Arsene Wenger piros-fehér fonalból horgolta a lelkét, és mindenét odaadta a futballnak

Eurosport

Publikálva 06/11/2020 - 10:11 GMT+1

'Életem piros-fehérben' címmel jelent meg magyarul az Arsenal legendás menedzserének önéletrajzi kötete.

Fotó: Eurosport

Két és fél évvel azután, hogy Arsene Wenger 22 szezont követően távozott az Arsenal menedzseri posztjáról, megjelentette önéletrajzi könyvét Életem piros-fehérben címmel, amelyet magyarul kollégánk, Szabó Christophe kitűnő fordításában olvashatunk a Partvonal Kiadó jóvoltából. 238 oldalon keresztül suhanunk át a legendás francia edző életén, kötetével egyetlen komolyabb bajunk volt: túl rövid. Könyvajánlónk.

A francia, aki dombra ment fel és hegyről jött le

"Az Arsenal volt az életem." - írja a könyv végéhez közeledve Arsene Wenger. És bár ez egy klasszikus önéletrajzi mű, amely időrendben dolgozza fel hősünk életét a gyerekkorától kezdve a játékoskarrierje összefoglalásán át az edzői pályafutása részletezéséig, tényleg a londoni klubnál töltött 22 év kapja benne a leghangsúlyosabb szerepet. Mi más? A francia szakember 1996 októberétől 2018 májusáig irányította az Ágyúsokat, saját bevallása szerint összesen 1235 hivatalos tétmérkőzésen át volt az Arsenal menedzsere. Nyert velük három bajnoki címet, hét FA-kupát (nyolc döntőből csak egyet veszített el), 20 esztendőn keresztül ott voltak vele a Bajnokok Ligája főtábláján, 2006-ban BL-fináléig, 2000-ben UEFA-kupa-döntőig vezette legénységét, de mindkét alkalommal kikaptak.

Premier League

„Ez így tarthatatlan” – kiakadtak az edzők, leállás jöhet a Premier League-ben

20/12/2021 - 11:42

De ami ennél is fontosabb, hogy azon elvek mentén dolgozott végig, amelyekben fiatal korától kezdve hitt, stílust, identitást adott a klubjainak, leginkább látható módon az Arsenalnak, és a játék szépsége legalább olyan fontos volt neki, mint a győzelem.

Azok nevében, akiknek Wenger is jelenti az Arsenalt | Eurosport"Minden ellenkező finom elgondolás ellenére az ember nem azért drukkol egy csapatnak, mert a csapat jó, hanem mert a miénk" - írja Esterházy Péter az Utazás a tizenhatos mélyére című könyvében. "Aztán jött Wenger és vele a fantasztikus évek... V olt pár idény, amikor az Arsenal játszotta a legszebb focit és majdhogynem a legeredményesebbet.

Hét fejezetben, mindössze 238 oldalon keresztül olvashatjuk a személyes történetét, E/1. személyben, társ- vagy szellemíró sincs feltüntetve az ő nevén kívül. Ez jót is tesz a szövegnek, mert árad belőle az intelligencia, a határozottság, a felkészültség, az alázat és a szenvedély, amely tulajdonságokat az általunk a képernyőn is megismert Wengerből magunk is leszűrtünk. Természetesen az Arsenalnál töltött bő két évtizede tölti ki terjedelemben a legtöbb oldalt, az utolsó előtti, hatodik fejezet közel 110 oldalon próbálja összefoglalni londoni edzősködésének idejét.

"Az Arsenal még mindig a részem: úgy beszélek róla, hogy az 'én klubom', és bár ma már mások kezében van, csak szenvedélyesen és elfogultan tudok gondolni rá: a szurkolókra, a futballistákra, akiket arra neveltünk és ösztönöztünk, hogy a legjobbat hozzák ki magukból." - írja már az első oldalon Wenger.

És ennek jegyében mesél élményeiről, csalódásairól, örömeiről, magányáról, melyek mind jellemezték azt a 22 szezont. De menjünk messzebbre, ha már ő is megtette.

Arsene Wenger korán megmagyarázza a telitalálatnak tűnő címet, Életem piros-fehérben. "Nem láttam semmit, vagy éppenséggel mindent piros-fehérben láttam - azokban a színekben, melyeket korábbi csapataim egytől egyik viseltek: a Nancy, a Monaco, a Nagoya, az Arsenal."

Bergkamp eleinte kételkedett Wengerben, a Japánból szerződtetett ismeretlen edzőben az Arsenalnál | EurosportAz Arsenal legendás labdarúgója, Dennis Bergkamp bevallotta, hogy kétségei voltak Arsene Wengerrel kapcsolatban, amikor az ismeretlen francia szakembert 1996-ban kinevezték a londoniak menedzserévé. Az Arsenal vezetői 1996 úgy döntöttek, hogy Bruce Rioch helyett új edzőre van szükség. Az utána következő Stewart Houston és Pat Rice beugróként csak ideiglenes megoldás jelentettek, amíg meg nem találták a megfelelő menedzsert hosszú távra.

Fociláz még Nick Hornby nélkül

Megtudhatjuk, milyen volt a kis elzászi faluban, Duttlenheimben felnőni, és hogy a foci már gyerekként meghatározta a gondolkodását. Kiderül, hogy a szülei bisztrója volt az iskolája, ahol figyelte az embereket, az ott látottakat, hallottakat hasznosította később edzőként, az egyéni és csoportos viselkedés fortélyait állítása szerint ott tanulta el. Imádott focizni fiatalon, és már csak azért is a futballozás volt a legnagyobb öröme, mert nem volt televíziójuk, így nem tudta követni otthon a focit a tévében, csak az iskolában tudott elcsípni egy-egy meccset egy fekete-fehér készüléken. Innen indulva vált az egyik legeredetibb szakemberré.

Két kedvenc csapata a Strasbourg és a Borussia Mönchengladbach volt akkoriban, csodálattal bámulta a Real Madridot is. Buborékba zárva érezte magát focizás közben, és így volt ezzel edzőként is, mindene volt a labdarúgás. A legtöbb önkritikai megjegyzés is azzal kapcsolatban hangzik el tőle, hogy mindent a futballnak rendelt alá, csak ez létezett számára, talán ezért is lett olyan későn, 48 évesen apa. Már 30 esztendősen, a játék mellett elkezdett edzősködni a Strasbourg akadémiáján, ahol mindent kipróbálhatott, mintha laboratóriumban dolgozott volna. Majd a másodosztályú Cannes másodedzője lett, ahonnan a Nancy vezetőedzői posztjához vezetett az útja.

Elhivatottságára jó példa, hogy ebben az időszakban Münchenig is képes volt elautózni egy sportkiállításra, hogy kedvezményesen jusson labdákhoz egyesülete számára.

37 évesen lett az AS Monaco trénere, már az első idény végén francia bajnokok lettek. Nem csak itt, hanem az Arsenalról szóló résznél is hangsúlyozta a gyepszőnyeg állapotának fontosságát, így amikor csak tehette, egyeztetett az egyesület kertészével. Itt találjuk a kötet egyik legizgalmasabb mellékletét, amelyben a Wenger által Monacóban használt Étkezési szabályok fordítását is olvashatjuk a pazar munkát végző Szabó Christophe-nak köszönhetően. Ebből kiderül, hogy szerinte kerülni kell az étkezés közbeni ivást, nem javasolt egyszerre enni burgonyát és zöldségeket, a tejeskávé vagy az angol módra tejjel fogyasztott tea is kerülendő. A francia tréner részletezi, hogy mit érdemes fogyasztani reggelire, ebédre és vacsorára a játékosainak. Mit ajánlott mérkőzések előtt enni (nincs szó tésztáról), és hogy mikor fontos a Vichy ásványvíz, és mikor az Evian ivása. 1994-ig dolgozott annál a klubnál, vagyis ezek több mint 26 éves intelmek!

Olyan játékosokról mondja el véleményét, mint az általa szerződtetett Glen Hoddle, vagy Lilian Thuram, George Weah és Thierry Henry, akiknek ő adott lehetőséget először magas szinten játszani, majd mindannyian világklasszisok lettek. Már itt tetten érhető egyik ars poeticájának megvalósulása: "Győzni mindenáron!" 'Soha nem fogok azonosulni ezzel a szlogennel.'

A Japánban, a Nagoya Grampus Eight csapatánál töltött 18 hónapját is összefoglalja. Számára is meglepő volt, hogy munkamániás játékosai voltak, ilyen mentalitással nem találkozott azelőtt. Ide utaztak el hozzá az Arsenal vezetői, hogy ajánlatot tegyenek neki, egy óra alatt meg is állapodtak arról, hogy ő lesz a klub új menedzsere.

Az Életem piros-fehérben 10 legemlékezetesebb mondata:"Közel huszonkét évig azt kerestem, hogyan tudom a játék és a futballpálya igazságának diadalát learatni.""Az a nap, amelyik focimeccs nélkül telik, üres.""A barátaimnak azzal szoktam tréfálni, hogy a fű, a tömött stadion pályájának füve, amely képes eldönteni egy meccs sorsát, és amelynek állapotára annyira mániákusan odafigyeltem az Arsenalnál, hogy minden reggel elbeszélgettem a klub kertészével, nos: a fű az egyetlen drogom.""Egyetlen vallásom a győztes meccs és a mindenki által elismert, szemet gyönyörködtető foci." "A futball számomra akkor lesz hivatás, ha teljesíti legfőbb célját, és álmokat ad az embereknek.""A passz a kommunikáció egy eszköze: ezen keresztül beszélek a másikhoz, így szolgálom őt.""Isten látja lelkem, szeretek nyerni, de mi a saját értékeinkkel és filozófiánkkal akartunk győzni.""A Highburynek lelke volt: azoké, akik előttünk jártak ott, ahogy érezhető volt benne az a szellemiség is, amelyet mi teremtettünk meg.""Azt hiszem, legfőképpen az Arsenal-szurkolók értik meg: a lelkemet piros-fehér fonalból horgoltam.""Meg kellett tanulnom az Arsenal nélkül élni."

Nick Hornby: Az Arsenal szabadon álmodozhat egy jobb jövőről Arsene Wenger távozása után | EurosportAz ESPN szerkesztői megkérték Nick Hornbyt, a világhírű angol írót és forgatókönyvírót - akinek az Arsenalhoz fűződő szenvedélyes rajongásáról szól minden idők egyik legjobb focis könyve, a "Fociláz" című regénye -, hogy értékelje a hírt, miszerint Arsene Wenger 22 év után elhagyja a Ágyúsok kispadját. Az alábbiakban Hornby cikkének fordítását közöljük.

Aki maga volt az Ágyú

Utólag visszagondolva pláne látszik, hogy nem hogy egy hozzá hasonló szakemberre volt szüksége az Arsenalnak ahhoz, hogy megújuljon, és topklubbá váljon, hanem pont Wenger kellett ehhez.

"Hosszú éveket kell visszapörgetnem gondolatban ahhoz, hogy megértsem ennek a találkozásnak az elsöprő erejét. Mintha az Arsenal mindig is a zsigereimben lett volna. Mintha egész életemben arra készültem volna, hogy egyszer majd Londonba költözöm, és hosszú éveken át egyetlen klubra teszem fel az életem."

Meg akarta változtatni a csapat stílusát, a "boring Arsenal" helyett egy építkezőbb jellegű játékot szeretett volna megvalósítani, amely a játékosok technikai adottságaira is épül. Esetében nem érvényes egy kormányszóvivő elhíresült visszakérdezése: "De sikerült?" Több mint 100 oldalon mesél londoni korszakáról: "Én mindent megadtam az Arsenalnak, de meg is fizettem az árát. Alárendeltem magam a futballnak." Az Arsenal lehengerlő stílusa a klub három alapvető értékén nyugodott: közösséget alkotni, elegánsan tenni a dolgukat, és mindig előrelépni.

A fontosabb játékosokat röviden jellemzi, megnevezi a számára mérföldkőnek számító mérkőzéseket, igazolásokat, döntőket. Megírja az Invincibles történetét, a 2003/2004-es Premier League-szezon veretlenül bajnok csapatának sztoriját: "ez lett a játékosokkal közös emlékművünk, amely az elszántság diadalát hirdeti." Hosszasan kifejti, milyen összetett feladatai voltak menedzserként, ha kell önkritikát is gyakorol, de rosszat gyakorlatilag senkiről nem mond. Megtudhatjuk, ő hogyan élte meg bizonyos emblematikus játékosok, vezetők távozását, hogy milyen volt elköltözni az Arsenal kultikus stadionjából, a Highbury-ből az Emirates-be, és hogy utóbbi felépítésének milyen áldozatai voltak, amelyek a csapat szereplését, anyagi helyzetét is erősen behatárolták.

Henry-Wenger-min.jpg

Fotó: Eurosport

Egy férfi, egy nő és egy focicsapat

Nem sokat, de azért ír (volt) feleségéről, és lányáról, és majdnem mindig megjegyzi, amikor róluk beszél, hogy milyen kevés időt tudott velük tölteni, mert mindene a futball és főleg az Arsenal volt. A könyv időrendben halad, de például egy szót nem kap a 2000-ben a Galatasaray ellenében büntetőkkel elveszített UEFA-kupa-döntő, a 2006-os Bajnokok Ligája-finálé viszont annál inkább: "Az elveszített döntő hatalmas, soha be nem gyógyuló sebként tátong bennem."

Az ő edzői időszakában az Arsenal kiegyensúlyozottan szerepelt a PL-ben: háromszor lettek bajnokok, öt alkalommal ezüstérmesek, hat harmadik hely és szintén hat negyedik pozíció fűződik a nevéhez az angol bajnokságban.

Részletesen ír Robin van Persie-ről, az ehhez hasonló véleményből, jellemzésből szívesen olvastunk volna többet és hosszabban. A Sir Alex Fergusonnal való rivalizálását is elintézi bő egy oldalon, José Mourinhónak még ennyi sem jut. Az olyan kulisszatitoknak számító szándékokból is többet vártunk, mint hogy Wenger elárulja, az Arsenal 2014-ben megpróbálta szerződtetni Luis Suárezt a Liverpoolból. "Az Arsenalnál töltött éveim alatt négyszázötven átigazolást bonyolítottam le." - írja.

Wenger: Ha Isten megkérdezné mit csináltam életemben, csak annyit mondhatnék, hogy megpróbáltam focimeccseket nyerni | EurosportArsene Wenger két évvel azután, hogy elhagyta az Arsenal csapatát megjelentette önéletrajzi könyvét. Az Életem piros-fehérben egészen az elzászi kezdetektől, a jelenlegi FIFA-nál betöltött pozícióig sokmindent elmesél. A megjelenés kapcsán a L'Équipe készített nagyinterjút Wengerrel. A könyv magyar nyelven november 5-én jelenik meg, Szabó Christophe fordításában.

Ecseteli a távozása, a búcsúmeccse körülményeit, visszafogottan értékeli az elmúlt két évben az Arsenalnál történteket, Mikel Artetáról viszont rendkívül elismerő véleményt fogalmaz meg. Örömmel láttuk viszont e sorok írójának véleményét visszatükröződni az általa gondoltakban: "Általában is azt gondolom, hogy a futballban a korábbi játékosgeneráció olyan karakteres és intelligens tagjainak kellene átvennie a hatalmat. mint Pires, Vieira vagy Henry."

Majd újabb fontos összegzést tett arról Arsene Wenger, hogy mit is jelent az Arsenal:

"Az emberek azért szerették meg ezt a klubot szerte a világon, mert túlmutatott önmagán: megmutatta, hogy a sportágban szenvedéllyel, igazsággal és eleganciával is helyt lehet állni. Az értékeink természetesen az eredményeinkben is megmutatkoztak, de alapvetően a létezésünk pilléreit jelentették: ahogy viselkedtünk, ahogy kommunikáltunk."

Azzal zárta az Arsenalról szóló fejezetet, hogy "meg kellett tanulnom az Arsenal nélkül élni." Majd rátett még egy lapáttal, hogy már csak a tévében nézi annak a csapatnak a meccseit, amelyet 22 éven át irányított. "Egyszerűen nem tudok már kijárni abba a stadionba, amelynek a felépítésében közvetlenül részt vettem, és amelynek ismerem minden egyes titkát."

"Aki egy nap beleszeret az Arsenalba, örökre szeretni fogja." - tette hozzá. Ennek ékes példája ez a könyv, amelynek az a konklúziója, hogy ha nem is vezet minden út Londonba, Arsene Wenger fő tennivalója az lett, hogy naggyá tegye ezt a klubot, és felismerhető, összetéveszthetetlen identitást adjon neki.