Mbappé elfogadta, hogy nem mehet az olimpiára, majd felszólalt a szélsőséges nézetek ellen
Annak, hogy Kylian Mbappé a Real Madridhoz igazolt, lett egy komoly ára. Spanyol klubja ugyanis nem engedi meg a játékosainak, hogy részt vegyenek a párizsi olimpián. Mbappé egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy elfogadta a döntést, most az Európa-bajnokságra koncentrál, miközben kommentálta a francia belpolitikai helyzetet is.
Kylian Mbappé nagyot megy a pályán és azon kívül is
Fotó: AFP
Kylian Mbappé az olimpiáról, az Eb-ről és a francia belpolitikai helyzetről is nyilatkozott.
Kylian Mbappé Zinedine Zidane nyomdokaiba lépett, egyben nagyot nőtt e sorok írójának szemében.
Nem azért, mert a zseniális futballista elfogadta a Real Madrid döntését, amely szerint a klub egyik játékosa sem vehet részt a párizsi olimpián, hanem mert vállalta a véleményét egy nem focival kapcsolatos kérdésben is.
A 25 éves Mbappé a Bajnokok Ligája-címvédő játékosa lesz, amikor június 30-án lejár a szerződése a Paris Saint-Germain-nél. Korábban felmerült, hogy esetleg a francia csapatban játszhat a számára hazai rendezésű olimpián, de új munkaadói kizárták, hogy francia játékosaik - köztük Aurelien Tchouameni és Eduardo Camavinga – ott lehessenek az eseményen.
A francia U21-es labdarúgó-válogatottat irányító Thierry Henry többször is azt állította, hogy szeretné, ha a PSG világklasszis szélsője ott lenne a csapatában a tornán. Nos, nem lesz.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/06/17/3989330-80962308-2560-1440.jpg)
Mbappé nem játszhat az olimpián
Fotó: AFP
Mbappé egy Eb-sajtótájékoztatón elmondta, hajlandó eleget tenni a spanyol klub kérésének (ami inkább utasítás, tiltás, direktíva).
"A klubom álláspontja nagyon világos, és felfogtam, hogy nem leszek ott. Megértem a klubom álláspontját, hiszen újonc vagyok. Remélem, a francia csapat megnyeri az olimpiát!”
Didier Deschamps felnőtt francia válogatottja hétfőn kezdi meg szereplését az Európa-bajnokságon Ausztria ellen. Mbappé a csapatkapitány, aki azt is elárulta, hogy kész több szerepkörben is játszani.
"Beszéltem a szövetségi kapitánnyal, aki azt mondta, hogy ezúttal több poszton is játszhatok, és ez nem jelent problémát. Nem számít, hogy hol játszom, mert készen állok a játékra és az alkalmazkodásra.” – említette Mbappé.
Mbappé az egészségügyi állapotáról is helyzetjelentést adott, miután a múlt hét elején kihagyott edzést.
"Készen állok a győzelemre, ez inkább mentális kérdés. A fejem tökéletes, most meglátjuk, hogy a lábaim hogy vannak.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/06/17/3989336-80962428-2560-1440.jpg)
Deschamps és Mbappé
Fotó: AFP
A 25 éves, világbajnok és vb-ezüstérmes támadó a francia belpolitikai helyzetet is kommentálta. Öröm volt hallgatni a szavait, amellyel pozitívabb képet alakított ki magáról, mint amelyet az utóbbi években a PSG-ben megszoktunk tőle.
Mint ismeretes, Emmanuel Macron francia államfő a június 9-i európai választásokon elszenvedett veresége után előrehozott parlamenti választást írt ki, amelynek első fordulóját június 30-án, a másodikat pedig július 7-én tartják.
A választás legnagyobb esélyesének a Marine Le Pen által vezetett szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) tűnik, amely nagyot ment a franciaországi EP-választáson. Mintha visszamentünk volna az időben, de erről később.
Mbappé nem csak arra buzdította honfitársait, hogy vegyenek részt a belföldi szavazáson, állást is foglalt a témában, anélkül, hogy egy nevet is kiejtett volna a száján. A francia történelem sorsfordító pillanataként jellemezte a viharos otthoni eseményeket Németországból nyilatkozva.
