Koscielny túl a műtéten, hat hónapot biztosan kihagy

Legközelebb decemberben léphet pályára az Arsenal védője.

Fotó: Eurosport

Hat hónap kényszerpihenő vár Laurent Koscielnyre, az Arsenal francia válogatott labdarúgójára, aki a múlt héten Achilles-ín-sérülést szenvedett.

A francia szövetség már szombaton bejelentette, hogy a védő biztosan kihagyja a nyári világbajnokságot, kedden pedig Arsene Wenger, az Ágyúsok vezetőedzője közölte: Koscielny Achillesét megműtötték és fél évre kidőlt. A francia mester hozzátette: a játékos teljesen le van sújtva, hogy legkorábban decemberben léphet pályára újra.
A 32 éves futballista az Atlético Madrid elleni Európa Liga-elődöntő csütörtöki visszavágójának 12. percében a földre került, majd komoly fájdalmak közepette hordágyon hagyta el a pályát. Az eset teljesen vétlen helyzetben történt, a játékos senkivel nem ütközött.
A balszerencsés eset egyúttal az 51 válogatottságnál járó Koscielny búcsúját is jelenti a nemzeti együttestől, mivel már korábban bejelentette, hogy az oroszországi vb után többé nem lép pályára francia színekben.
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés