Összeállt a névsor, ez a 11 játékos maradt versenyben az Év legjobbja címre a FIFA-nál

A férfiaknál és a nőknél is 11-11 jelöltből álló névsort állítottak össze a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) által felkért szakértői csoportok, a 211 tagország szövetségi kapitányainak és válogatott csapatkapitányainak pedig ebből kell 3-3 játékost kiválasztani, akik az Év legjobbja címre pályáznak majd.

Nagyon úgy néz ki, mintha a FIFA létrehozott volna egy Béke-díjat kifejezetten Donald Trumpnak

Videó forrása: SNTV

A FIFA csütörtöki közleménye kitért rá, hogy a szervezet 10. alkalommal díjazza majd a legjobbakat.
A nőknél öt kapus közül kerül majd ki az esztendő legjobb hálóőre és öt jelölt van a legjobb női edző címére is.
A férfiaknál szintén megválasztják majd a legjobb edzőt és kapust, valamint a FIFA meg fogja nevezni mindkét nem esetében az Év csapatát, a szurkolói díjat pedig egy vagy több olyan személy kapja majd, aki a leginkább bemutatta a futball iránti szeretetet és szenvedélyt.
Kapcsolódó:
A szavazás már elindult és november 28-ig tart. A szakemberek mellett a sajtó képviselői, valamint a fifa.com honlapon regisztrációval rendelkező szurkolók is voksolhatnak.

A férfi jelöltek:

Ousmane Dembélé (francia, Paris Saint-Germain),
Achraf Hakimi (marokkói, Paris Saint-Germain),
Harry Kane (angol, Bayern München),
Kylian Mbappé (francia, Real Madrid),
Nuno Mendes (portugál, Paris Saint-Germain),
Cole Palmer (angol, Chelsea),
Pedri (spanyol, FC Barcelona),
Raphinha (brazil, FC Barcelona),
Mohamed Salah (egyiptomi, Liverpool),
Vitinha (portugál, Paris Saint-Germain),
Lamine Yamal (spanyol, FC Barcelona)
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés