Műteni is kell a Barca támadóját

Ousmane Dembélét, az FC Barcelona labdarúgóját kedden Finnországban megműtik.

Fotó: Eurosport

Ousmane Dembélét, az FC Barcelona labdarúgóját kedden Finnországban megműtik.

A katalán klub csütörtöki közlése szerint a 22 éves francia támadót - akinek a hétfői edzésen szakadt el a combizma - Turkuban operálják meg, majd azt követően adnak tájékoztatást várható visszatérésének időpontjáról.
A spanyol és a francia sajtó eközben szinte biztosra veszi, hogy Dembélé ebben a szezonban már nem lép pályára, és erősen megkérdőjeleződött a részvétele a nyári Európa-bajnokságon is.
A világbajnok Dembélé 2017 nyarán 105 millió euróért szerződött a Barcelonához, ahol a klubvezetők vele kívánták feledtetni a Paris Saint-Germainbe távozó Neymart. A játékos első idénye azonban rosszul sikerült: öt hónapot hagyott ki sérülés miatt. Eddig több mint 60 mérkőzésről hiányzott - többnyire izomsérülései miatt -, a mostani idényben csapata 31 meccse közül mindössze kilencen tudott játszani. Legutóbb november 27-én lépett pályára. Dembélé a Barcelonában 74 tétmérkőzésen 19-szer volt eredményes.
A katalánok támadósorának másik tagját, Luis Suárezt január közepén műtötték meg. A 33 éves uruguayi csatár Dembélével ellentétben alapembernek számít, a felépülését pedig május közepére jósolják, azaz várhatón ebben a szezonban már ő sem játszhat.
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés