Vb-szubjektív: Ahogy odatipegett a republikánus elefánt a porcelánboltba

1998. június 10 és július 12. között Franciaország volt a házigazdája a labdarúgó-világbajnokságnak, a francia elnök akkor épp Jaques Chirac volt, aki valósággal együtt élt a válogatottal abban az időben, bejárt az edzésekre, az öltözőbe, viccelődött a játékosokkal még a torna közben is. Aztán amikor megnyerték a vb-t, és belevetették magukat az ünneplésbe, mi történt? A játékosok felmentek a páholyhoz együtt ünnepelni az elnökükkel. Például így:

Más idők voltak, persze, de ha lett is volna akkor közösségi média, biztos, hogy nem azzal lett volna tele, hogy mi a bánatot keres ott egy politikus, sőt, később a politológusok külön ki is emelték, hogy rendkívül sokat tett hozzá a népszerűségéhez az, ahogy kapcsolódott a csapathoz.

Ehhez képest van ez az ember, akinek le sem kell írnom a nevét, mindenki tudni fogja, hogy kiről van szó, aki simán becsoszogott a világbajnok spanyol válogatott ünneplésébe, és úgy állt ott a világ előtt, mintha minimum ő vágta volna be a győztes gólt.

A másodpercek mintha visszafelé peregtek volna, pár bátortalan félmosoly, egy kis eltessékelés Rodritól, aztán látod, ahogy ott áll már a szélen Pedri mellett, mint egy elcseszett vízi bója. Valahogy mintha mindenki próbálná picit húzná az időt, hogy hátha letántorog onnan végre.

De nem. Aztán a nevetgélve odaszaladó FIFA-elnök apró mancsai finom mozdulatokkal próbálják elhúzni onnan az illetőt, de akkor már biztos vagy benne, hogy úgy fog ragaszkodni a jól megérdemelt helyéhez, mint pörköltszaft a műanyag dobozhoz.

A helyszíni beszámolók és felvételek szerint füttykoncert kísérte a mutatványt, miközben az operatőrök/rendezők ezerrel próbálták minimalizálni a károkat, a fotósok vért izzadtak, hogy kicentizzék a képkivágatot, és tényleg CSAK a világbajnok csapat legyen a képen, de mindhiába.

A spanyol válogatott közösségi médiás képeiről nemes egyszerűséggel leszedték az embert; a FIFA egy olyan képet tett ki, amin még az ikonikus trófeát ábrázoló gigantikus díszlet tetejét is levágták picit, csak hogy a jobb oldalról is le tudjanak csippenteni egy elnöknyit.

Ha egy 80 éves politikus ilyet csinál, jó szándékkal még írható annak is a számlájára, hogy szegény ennyire nincs képben, hogy nem értette, mit legyeskedik körülötte a túlbuzgó öltönyös, vagy csak ennyire nincs tisztában a focival és a szokásokkal.

Ez utóbbi jóhiszemű feltételezést az is alátámasztaná, hogy a vb egyik legdöbbenetesebb ügyében is megmutatkozott, hogy fogalma sincs, hogy működnek a foci szabályai.

Ezt reagálta ugyanis Folarin Balogun kiállítására (ami ahhoz képest, mekkora botrány valójában, nem lett akkora a felháborodás, mint ami elvárható lett volna).

Aki annyira nem emlékszik már a sztorira: az amerikai csatár a Bosznia-Hercegovina elleni mérkőzésen kapott piros lapot, ami automatikusan egymeccses eltiltást vont maga után, így ki kellett volna hagynia a Belgium elleni nyolcaddöntőt.

Az amerikai elnök azonban elárulta, hogy telefonon kérte (!) a FIFA-elnököt a döntés felülvizsgálatára, a FIFA pedig példátlan módon fel is függesztette az eltiltást, így Balogun mégis pályára léphetett.

A döntés óriási felháborodást váltott ki: a belga szövetség tiltakozott, az UEFA szerint a FIFA ”átlépett egy vörös vonalat”, többen pedig politikai beavatkozást emlegettek, mondván, világbajnokságon rendkívül ritka, hogy egy automatikus piros lapos eltiltást utólag felfüggesszenek.

Valószínűleg épp azért enyhült meg a közvélemény az ügyben, mert az amerikai csapat nem volt egy világverő válogatott, és Balogunnal együtt is simán, 4-1-re kikaptak Belgiumtól, helyreállt a világ rendje stb.

De egy pillanatra képzeljük már el, mi lett volna, ha az argentin-spanyol nem a döntő lett volna, és ha a kiállított Enzo Fernandez piros lapját egy telefonhívásra valaki csak úgy simán eltörölte volna, vagy ha Leandro Paredes meccs utáni kakaskodása sem ért volna egy ejnye-bejnyét sem. Akkor már nem legyintenénk rá, mint Balogunra, nem?

Szóval az a helyzet, hogy emberünknek lövése sincs a fociról, cserébe viszont bármit megtehet, és meg is tesz.

"...Gyönyörű képet mutatott Franciaországról a világnak" - mondta ugye Chirac a franciák vb-szerepléséről, de vajon milyen képet mutatott például a Balogun-ügy az Egyesült Államokról? Vagy a FIFA-ról?

Ezeket a sorokat hetekkel ezelőtt írtuk, ebben a cikkben elmagyaráztuk, hogy születhetett meg egyáltalán ez a döntés, és miért nem egy urambátyámozáról szól az egész történet, hanem a FIFA körüli anomáliákról.

Szerencsére erről is olvashatunk hosszabban (méghozzá ebben a cikkben), így most csak annyit tennék hozzá, hogy ez a "fejétől bűzlik a hal" helyzet a fociban tökéletes melegágya volt annak, hogy egy politikus odahaknizza magát és a saját céljaira használja fel a rendezvényt, amit a világnak bizonyos részein még akkor is sokra tartunk, ha a mi válogatottunk éppen nem jutott ki a vb-re.

Valakinek persze tökmindegy, az egész labdázgatás ugyanúgy csak show-elem volt, mint az a félidei rettenet; a foci volt a kötelező, unalmas töltelék, ami megszakította a reklámszüneteket. Pénz és pompa, ennyi.

Csakhogy vannak, akiknek tényleg nagyon bűzlik itt valami, és csak remélni tudom, hogy nem ez marad meg az emlékezetünkben, hanem ténylegesen a lényeges része a történteknek: a foci.

Mert emlékszünk a 2002-es vb-re, vagy mittudomén, a 2014-esre, de hálistennek azt már meg kellett néznem, ki volt akkor a brazil elnök (Dilma Rousseff amúgy); és persze Chirac sem azért került oda a cikk elejére, mert olyan nagyon meghatározó eleme volt az 1998-as vb-nek (nem volt az, itt, Magyarországon pláne), hanem mert amikor megláttam egy régi képet róla Didier Deschamps mellett, egy pillanatig sem a rossz érzés fogott el.

Szóval azt kívánom, hogy emlékezzünk a focira, és próbáljuk meg elfelejteni ezt a rém kínos one (and a half) man show-t örökre.