Hírmondónak is alig maradt valaki a 2010-ben világbajnok spanyol válogatottból

Nyolc év alatt teljesen átalakult a csapat, amely tovább gyengült az idei vb után.

Fotó: Eurosport

A 2010-ben világbajnok spanyol labdarúgó-válogatott egy rendkívül mély és minőségi, világklasszisokkal teletűzdelt kerettel lett aranyérmes Dél-Afrikában. Viszont nem volt egy fiatal csapat, amit az is mutat, hogy nyolc év elteltével már csak mutatóban maradtak játékosok abból az együttesből a La Roja jelenlegi gárdájában.

A 23 fős névsorból már 11 labdarúgó mondta le a válogatottságot vagy vonult vissza végleg az aktív játéktól. Joan Capdevila, Gerard Piqué, Víctor Valdés, Andrés Iniesta, Carles Puyol, David Villa, Xabi Alonso, Xavi, Marchena, David Silva és Álvaro Arbeloa sem áll már a spanyol nemzeti csapat rendelkezésére. 
Carles Puyol, az akkori csapat emblematikus alakja, aki a németek elleni elődöntő győztes gólját szerezte. Utolsó, századik válogatott mérkőzését 2013-ban játszotta, 2014-ben vonult vissza teljesen.  
A 2010-es gárda balhátvédje, Joan Capdevila  32 évesen lett vb-győztes, az összes mérkőzésen végig ott volt a pályán, a döntőben az egyetlen olyan emberként a kezdőben, aki nem a Real Madrid vagy a Barcelona játékosa volt. 2011-ben volt utoljára válogatott, tavaly hagyott fel az aktív játékkal. 
Carlos Marchena korának egyik legjobb középhátvédje volt a Valenciában. 2014-ben egyszer már visszavonult, de 2015-ben visszatért és Indiába szerződött. 2016 januárjában viszont már tényleg abbahagyta. Ott volt a 2018-as világbajnokságon, az ideiglenesen kinevezett Fernando Hierro kérésére csatlakozott a Krasznodarban készülő együtteshez.
Xabi Alonso volt a nyolc évvel ezelőtti spanyol nemzeti együttes egyik nélkülözhetetlen tagja. 2014 nyarán világbajnokként és kétszeres Európa-bajnokként vonult vissza a válogatottságtól, amelyben 114 alkalommal szerepelt, tavaly májusban pedig a focipályáknak is búcsút intett.
Hozzá hasonlóan Xavi is a 2014-es vb, 133 válogatottság után mondta ki, hogy vége. Legalábbis a La Rojában, mert a katari Al Sadd csapatában még mindig játszik, 38 évesen is. 
Víctor Valdés mindössze 20 alkalommal védhetett a spanyol válogatottban, világbajnokságon vagy Eb-n egyszer sem. 54 alkalommal kapott meghívót, 34-szer a kispadon ült. Balszerencséjére éppen Iker Casillasszal volt szinte egyidős. 2014-ben szerepelt utoljára a La Rojában, 2017 nyarán hagyott fel a profi labdarúgással.
David Villa a brazíliai világbajnokság előtt nyilatkozta, hogy a torna után nem játszik többet a spanyol labdarúgó-válogatottban. 2017 nyarán mégis meghívót kapott Julen Lopetegui-től az Olaszország és a Liechtenstein elleni világbajnoki selejtezőkre, az előbb meccsen még pályára lépett, de csak csereként, a 90. percben. Végül  98 fellépésnél állt meg.
Álvaro Arbeloa 2013-ig volt válogatott, a 34 éves jobbhátvéd az utolsó szezonját tavaly az angol West Ham Unitednál töltötte, ám csak három mérkőzésen lépett pályára a Premier League-ben, 2017 nyarán vonult vissza.
Andrés Iniestát a nyári világbajnokságon láthattuk utoljára a legmagasabb szinten focizni, a nyolcaddöntőben búcsúzó spanyol válogatott tagjaként. 2018. július 1-jén, az oroszokkal vívott nyolcaddöntőn öltötte magára utoljára a spanyol mezt, a 67. percben váltotta David Silvát. A büntetőpárbajban értékesítette a tizenegyesét, majd az elveszített párharc után leballagott a pályáról. A La Roja világbajnoki kiesése azt jelentette, hogy a labdarúgás történetének egyik legjobb középpályása végleg kiszáll a futballvilág élvonalából. A korszakos zseni még aznap este bejelentette, 136 mérkőzés után többé nem lép pályára hazája válogatottjában. 
Gerard Piqué augusztus közepén jelentette be, hogy többé nem lép pályára a spanyol labdarúgó-válogatott színeiben. 103 mérkőzést játszott a nemzeti együttesben, 73-at (!) megnyert ezek közül, öt gólt szerzett ezeken a fellépéseken. A csapattal 2010-ben világbajnok, 2012-ben Európa-bajnok lett, míg 2013-ban ezüstérmet nyert a Konföderációs Kupán. Utoljára az oroszországi világbajnokságban szerepelt a válogatottban.
Piquét David Silva követte,a védő után néhány nappal Manchester City klasszisa, David Silva is kijelentette, nem lép többet pályára a spanyol válogatottban. A világ- és kétszeres Európa-bajnok játékos hivatalos levélben búcsúzott el a nemzeti csapattól, melyben 125-ször lépett pályára, és 35 gólt szerzett. A 32 éves Silva 2006-ban mutatkozott be a válogatottban, utolsó meccsét a nyári világbajnokságon a házigazda oroszok ellen elvesztett nyolcaddöntőben játszotta. Pedig a vasárnapi Manchester City-Huddersfield Premier League-meccsen is láthattuk, milyen klasszis teljesítményre képes még mindig.
Ők tizenegyen már biztos nem lesznek válogatottak a nyolc évvel ezelőtt vb-aranyérmes csapatból, és bár többen vannak a maradék 12-ből, amik még aktívak, az ő nemzeti csapatban való szereplésükről is lemondhatunk gyakorlatilag.
Ilyen Iker Casillas, aki még véd a Portóban, de kapusposzton olyan jól állnak a spanyolok David de Gea és Kepa Arrizabalaga révén, hogy rá ott gyakorlatilag már nincs szükség 37 esztendősen. Ugyanez érvényes Pepe Reinára, aki a nyáron szerződött az AC Milanhoz. Neki eddig mindössze 38 találkozó jutott a válogatottban, pedig 140 (!) alkalommal volt kerettag, de 104 alkalommal csak a kispadon kapott helyet. 
Raúl Albiol, a Napoli 32 éves védője már három éve nem játszott a spanyol nemzeti együttesben, 2015 márciusában a hollandok ellen kapott legutóbb lehetőséget. Jesús Navas, a Sevilla 32 éves jobbszélsője 2014 májusa óta nem lépett pályára a La Rojában. Az Iniestához hasonlóan a nyáron Japánba igazoló, 34 éves Fernando Torres 110 alkalommal húzta fel a spanyol mezt, de már 2014 óta nem számítottak rá, és nyilván már nem is fognak. A Spurs 33 esztendős csatára, Fernando Llorente már öt éve nem volt válogatott. A 31 éves Cesc Fabregas a 2016-os Eb óta csak az egyesületében játszott. Londoni klubtársa, Pedro  közel egy éve, 2017 szeptembere óta nem volt válogatott, de a Chelsea szélsője jól, például az Arsenal ellen góllal kezdte a Premier League idei szezonját. 
picture

Iniesta_David_Silva.jpg

Fotó: Eurosport

Mindössze négyen maradtak, akik még jó eséllyel ott lehetnek évekig a válogatottban, miközben ez a négy igazából kettő. A Bayern München 28 éves labdaszerző középpályása, Javi Martinez mindössze 18-szor szerepelt a válogatottban, a kispadon 29 alkalommal nézte végig nemzeti csapata aktuális meccsét. 2017 márciusában játszotta legutóbbi válogatott mérkőzését. A Manchester United 30 éves támadó középpályása, Juan Mata 2016 novembere óta nem játszott hazája válogatottjában. 
A 32 éves Sergio Ramosnak - a csapatkapitánynak - és a 30 esztendős Sergio Busquets-nek van csak reális esélye a stabil válogatottságra a továbbiakban is. 
Mindössze hatan - Reina, Piqué, Ramos, Busquets, Iniesta, Silva - voltak ott a 2010-es csapatból a nyári, oroszországi vb-n, közülük pedig a torna után Piqué, Iniesta is Silva is elbúcsúzott a válogatottól. Lezajlott a generációváltás, ami zsinórban két vébén jelentett önmagához méltatlan szereplést a nyolc évvel ezelőtti világbajnoktól.
Fernando Hierro, aki a kirúgott Julen Lopetegui helyet vezette beugróként a spanyol válogatottat a nyári vb-n, Graham Hunter magyarul 2014-ben megjelent Spanyol korszak c. könyvében a szövetség korábbi sportigazgatóként ezt mondta erről a korszakról:
"Egyike vagyok azoknak, akik úgy vélik, hogy elképesztően nehéz lesz pótolni ezt a rendkívüli generációt. Vannak jó játékosok, de amikor az a kérdés, hogy meg tudják-e nyerni a világbajnokságot, vagy meg tudják-e hódítani Európát, akkor a legfelsőbb szintről beszélünk. Határozottan nagy rajongója vagyok ennek a nemzedéknek azért, ahogyan a pályán és azon kívül a spanyol labdarúgást képviselik. Azt hiszem, soha nem találkoztam még egy ilyen tehetséges csoporttal. Ha egyenként szemügyre vesszük a játékosokat, többségük a maga posztján a világ élmezőnyébe tartozik."
A fiatalabbak közül a szélső hátvédek - például Álvaro Odriozola - emelkednek ki, Isco már az idei vb-n is a leszereplő spanyolok legjobbja volt, rá, a két kitűnő kapusra, De Geára, Kepára, valamint Busquetsre, Marco Asensióra, Lucas Vázquezre épülhet az új La Roja.
picture

Isco.jpg

Fotó: Eurosport

Spanyol korszak c. könyvben Iniesta így nyilatkozik Iscóról: "Jó hír számunkra, hogy vannak Iscóhoz hasonló fiatal, ügyes játékosok. Amikor ilyen srácokkal hoz össze a sors, a mi feladatunk segíteni nekik, hogy minél gyorsabban be tudjanak illeszkedni. Ami Iscót illeti, rendkívül rövid idő alatt megmutatta, hogy óriási tehetség és színvonalas játékos. Remélhetőleg ugyanilyen ütemben fog fejlődni a továbbiakban is. Egyértelműen egyike Spanyolország jövendő reménységeinek, és a csapat már most is számít rá."
Egy pazar generáció korszaka ért véget a nyári vb-vel, új csapatot kell építenie Luis Enrique-nek, az új szövetségi kapitánynak, akinek nagy feladat lesz megtalálni az itt felsorolt jó néhány szuperklasszis utódját.
A 2010-ben világbajnok spanyol csapat kerete: kapusok: Iker Casillas (csapatkapitány), Pepe Reina, Víctor Valdésvédők: Álvaro Arbeloa, Raúl Albiol, Gerard Piqué, Carlos Marchena, Carles Puyol, Joan Capdevila, Sergio Ramosközéppályások: Andrés Iniesta, Xavi, Cesc Fabregas, Juan Mata, Xabi Alonso, Sergio Busquets, Javi Martínez, David Silva, Jesús Navastámadók: David Villa, Fernando Torres, Fernando Llorente, Pedro
A 2018-as spanyol vb-keretkapusok: David de Gea (Manchester United), Kepa Arrizabalaga (Athletic Bilbao), Pepe Reina (SSC Napoli)védők: Dani Carvajal (Real Madrid), Álvaro Odriozola (Real Sociedad), Gerard Piqué (Barcelona), Sergio Ramos (Real Madrid), Nacho (Real Madrid), César Azpilicueta (Chelsea), Jordi Alba (Barcelona), Nacho Monreal (Arsenal)középpályások: Sergio Busquets (Barcelona), Saúl Níguez (Atlético Madrid), Andrés Iniesta (Barcelona), Thiago Alcántara (Bayern München), Koke (Atlético Madrid), Isco (Real Madrid), David Silva (Manchester City), Marco Asensio (Real Madrid)támadók: Lucas Vázquez (Real Madrid), Diego Costa (Atlético Madrid), Rodrigo (Valencia), Iago Aspas (Celta Vigo)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés