Hülyének nézték őket, mégis az ő hazatérésük fűti a marokkói futballcsodát

Látva az afrikai válogatott történelmi útját az elődöntőig, az elmúlt napokban ellepték az internetet a vicces képek, amik arra hívják fel a figyelmet, hogy Marokkó sorra győzi le az országokat, amik szerepet játszottak a gyarmati múltjában. A csúcs ebből a szempontból nyilván azoknak a franciáknak a kiejtése lenne, akik 1912 és 1956 között konkrétan az ország urai voltak.

Persze nem először fordul elő, a gyarmati múlt vagy az ebből is fakadó multikulturalizmus téma egy sikeres világbajnoki csapattal kapcsolatban. Az előző két győztes, Franciaország és Németország egyaránt megkapta a dicséretet és a kritikákat is azzal kapcsolatban, hogy válogatott milyen szinten képviseli az országban élő kisebbségeket.

Ezeknél az országoknál a minta általában bántóan hasonló: a sikeres válogatott jó, ha sokszínű, egy gyenge nemzeti tizenegynél viszont egyből felmerül, miért ennyi benne az "idegen". Franciaországban a győztes 1998-as válogatott esetében még külön szurkolói kifejezés ("Black, Blanc, Beur") volt a különböző kisebbségek reprezentációjára, a gyalázatos 2010-es produkció után egy évvel Laurent Blanc viszont már arról beszélt, akár kvóta is lehetne a válogatottnál, hogy nagyobb legyen a fehér játékosok aránya.

Marokkó esetében viszont most az érme másik oldala került elő. A Katarba utazó válogatott keretében 26 játékosból 14 más, főleg európai országban született, az ottani bevándorló marokkói közösség tagja. A leglátványosabb példa nyilván Achraf Hakimi, aki Spanyolországban nőtt fel, az ottani korosztályos válogatottakban szerepelt, most mégis az ő tizenegyese döntötte el a továbbjutást Marokkó javára a nyolcaddöntőben.

A remek szélsőhátvéd erre a fordulatra a nemzetközi pályafutásában magyarázatot is adott, ami a kisebbségi játékosokhoz való fentebb már taglalt, ellentmondásos viszony fényében nem túl meglepő.

Pedig az ilyen döntés nem könnyű, a játékosokat pedig sokszor keményen kritizálja annak az országnak a futballközege, ahol élnek. Hakim Ziyech például Hollandiában, az Ajaxban focizott, amikor inkább Marokkót választotta, a helyi legenda, Marco van Basten pedig simán hülyének nevezte a döntése miatt.

Hakimi és Ziyech története azonban csak két példa a sok közül. Egy másik afrikai válogatott, Ghána a világbajnokságot megelőzően már felhívta rá a figyelmet, hogy a külföldi születésű, de adott gyökerekkel rendelkező játékosok hazacsábításában milyen potenciál lehet. Csak míg a ghánaiak ezt a vb előtt hónapokkal felfedezve kezdtek kapkodni, Marokkóban évek óta tudatos munka zajlik.

Az ország játékosmegfigyelő hálózatot épített ki a nagy marokkói diaszpórával rendelkező dél- és nyugat-európai országokban, ahol már ifjúsági szinten szemmel tarják a helyi tehetségeket. Ha bebizonyosodik a marokkói kötődés, meghívják őket egy válogatott edzőtáborba, ahol együtt edzhetnek a legnagyobb hazai tehetségekkel. Így a kötődés hamar kialakul, később a kiemelkedő profikat pedig már könnyebb meggyőzni.

A projekt másik oldala, hogy az országba érkező fiatalokat lenyűgözik a helyi körülmények. Évente 10 millió euró megy el a királyi akadémia fejlesztésére, ami az afrikai riválisok szerint már túl is nőtt az ismert francia központ, Clairefontaine színvonalán. Ha ilyet mi nem is állítunk, az biztos, hogy az akadémia a helyi tehetségek képzésében kiemelkedő szerepű, innen került ki a vb-keret húzóemberei közül Youssef En-Nesyri, Nayef Aguerd és Azzedine Ounahi is. Ők mára mind európai topligákban játszanak.

- mondja Idriss Diallo, az elefántcsontparti szövetség elnöke.

A szövetségi vezető tapasztalatból beszél, hiszen korábban ellátogatott a marokkói futballközpontba, amit nem csak afrikai, hanem világszinten is kiemelkedőnek tart. Állítása szerint a kontinensen senki nem költ ennyit focira, a dél-afrikaiak kivételével.

Az ország más eredményei is ezt az állítást igazolják. A férfi válogatott mellett a női is kijutott a világbajnokságra, míg mindkét nemben az ország klubcsapatai a címvédők a kontinens Bajnokok Ligája-sorozatában.

Persze a legnagyobb teljesítmény egyértelműen a világbajnoki elődöntőbe jutás, ami soha korábban nem sikerült afrikai csapatnak. Ez a kontinens futballjának jövőjére is hatással lehet, egyre több Európában született vagy élő játékos gondolkodhat el azon, hogy származási országát válassza. És talán még hülyének sem nevezik majd őket.

Forrás: ABC Australia