Csúfos kudarcot vallott a riói doppinglabor

„A mundér becsülete diktálja, hogy a szakmai és etikai magasságok, illetve mélységek közül először az előbbieket soroljam. Áttörésnek nevezhető, hogy a gondosan őrzött minták megismételt vizsgálata nem volt hiábavaló, hiszen négy, sőt nyolc évvel korábban „tilosba tévedő” sportolók nem csekély részének kellett utólag szembesülnie azzal, hogy még sem úszhatja meg büntetlenül. Nyomra vezettek a biológiai útlevelek is, amelyek gondos összehasonlításokkal sok turpisságot hoztak a felszínre. Most már azt sem lehet állítani, hogy csak a kishalakat, azaz a középszerű és névtelen sportolókat fogják ki és dobják oda prédának, hiszen a hálóba nagyágyúk, olimpiai- és világbajnoki érmesek is bekerültek. Már az sem szakmai titok, hogy mindez távolról sem csupán a dollármilliárdokat felemésztő tudományos kutatásoknak, és az azokra épülő egyre kifinomultabb analitikai vizsgálatok hatékonyságának köszönhető, hanem olyan, kemény és szokatlan eszközök bevetésének, mint amilyen a nyomozás, az Interpol segítségül hívása, az internetes üzenetváltások és megrendelések megfigyelése. Elképesztő viszont, hogy e közben ismeretlen csoportok célzott Ciber támadásokkal, adatok és akciók tervének kiszivárogtatásával igyekeztek még nagyobb zavart kelteni. Ebben a kuszaságban viszont sokat segítettek azok a védett személyek, akik a titkaikat és az ötleteiket „megosztották” a WADA szakembereivel, illetve a nyomozó hatóságokkal. Vélhetően vádalkuk is születtek. Az Egyesült Államokba menekült egykori orosz doppinglabor-vezető egymaga annyi titkot fedett fel, aminek a fele is elegendő lett volna az államilag pénzelt és lefedezett csalásgyár gaztetteinek a felfedéséhez. Persze, még mindig van hová fejlődni, de tagadhatatlan, hogy vannak már kézzelfogható eredmények. Ma még sokan általánosítanak, amikor azt mondják, hogy a sport, úgy ahogy van, a velejéig romlott, de azok is, akik ezt tagadni vagy elkendőzni próbálják. Erre mondják a sportban azt, hogy innen szép nyerni…”

„Kiderült, hogy a brazil olimpikonokat a nyári játékok előtt a kutya sem ellenőrizte. Másszóval azt csináltak, amit csak akartak. Ezt azok a nemzetek, élükön az amerikaiakkal és az angolokkal, akik az előírásokat betartani igyekeztek, enyhén szólva zokon vették, és egészen biztos, hogy támadásba fognak lendülni. Tetőzi a bajt, hogy ismét csak a kontárok miatt a minták beazonosítása és az archiválás egyszerűen pocsék volt. Az a hír járja, hogy a levett anyagok körülbelül felével, vagy annál is többel egyszerűen nem tudnak mit kezdeni. Vihar a láthatáron, és kemény perek cunamija. Joggal mondhatja most az egyszerű ember, még inkább egy érintett sportoló vagy egy sportvezető, hogy akkor ki is volt tiszta, aki meg fennakadt a rostán, az valóban doppingvétséget követett-e el? Azon se csodálkoznék, ha előbb vagy utóbb azzal kellemetlenkednének a WADA vezetőinek, hogy erről az egészről vajon mikor és hogyan értesültek, és miként igyekezték elejét venni a sporttörténet egyik legnagyobb botrányának?”