruyne, Bernardo Silva, plusz az akkor éppen sérült Leroy Sané -, de mivel igen mély a keret, bőven belefért volna a nagyobb rotáció. Viszont az is látszott, hogy hosszú távon Foden lehet Silva első számú helyettese és utódja. Pláne, hogy 2018 decemberében Foden hatéves szerződést a Cityvel, így 2024-ig köti őt szerződés jelenlegi klubjához.
Ez helyzet erre a szezonra alaposan megváltozott, ehhez talán az is kellett, hogy De Bruyne két hete nem játszhatott combhajlító sérülése miatt, és hogy Bernardo Silva sincs kiemelkedő formában, Sané pedig már a Bayerné. Foden egyre több lehetőséget kapott, a Premier League-ben 17 mérkőzésen jutott szerephez, és összesen 1023 percet töltött a pályán, amialatt 10 gólnál és hat asszisztnál jár. Az ifjú angol már az Aston Villa elleni rangadón is hatalmasat játszott, szakadó esőben szédületes iramot és elképesztő megoldásokat láthattunk mindkét csapattól, az élete legjobb évét produkáló Gündogantól, a PL idénybeli legjobbjától, Jack Grealishtől és persze Fodentől is. 
Guardiola szerint a ManCity kulcsembere, topjátékosa lesz a 20 éves angol középpályás | Eurosport
Phil Foden, a Manchester City 20 éves középpályása kulcsszerepet játszott csapata Burnley elleni 5-0-s győzelmében az újrainduló Premier League-ben. Pep Guardiola nagy dolgokat vár tőle a folytatásban, Riyad Mahrez is dicsérte fiatal csapattársát, Angliában és nemzetközi fronton is ragyogó pályafutást jósol neki. Edzője, Pep Guardiola szerint Phil Foden a Manchester City kulcsjátékosa lesz a következő évtizedben.
És akkor következett a Liverpool elleni idegenbeli rangadó a mély gödörbe került címvédő otthonában. A Pool nem úszta meg zsinórban harmadik hazai vereségét sem, mert bár az első félidőben még igen jól fociztak a hazaiak is, a második 45 percben leckét kaptak a modern futballból Jürgen Klopp tanítványai. És a káprázatos teljesítmény legfőbb letéteményeseinek Raheem Sterling és Gündogan mellett Foden bizonyult. 
Bebizonyosodott, hogy Guardiola, ha ellentmondásos módszerrel, de végül is tökéletesen menedzselte fiatal zsenijét. Fokozatosan adott neki egyre több lehetőséget, ameddig lehet, visszatartotta, hogy kirobbanjon, közben úgy felgyorsult a fejlődése, hogy ebben az évadban már szabadon engedte őt menedzsere. És ennek a folyamatnak most jött el az eddigi csúcspontja, bizony már a fantasztikus Kevin de Bruyne távollétét sem érezte meg együttese a másik legjobb angol csapat ellen. 
Ahogy
Michael Cox
írta az
Athletic
en, Foden vasárnap négy (!) poszton is remekelt a 90 perc alatt: hamis kilencesként, balszélsőként, jobbszélsőként és klasszikus kilencesként. 20 évesen.
Nyert 10 párcharcot, hat labdaszerzést produkált, gólpasszt adott Gündogannak, majd ő lőtte a meccs legszebb találatát. Gündogan az ő Alissonról kipattanó lövését rúgta be elsőként, a City második gólja előtt ő fülelte le Alisson pocsék kirúgását, majd labdával gyorsabb volt, mint Robertson és Henderson, és az ő gólpasszát értékesítette Gündogan. A negyediket pedig maga Foden rúgta, a tizenhatos jobb oldaláról tört be, mint egy tükörszélső, kicselezte Robertsont, és a Pool balhátvédje meg Henderson között a kapuba bombázott ballal.
"A tavalyi évadhoz képest fokozta a játéka szintjét ebben a szezonban. Ne felejtsük el, hogy még mindig nagyon fiatal, és már olyan sokat köszönhetünk neki. 
Nagyon boldog vagyok, hogy a csapatunkban tudhatjuk, hihetetlen minőséget ad nekünk, és nagyon jó látni, hogy egy fiatal gyerek ennyire jól játszik." 
- mondta róla az új szerepkörében varázslatosan teljesítő csapattársa,
Gündogan
.
De Bruyne szerint angol válogatott csapattársa idővel a világ egyik legjobbja lehet | Eurosport
Phil Foden a világ egyik legjobb játékosa lehet, ha akarja, mondta 20 esztendős csapattársáról Kevin De Bruyne, a Manchester City zseniális középpályása. 20 éves korára az Etihad Stadion akadémiai rendszerének magas rangú tanulója éppen azzal van elfoglalva, hogy nevet szerezzen magának, amivel elég jól halad.
"Nagyon jól tartja a labdát, agresszívan érkezik a kapu elé, de még mindig nagyon fiatal. 
Ha a szélen játszik, 
könnyebb dolga van. A második és a negyedik gólunknál mutatott akciója is bizonyította, hogy 
milyen hatalmas tehetség, de még mindig fiatal, és remélhetőleg meg tudja érteni, hogy tud még fejlődni." 
nyilatkozta 
Guardiola
 a 
Sky Sports
nak.
Talán most már Foden is azt mondja, hogy megérte a várakozás. 2021. február 7-én jött el az ő napja, az egész világ láthatta, milyen intelligens futballista már most. Pep Guardiola a laboratóriumában olyan leendő világklasszist alkotott, aki a katalán edző csapatának szédületes motorja lehet De Bruyne és Gündogan méltó társaként. 

Phil-Foden-City-min.jpg

Fotó: Eurosport

Premier League
Meglegyintette a Szuperligába vágyó csapatokat a Premier League
10/06/2021 11:23
Premier League
Elhibázott lépésnek tartja a Szuperliga-csatlakozást a ManCity elnöke
03/06/2021 15:05