Mbappé a Guardian cikke alapján nyíltan beszélt félelmeiről, mondván, hogy a franciaországi helyzet szörnyű.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/06/17/3989338-80962468-2560-1440.jpg)
Thuram és Mbappé
Fotó: AFP
"Ez egy soha nem látott esemény, ezért szeretnék az egész francia néphez, a fiatalokhoz is beszélni. Mi vagyunk az a generáció, amely képes változtatni. Látjuk, hogy a szélsőségek kopogtatnak a hatalom ajtaján, és lehetőségünk van arra, hogy alakítsunk országunk jövőjén.” – említette határozottan Mbappé.
A Francia Labdarúgó-szövetség szombaton felszólított a nemzeti csapat semlegességének tiszteletben tartására és arra, hogy a Les Bleus ne politizáljon (pff).
Mbappé válogatottbeli csapattársa, az Interrel olasz bajnoki címet szerző Marcus Thuram arra buzdította az embereket, hogy naponta harcoljanak azért, hogy az RN ne kerüljön hatalomra, Mbappé erről is beszélt.
"Osztom a véleményét, ugyanígy gondolom, amikor a sokszínűségről, a toleranciáról és a tiszteletről beszélek. A hétfői mérkőzésünk nagyon fontos. Úgy gondolom, hogy jó helyen vagyok, hogy ezt elmondjam, és addig mondom, amíg csak tudom, mert van egy helyzet, ami még a meccsnél is fontosabb.
Kylian Mbappé ellenzi a szélsőséges nézeteket és az embereket megosztó eszméket. Büszke akarok lenni arra, hogy Franciaországot képviselhetem, nem akarok egy olyan országot képviselni, amely nem felel meg az értékeimnek, vagy a mi értékeinknek.” – tette hozzá Mbappé.
Word.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/06/17/3989340-80962508-2560-1440.jpg)
Mbappé a vasárnapi sajtótájékoztatón
Fotó: AFP
Az UEFA szigorúan tiltja, hogy a csapatok vagy játékosok politikai nyilatkozatokat tegyenek, de Mbappé hétfőn nem zárta ki ezt, bár elmondása szerint nem akarják ellopni a reflektorfényt.
"Mindenkit érdekel a dolog. Mindenki megérti a franciaországi helyzetet. Vannak olyanok, akik jobban érzik magukat, ha mondanak valamit, és megszólalnak. Minden játékosunkat meg akarjuk védeni, és nyilvánvalóan a francia csapatot is. De gondolkodtunk ezen, és azt hiszem, tenni fogunk valamit. Szóval tartsátok nyitva a szemeteket!” – zárta mondandóját Mbappé.
Deschamps pedig tiszteletben tartja játékosai jogát a politikai nézeteik kinyilvánításához.
"Ez az ő szabad akaratuk. El kell ismernünk, hogy nagyszerű játékosok, de egyben francia állampolgárok is, és nem immunisak vagy közömbösek az országban uralkodó helyzet iránt.” – valahogy így kell beszélnie egy szövetségi kapitánynak.
És akkor vissza az időben, és Zidane-hoz.
Amikor a cikk szerzőjének kedvenc futballistáját köszöntöttük a honlapon 2017-ben Zizou 45. születésnapján, emlékeztettük rá olvasóinkat, hogy a kabíliai arab zseni nem egyszer tett hasonló állásfoglalást, mint most Mbappé.
Odáig azért nem ment el, mint Mathieu Kassovitz A gyűlölet című felejthetetlen filmjében Saïd, és nem hajtogatta, hogy "Le Pen péniszét a penész eszi szét”.
De 2002-ben felszólalt Jean-Marie Le Pen ellen, majd 15 évvel később megismételte a kiállását, amikor annak lánya, Marine Le Pen és Emmanuel Macron közül lehetett választani.
"Ugyanaz a helyzet, mint 2002-ben, én távol tartom magam ezektől az eszméktől, a Nemzeti Fronttól, ezeket el kell kerülnünk, amennyire csak tudjuk.” - nyilatkozta a legenda.
Még ezt is elegánsan csinálta.
Ahogy most Mbappé is.
Felnőnek a gyerekek.
Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/12/03/image-366a44b5-89c0-41d4-9eca-a6a5ed6580ab-68-310-310.jpeg)