A jövő klubja betojt és megnyomta a reset gombot

Nem túl gyakori a magyar élvonalban, hogy stílusedzők irányítsanak.

Kivételek természetesen vannak, hiszen Bognár György, Milos Kruscic vagy éppen Ricardo Moniz a csapat minőségétől függetlenül valósítja/valósította meg elképzelését - még ha ez eredményességgel nem mindig párosult. Milos Kruscic érdekes körülmények között távozott, pár nappal az újpesti kirúgását követően már a Kisvárda kispadján találta magát, elsősorban a liláknál produkált proaktív futball miatt. Bognár György egy rövid MTK-s kitérő után vette vissza a Paks irányítását, s jelenleg a dobogón van együttesével.

Ricardo Moniz évek után tért vissza Magyarországra, hogy a jobbára fiatal játékosokat foglalkoztató Zalaegerszeg edzője legyen, ám a kupadöntőbe jutás ellenére menesztették a bajnokság vége előtt 5 fordulóval.

Ősszel kifejezetten biztató volt a szereplésük, direkt támadófutballal nehezítették meg a riválisok dolgát, a dobogó környékén állt a Zalaegerszeg. Ugyanakkor a tavaszi visszaesés egyik alappillére, hogy az ősszel hatékonyság jellemezte támadósor nagyon alullőtte magát eddig. Például a téli pihenő során átlag 1.7 várható gólra szereztek 1.6-ot, ez az adat a 28. fordulóig visszaesett 1.62 xG-re és 1.11 lőtt gólra - miközben a kapott gólok száma megegyezik a prognosztizált adattal (1.28 xGA - 1.28 kapott gól). Ha csak ezt elemezzük, a helyzetei megvannak Tajti Mátyáséknak, mindössze a kihasználással van gond, védekezésben pedig stagnálnak statisztikailag.

Hosszú távon viszont könnyen elképzelhető, hogy kifizetődő lehetett volna ez a játék, és egy biztos bennmaradás mellett akár kupagyőzelmet is hozhatott volna Ricardo Moniz első teljes idényében. Persze mindkettő bekövetkezhet, de már nem Monizzal...

Az látható volt a Zalaegerszegnél, hogy nem csak a levegőbe beszélnek a fiatal magyar játékosok szerepeltetésével, Mocsi Attila vagy Demjén Patrik válogatott meghívót kapott, mellettük Tajti Mátyás és Gergényi Bence egyaránt produkált olyan fázisokat a szezonban, amikor Marco Rossi akár számíthatott volna rájuk. A Zete meccseit általában nagyobb intenzitás jellemezte, a holland edző progresszív felfogása miatt - magas letámadás, gyors kontratámadások -, de az NB I-re kivetíthető reaktív edzői hozzáállás gyakran rányomta a bélyeget a ZTE próbálkozásaira.

Természetesen tavasszal nagyon visszaesett a Zalaegerszeg hatékonysága, mindössze a Ferencváros és a MOL Fehérvár ellen nyertek bajnoki mérkőzést, legutóbbi 7 találkozójukon csak 4 pontot szereztek - az elmúlt 10 meccset vizsgálva pedig a Vasast előzik meg egyedül. Ennek az eredménye az lett, hogy a kék-fehérek a 9. helyen állnak az OTP Bank Ligában és 3 pontra vannak a kiesőzónában tanyázó Honvédtól. Viszont ha az érme másik felét vizsgáljuk, ismét kupadöntőt játszik a Zalaegerszeg, ráadásul ezt a másodosztályú Budafokkal kell megvívnia, ami potenciális esély a nemzetközi kupaporondra. A tavaszi eredménytelenségért persze Moniz is okolható, hiszen gyakran túl naívan állt egy-egy ellenfélhez, ezért a meccsterve már az első perctől fogva halálra volt ítélve, de mindvégig önazonos maradt a víziójával - ne feledjük, korábban a világ egyik legjobb utánpótlás-edzőjének tartották a hollandot.

Magyarországon a klubvezetők, tulajdonosok, sportigazgatók kizárólag eredmények alapján ítélik meg egy-egy itt dolgozó edző munkáját, ami persze a nap végén a leginkább számít, de nem minden. Mindez a Zalaegerszegnél is megtörtént amikor menesztették Ricardo Monizt - ezt követően Dragóner Attila sportigazgató távozott -, mivel megijedtek a kiesés szelétől. A döntés csak ezzel védhető mással nem, a pályán látottak alapján nem kellett volna kirúgni a holland szakembert, sőt. A megüresedő posztokat ismerős arcok veszik át, hiszen Boér Gábor vezetőedzőként, míg Sallói István sportigazgatóként tevékenykedett már korábban a klubnál.

Hogy Boér Gábor visszatérésével eléri-e céljait a Zalaegerszeg jó kérdés, de amennyiben eléri, nem lehet semmissé tenni Ricardo Moniz kézlenyomatát.