Eurosport
Megvan az első arany!
Publikálva 16/09/2016 - 23:10 GMT+2
A hátúszó Tóth Tamás nyerte a magyar paralimpiai csapat első aranyát Rióban.
Fotó: Eurosport
Tóth Tamás aranyérmet nyert az S9-es sérültségi kategória 100 méteres hátúszó számában a riói paralimpia pénteki versenynapján, ez a magyar küldöttség első aranya Rióban.
A négy éve, Londonban két ezüstérmet nyert Tóth Rióban eddig egy bronznál tartott, azt hétfőn nyerte 100 gyorson.
A délelőtti előfutamból a negyedik idővel jutott be az esti döntőbe, ahol 50 méternél ötödikként fordult, de aztán csapásról csapásra jött fel, és a cél előtt 15 méterrel már az élen volt. Bár a kínai Liu Hsziao-ping és az ausztrál Brenden Hall is szorongatta, remek hajrájával végül mindenkit maga mögé utasított, és elsőként ért a falhoz.
Rio első magyar paralimpiai bajnoka felidézte, hogy régebben, 15-16 éves korában hátúszó volt, de aztán váltott a gyorsra, és ezzel az úszásnemmel nem igazán foglalkozott.
A rajt előtt Tóth Tamás azt mondta, egyelőre nem túl kellemes számára a riói klíma, a meleg, fülledt idő
A 24 éves Tóth Tamás a magyar küldöttség 16. érmét gyűjtötte be, az ő aranyérme mellett hét ezüst és nyolc bronz a mérleg.
(Forrás: MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés