Nikolics Nemanja: "Mezey György mindent tudott a futballról, és mindent át is tudott adni a játékosoknak, márpedig ez ritka"
Elhunyt Mezey György - Nikolics Nemanja, korábbi magyar válogatott labdarúgó sajnálja, hogy a szerdán elhunyt Mezey György vezetőedzőt nem sikerült győzelemmel búcsúztatni az FC Fehérvárnál töltött időszaka végén.
Cristiano Ronaldo a portugál válogatottal edzett az írek és a magyarok elleni vb-selejtezőkre
Videó forrása: SNTV
A szerbiai születésű Nikolics a kétezres évek közepén két idényen keresztül futballozott a Kaposvárban, szerzett harminc gólt az NB I-ben, majd Mezey György hívására 2008 elején szerződött a székesfehérvári klubhoz.
"Nagyon sajnálom, megrázott a halála" - mondta a közmédiának a korábbi 43-szoros válogatott csatár, aki pályafutása alatt háromszor nyert bajnoki címet a magyar élvonalban, háromszor volt gólkirály, de szerzett két bajnoki aranyérmet a lengyel Legia Warszawával is, miként gólkirályi címet Lengyelországban és az Egyesült Államokban. "Rengeteget köszönhettem neki, vele tárgyaltam, amikor a Kaposvártól a Fehérvárhoz igazoltam. Három-négy perc alatt megegyeztünk."
A támadó gyorsan beilleszkedett, a következő idényben ezüstérmes volt a fehérváriakkal, és 18 találattal gólkirály, egy évvel később pedig tagja volt a klub történetének első bajnoki címét megszerző együttesnek.
"Mezey György mindent tudott a futballról, és mindent át is tudott adni a játékosoknak, márpedig ez ritka" - folytatta visszaemlékezését a jelenleg a másodosztályban szereplő Videoton FC Fehérvár sportszakmai tanácsadója.
Hozzátette, az egykori szövetségi kapitány mindig őszintén kommunikált a játékosokkal, s bár senkit sem engedett közel magához, szerinte aki akarta, megértette futballfilozófiáját, aki pedig nem, előbb-utóbb továbbállt a klubtól.
"Sokat fejlődtem mellette mentálisan, és megtanultam, hogy a múltból nem lehet megélni. Egy-egy jó mérkőzés után sem várhattam, hogy megveregesse a vállam, de megértettem, hogy csereként beállva is hasznára lehetek a csapatnak" - mondta.
A válogatottal a 2016-os Európa-bajnokságon nyolcaddöntős csatár zárásként kiemelte, mennyire sajnálja az utolsó közös mérkőzésüket.
"Megnyertük 2011-ben az aranyérmet, amely után még Magyar Kupa-döntőt játszottunk a Kecskeméttel. Tartoztunk neki egy utolsó győzelemmel, de kikaptunk 3-2-re. Sajnálom" - tette hozzá.
A bajnoki cím és a kupadöntő után Mezey György szerződését a klub nem hosszabbította meg.
A Videoton FC honlapja szerint a Sóstói Stadionban található Vidi Múzeum előtt közös gyertyagyújtással emlékeznek Mezeyre szerdán (ma) 19 órától.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)