A tökéletes középpályáshoz tökéletes búcsú illik: Kroos úgy szállhat ki, ahogyan keveseknek sikerült

„Tisztelem a döntését. Csak tökös emberek hoznak ilyet. Nagyon nehéz lesz ilyen minőségű játékost pótolni, talán lehetetlen” – mondta Carlo Ancelotti, amikor arról kérdezték, mit gondol Toni Kroos – mai szemmel nézve korainak tűnő – visszavonulásáról.

Ancelotti, aki szintén zseniális középpályás volt a maga idejében, hasonló korban fordított hátat a játéknak. Nagy különbség azonban, hogy amíg az edzőként is maradandót alkotó olaszt a sérülések kényszerítették a visszavonulásra, és már huszonévesen megfordult a fejében a búcsú, Kroos minden szempontból az ereje teljében van. Sőt: talán azt is megkockáztathatjuk, sosem volt még ennyire komplex játékos, mint manapság.

Mivel az ő játéka sosem a fizikalitásra épült – ami miatt mindig furcsa volt a kapcsolata a német focival – egészen nyugodtan lehúzhatna még pár évet a legmagasabb szinten. A hozzá hasonló klasszisok közül sokan megtették ezt, elég csak Luka Modrićra vagy épp Andrea Pirlóra gondolni, Kroos azonban másképp állt a kérdéshez.

Ő nem akart mindenáron kipréselni minden cseppet a karrierjéből, fontosabbnak érezte, hogy a saját feltételei szerint vonuljon vissza. A természet törvényei és a rajta kívülálló körülmények helyett ő akarta kimondani, hogy ennyi, nincs tovább. Amihez – ahogyan azt Ancelotti találó egyszerűséggel megfogalmazta – tökök kellenek.

Ez azonban illik ahhoz a képhez, ami játékosként kialakult Kroosról. Miután világéletében a tökéletes időzítésre törekedett a pályán, úgy stílusos és hiteles, ha a magánéletében ugyanezt teszi. A híres német precizitás, ugyebár.

Ha már a témánál vagyunk: Kroos egyszerre tudott sztereotipikusan német és a németség szempontjából kívülálló lenni. Miközben a már-már természetfelettien pontos passzjátéka, vagy az utolsó mozdulatig kimért stílusa megfelel a német precitizásról alkotott elképzeléseknek, a futballpályán egészen mást képviselt, mint a hagyományos német futballkultúra. Ma már furcsa belegondolni, hogy a karrierje elején gyakorlatilag ötletük sem volt arra, hogyan illeszthetnék rendszerbe.

Az utánpótlásszinten hatalmas ígéretnek tartott Kroos – az U17-es Eb-n és vb-n is a torna játékosának választották – a Bayer Leverkusenben nyújtott teljesítményével meggyőzte ugyan a Bayern München vezetőségét, hogy érdemes lehetőséget adni neki, de még évekig ment a vita arról, mi is az igazi posztja.

Nem védekezett úgy, mint egy védekező középpályás, nem futott annyit, mint egy box-to-box játékos, és nem volt olyan gyors, mint egy tízes. Sokan úgy látták, talán utóbbihoz állna a legközelebb, csak épp Kroos rossz korba született, mivel ez a poszt gyakorlatilag teljesen kihalt.

Pep Guardiola alatt aztán kiderült, hogy az elméletek és a kritikák alaptalanok voltak, Kroos valójában tökéletesen megtestesíti a modern középpályást, legfeljebb az átalakulóban lévő német foci hagyományaiból lóg ki.

Kroos és a Bayern között azonban megromlott a kapcsolat, és miután a játékos sérelmezte, hogy jóval kevesebb pénzt ajánlottak neki, mint a frissen igazolt Mario Götzének, kérvényezte az átigazolását. Így került a Real Madridhoz még akkori árfolyamon is nevetségesen alacsony összegért (25 millió euró) a világ egyik legjobb középpályása.

Innen persze még kellett néhány év, hogy a világ egyik legjobbja státusz konszenzus legyen vele kapcsolatban.

A német drukkerek körében az Oldalpassz Toni gúnynév ragadt rá, utalva a többnyire makulátlan passzstatisztikáira. Az új klubjában pedig akkoriban minden a támadótrióról szólt, Gareth Bale-ről, Karim Benzemáról és mindenki előtt Cristiano Ronaldóról. Ezt a rövidke érát leginkább a szupertriók (a Barcánál az MSN, a Realnál a BBC) rivalizálása határozta meg, a többiekre jóval kevesebb figyelem irányult.

Ráadásul amíg a Barcelona korábbi nagy korszakában legalább némi vita volt azzal kapcsolatban, hogy Lionel Messi sikereiben mekkora szerepet játszott Xavi és Andrés Iniesta (persze ott sem a kevésbé látványos Sergio Busquets), addig a Real Madrid győzelmei kapcsán kevesebben kérték ki maguknak Kroos vagy Modrić elmaradt Aranylabdáit.

Sőt: eleinte – elsősorban, amíg be nem került a csapatba Casemiro – sokszor Kroos szemére vetették, hogy „védekező középpályásként” képes anélkül lehozni meccseket, hogy összekoszolná a hófehér nadrágját.

Kroosból a későbbiekben sem vált a pályán becsúszásokkal közlekedő verőember, védekezésben mindig is az intelligenciájára épült a játéka. Idővel az is egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a makulátlan passzteljesítménye sem a kockázatkerülésnek köszönhető, hanem az egyedülálló döntéshozatali képességének.

A mögöttünk hagyott szezonban úgy passzolt 91,5%-kal, hogy a progresszív passzokban, a lövéshez vezető megmozdulásokban és a gólpasszokban egyaránt a legszűkebb elitben volt.

Persze az is lehet, hogy csak a győzelmek változtatták meg a narratívát: Kroos a Real Madriddal ötször nyert Bajnokok Ligáját, négyszer spanyol bajnokságot, 2014-ben pedig kulcsember volt a világbajnok német válogatottban. Egyszerűen túl sok címet szerzett ahhoz, hogy a hozzáadott értékét alibizésnek lehessen minősíteni.

Kroos kapcsolata a vb-cím ellenére furcsa maradt a német válogatottal, ugyanis a következő évek sikertelenségei – leginkább a címvédőként csoportból való kizúgás – után őt sem kímélték a szakértők.

„Kroos játékstílusának befellegzett” – jelentette ki 2021 nyarán Uli Hoeneß. „A mai futballhoz már nem illik.”

„Semmi bajom sincs Toni Kroosszal, de nem értek egyet azzal, ahogyan játszik” – vélekedett Lothar Matthäus. „A passzaival alig nyerünk területet és lassítja a ritmust.”

Szóval igen: felizzottak az ilyenkor szokásos viták, hogy eléggé németesen játszottak-e, vagy túlságosan letértek a helyes útról. Kroosnak pedig elege lett az egészből, és 31 évesen úgy döntött, lemondja a válogatottságot. A többit pedig ismerjük: a kroostalanított válogatott talán még nagyobbat perecelt a világbajnokságon, mint a négy évvel korábbi csapat.

Julian Nagelsmann hívására azonban visszatért a válogatotthoz, és ha minden Kroos elképzelései szerint alakul, akkor a legszűkebb értelemben véve is a csúcson hagyhatja abba: az utolsó olyan trófeával, ami hiányzik a gyűjteményből. Amivel nem csak a kollekció válna teljessé, de többé-kevésbé a német focival is rendezné a se veled, se nélküled viszonyát.

Kroos azonban különleges helyzetben van: ahhoz, hogy elmondhassa magáról, hogy a csúcson fejezte be, még csak meg sem kell nyernie az Eb-t. Mert az már biztos, hogy úgy zárja le az életében ezt a fejezetet, hogy még jócskán maradt a tankban, és talán éveket tölthetne el úgy, hogy a világ legjobb középpályásaihoz tartozik.

Ez a csúcson való befejezés ritkábbik formája. A legtöbb sportoló úgy tud kiszállni a csúcson, hogy – kissé megkopott játékkal, talán már váratlanul – nyer valamit.

Pete Sampras több mint két éven át nem nyert Grand Slamet, amikor 2002-ben, a torna 17. kiemeltjeként behúzta a US Opent. Az eredményt tekintve újra felért a csúcsra, de nagyon messze volt attól, hogy azt a Samprast tekintsük a valaha volt legjobbnak.

Peyton Manning 2015-ben Super Bowlt nyert a Denver Broncosszal, de az utolsó két szezonjában nyomokban sem emlékeztetett minden idők egyik legjobb irányítójára.

Zinédine Zidane 2006-ban közel állt a tökéletes búcsúhoz egy nagyszerű világbajnoksággal, ám Marco Materazzi lefejelése méltatlan lezárást adott az egyébként páratlan pályafutásának.

Vagy említhetnénk Nico Rosberget, akinek 2016-ban sikerült önmaga legjobb verziójaként, világbajnoki címmel a zsebében hátat fordítania a Forma-1-nek.

De igazából még ő is messze volt a kroosi magasságoktól: a csúcson lévő Lewis Hamilton ellen aligha lett volna sok esélye hosszabb távon. Neki az volt az egyetlen lehetősége, hogy a legmagasabb szinten szálljon ki, és meg is tette.

A legtöbb sportolónak pedig különböző okoknál fogva nem sikerül tökéletesre a lezárás. Vagy rajtuk kívülálló okokból, mondjuk egy súlyos sérülés miatt, vagy egyszerűen képtelenek önként elengedni, és egészen addig mennek, amíg a testük bírja. De arra is van példa, hogy egyszerűen nem állnak készen elengedni a sportot, és tagadják a rideg valóságot.

Őket látva nyer igazán értelmet Ancelotti tökösségről szóló kijelentése. Kevés nehezebb dolog van annál, mint egy felfoghatatlanul magas szinten, rengeteg potenciális győzelemről lemondva hátat fordítani a sportnak.

Bár az is lehet, hogy egyesek számára ez magától értetődő, természetes dolog. Mondjuk azoknak, akik mindenben a tökéletességet keresik.