Xabi Alonso távozik a Real Madridtól, világ- és Európa-bajnok veszi át a helyét

Edzőváltás a Real Madridnál a Barcelona ellen elveszített Szuperkupa-döntő után: Álvaro Arbeloa váltja Xabi Alonsót.

A Real Madrid nyolc hónap után menesztette Xabi Alonsót a vezetőedzői posztról

Videó forrása: SNTV

A madridiak hétfőn közölték, hogy a tavaly nyáron kinevezett Alonsóval közös megegyezéssel szerződést bontottak. Ennek részleteit nem közölték, de megköszönték a 44 éves tréner munkáját és további sok sikert kívántak a pályafutásához.
Xabi Alonso tavaly nyáron a Bayer Leverkusentől érkezett Madridba, a csapat kispadján mindössze 34 mérkőzés jutott neki, ezeken 24 győzelem, négy döntetlen és hat vereség volt a mérlege. Az utolsó meccse a vasárnapi, Barcelona ellen 3-2-re elveszített spanyol Szuperkupa-döntő volt. A bajnokságban 19 forduló után a 2. helyen állnak, mindössze négy ponttal a Barcelona mögött, míg a Bajnokok Ligája főtábláján hat meccsből négyet nyertek és kettőt veszítettek el, jelenleg a 7. helyet foglalják el.
A Real nem sokkal később azt is bejelentette, hogy Alonso helyét a 42 éves Álvaro Arbeloa veszi át: a szakember tavaly június óta a klub második számú csapatát, a Castillát irányította, de 2020 óta a Real dolgozik.
Arbeloa játékosként 2009 és 2016 között 238 mérkőzésen szerepelt a Realban, amellyel nyolc trófeát nyert: a Bajnokok Ligájában és a Király Kupában kétszer, a klub-vb-t, az európai Szuperkupát, a spanyol bajnokságot és a spanyol Szuperkupát egyaránt egyszer nyerte meg.
A spanyol válogatottban 56 alkalommal lépett pályára, Xabi Alonsóval együtt világbajnok és kétszeres Európa-bajnok. A West Ham Unitedből vonult vissza, 2007 és 2009 között a Liverpoolban játszott, ahol csapattársak voltak Alonsóval.
FRISSÍTÉS:
(részben MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés