Önmagában a végtelen pénz sem elég egy világbajnok fociválogatott felépítéséhez - Hogyan nyertek a németek vb-t 2014-ben?

A magyar válogatott a világbajnoki selejtezősorozatban "csak" a harmadik lett a csoportjában, a nagyjából már mindenki által ismert "drámai", 96. percben bekapott ír gól miatt, azóta pedig az egész ország elemez és elsősorban túlreagál.

A 10 millió szövetségi kapitány országában talán ezen nem is kell annyira csodálkozni, mégis egészen szürreális fejezet volt, amikor maga a miniszterelnök, Orbán Viktor volt az M4 Sport vendége és a "Van-e élet a halál után?" címre hallgató műsorban próbált lavírozni a szurkoló, a mindent tudó szakértő és a sport első számú mecénásának szerepe közt.

A beszélgetést nehéz lenne szakmailag elemezni, mégis volt egy olyan zárójeles megjegyzése Orbánnak, amit talán érdemesebb egy kicsit kibontani. A téma éppen az volt, hogy mégis hogyan lehetne azt a szakadékot átugrani, amit az okozott, hogy megszűntek a grundok, a tehetséges és lelkes gyerekek pedig "eltűntek".

A miniszterelnök erre egy olyan példát is hozott, ami szerinte figyelemre méltó.

Az a nagyon rossz hír ezzel kapcsolatban, hogy Németországban ez a probléma már nagyjából 20 éve felmerült és a megoldás nem csak annyi volt, hogy a szegény, szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek azért lesznek olyan jó focisták, mert jobb híján, kiskölyökként az utcán fociztak napestig.

Németország válogatottja 2014-ben világbajnok lett, de nagyon hosszú és rögös út vezetett idáig. A Német Labdarúgószövetség (DFB) komoly, átfogó reformokat vezetett be, amikhez akkor is ragaszkodtak, amikor a klubok ellenkeztek, vagy éppen az eredmények elmaradtak.

A németek 1996-ban még Eb-címet szereztek, de már sokan ekkoriban aggódtak, hiszen nem igazán volt nyoma annak, hogy jó játékosok érkeznének a 30 feletti kulcsjátékosok mögött. Ez az eredmény viszont még elfedte az aggódó hangokat, ráadásul sokan abban bíztak, hogy a 80 milliós országban úgyis találnak annyi tehetséget, amiből egy válogatottat össze lehet rakni.

Berti Vogst már ’96-ban szorgalmazta, hogy minden régióban legyen egy kiválósági központja a DFB-nek, ahol a tehetséges fiatalok már egészen korán kiemelkedő képzést kaphatnának, de ekkor még senki nem volt nyitott az ötletére, hiszen ez nagyon komoly költségekkel járt volna.

Az 1998-as világbajnokság már komoly pofon volt mindenki számára, amikor a kiöregedőben lévő csapatuk már a negyeddöntőben elvérzett, ráadásul 3-0-s vereségben szaladtak bele Horvátország ellen. A kiesés után Vogts természetesen lemondott, de az igazi mélypontot éppen az utódjával, Erich Ribbeckkel érték el.

Kapcsolódó:

A 2000-es Európa-bajnokságon már a csoportkörből sem jutottak tovább, miután döntetlent játszottak Romániával, majd kikaptak Angliától. Az utolsó csoportmeccsen ráadásul úgy kaptak ki bántóan simán, 3-0-ra a portugáloktól, hogy az ellenfél már korábban továbbjutott, ezért a B csapatával állt ki.

A német foci tehát úgy lépett át a 21. századba, hogy enyhe pánik és brutális bűnbakkeresés volt a két fő téma a köreikben.

Raphael Honigsten a 2014-es vb-cím után Das Reboot címmel írt egy könyvet, amiben erről az időszakról szólaltatja meg azokat, akik a reformok végrehajtásában végül a legfontosabb szerepeket játszották.

Dietrich Weise egyike volt ezeknek a személyeknek, a ’70-es évek végétől kezdve az utánpótlással foglalkozott, többek között az U18 és U21-es válogatott szövetségi edzője is volt.

Az a cél, hogy minden gyereket elérjenek már kiskorától kezdve magas szintű edzésekkel és szakképzett edzőkkel, egybeesett egy nagyon komoly politikai fordulattal is.

2000-ben a Gerhard Schröder Szociáldemokrata Pártja által vezetett kormány megváltoztatta az állampolgárság megszerzésére vonatkozó törvényeket. Korábban a bevándorlók számára szinte lehetetlen volt a honosítás, még akkor is, ha már több évtizede éltek és dolgoztak Németországban. Természetesen az ő gyermekeik sem lettek automatikusan német állampolgárok. 2000-től kezdve viszont, aki legalább 8 évet eltöltött az országban, az könnyített eljárással kaphatta meg a német útlevelet.

Ekkoriban még a török szövetségnek saját irodája volt Németországban, aminek a legfontosabb feladata az volt, hogy a kivándorolt törökök gyerekeit az óhaza válogatottja felé terelje. A 2002-es világbajnoki bronzérmes válogatottjukból Ilhan Mansiz, Yildiray Bastürk és Ümit Davala is Németországban nőtt föl.

Az új állampolgárokra ugyan nem épített fel a DFB külön kampányt, de az új szisztémában őket is sokkal könnyebben tudták felfedezni.

A korábbi német rendszerben a legtehetségesebbek 14 éves koruktól vehettek részt a legnagyobb klubok akadémiai rendszerében, nagyjából évente 800 gyerek jutott be az elitbe. Ez viszont több szempontból is problémás volt, hiszen a később érő játékosok kiestek a rendszerből, ráadásul a korábban kialakult regionális különbségek már óriási tudásbeli különbséget eredményeztek 14 éves korra.

Ez a szám a korosztály igazolt focistáinak csak fél százalékát teszi ki. A szövetség pedig úgy döntött, hogy nem lehet lemondani ennyi fiatalról. A központi szabályozás alapján minden 14 év alatti focista számára 25 kilométeren belül lennie kellett egy kiemelt központnak, ahol a legtehetségesebbek heti 90 perc extra edzésen vehettek részt.

A reformprogram egyik kulcspontja az volt, hogy minden egyes játékosnak – akárhol is nőjön föl – biztosítani kell, hogy megfelelően képzett edzőkkel dolgozhasson, már iskoláskortól kezdve. Ehhez persze átfogó edzőképzési reformra is szükség volt, valamint arra, hogy szoros együttműködést alakítsanak ki a helyi iskolákkal, ahol az utánpótláskorú sportolók rugalmas időbeosztás szerint tanulhassanak.

Az egész átalakítás tehát nem csak a német válogatott szempontjából volt rendkívül fontos, de egy egészen újfajta és nagyon pozitív változást is hozott magával. A kiemelt sportiskolákban tanuló és mellette edzésre is járó fiatalok tanulmányi eredményei is elképesztő javulást mutattak.

Korábban itt is jellemző volt, hogy azok a srácok, akik profi sportolók akarnak lenni, kevés hangsúlyt fektetnek a tanulmányaikra. Az újfajta rendszerben viszont megkapták a lehetőséget, hogy a saját igényeiknek megfelelő időbeosztással, az intellektuális képességeiknek megfelelő iskolába járhassanak.

Manapság az akadémiákon végzett focistanövendékek legnagyobb része a legerősebb német iskolatípusnak számító gimnáziumokban szerez érettségit. Nem elhanyagolható profit az sem, hogy közülük rengetegen maradnak a foci közelében még akkor is, ha nem sikerül a profi pályafutás a számukra.