Megkezdi szereplését Magyarország a 2020-as Európa-bajnokságon, ráadásul rögtön a címvédő Portugália ellen kell bizonyítani. A két válogatott öt évvel ezelőtt is összecsapott a csoportkörben, akkor 3-3-as döntetlen lett a vége. Hasonló eredményt most is aláírnánk alighanem, a portugálok ugyanis több poszton erősödtek a 2016-os meccs óta, így Marco Rossi csapatának ezúttal még nagyobb bravúrra lenne szüksége.
Európa-bajnokság / Csoportkör
Puskás Aréna / 15.06.2021
- R. Guerreiro(84')
- Cristiano Ronaldo(87' Büntető, 90+2')
Élő
Élő frissítések
Frissítve 15/06/2021 - 19:58 GMT+2
Portugália
40. perc - Gulácsi megint nagyot védett. Jota kapta meg a tizenhatoson belül a labdát, Orban lábai között utat is talált a kapu felé. Jó helyen állt a magyar kapus.
Portugália
Rúben Dias sárgul be, miután felrúgta Kleinheislert.
Magyarország
37. perc - Szalai csúsztatott bele a középre ívelt labdába, Rui Patricio védett. Nem volt bravúr, mindenesetre elkönyveltük az első magyar lövést.
Magyarország
36. perc - Schäfer labdaszerzését követően Silva szabálytalankodott, majd a játékvezető előnyszabályt alkalmazott. Szalai négy-öt portugál gyűrűjében cselezgetve megtartotta a labdát, majd őt is felrúgták.
Magyarország
34. perc - Sallai indulhatott meg a labdával, de valamiért a pálya közepe felé vezette a labdát, a kontra pedig nem a portugál, hanem a magyar kapu felé építkezett.
Magyarország
33. perc - Szalai labdához ért, majd arra is volt ideje, hogy passzoljon. Sallainak nem volt igazán jó az átadás, csak azért emeltük ki ezt az akciót, mert nagyjából erre a kapcsolatra próbál építeni támadásban Rossi.
Portugália
30. perc - Silva beadását követően fejelt Ronaldo, de a labda elsuhant a kapu előtt. Picit magas volt a labda, CR-nek nem volt esélye irányítani.
18:29
Magyarország
Marco Rossi dühös, nem véletlenül, Botka és Kleinheisler is bizonytalan volt, amivel kis híján éltek a portugálok.
Portugália
26. perc - Egymást követően két nagy lehetőség a portugáloktól. Mindkettő helyzetet magyar labdavesztés előzte meg, az elsőt védül Ronaldo gondolta túl.
A másodiknál viszont Orban szerelte nagyszerűen Bernardo Silvát a tizenhatoson belül, kulcsfontosságú mentés volt a lipcsei hátvédtől.
A portugálok tudatosan próbálják akár már korai hosszú passzokkal meglepni a magyar védelmet, Jota és Ronaldo helyzetei azt mutatják, nem is eredménytelenül. Gulácsi eddig két fontos védénél tart.
Portugália
19. perc - Cristiano Ronaldo kapott nagyszerű labdát, a portugál helyzetét Gulácsi védte. A partjelző végül lest jelzett, de a lassítások alapján nem kizárt, hogy a VAR megváltoztatta volna az ítéletet.
Magyarország
17. perc - Fiola-Danilo ütközés, ami a magyarnak fájt jobban. A védő azonban ápolást sem kérve folytatta a találkozót, pedig tényleg nagyot kapott.
75-25 - az első negyed órában így alakult a labdabirtoklás, nyilván a portugálok javára.
Portugália
13. perc - Bruno Fernandes passzírozta át a labdát a magyar védők között, Guerreiro veszélyesen léphetett volna ki, de picit hosszú volt az átadás.
Magyarország
10. perc - Szalai-Carvalho párharc, amelynek a végén a magyar támadó került a földre, de ez sem tűnt szabálytalannak. Az már most látszódik, hogy a hazai centernek nehéz feladata lesz, rendszerint elszigetelten, a portugálok gyűrűjében kapja a labdát, ha egyáltalán.
Magyarország
8. perc - Sallai lépett volna ki ígéretes helyzetben, de aztán földre került. Rúben Dias hozzáért, de első ránézésre nem volt komoly kontakt.
Portugália
5. perc - Veszélyesen kanyarodott középre egy portugál szabadrúgás, Pepe helyzetbe is került, ám előtte már volt egy szabálytalanság.
Portugália
Ott az első komolyabb portugál lehetőség. Jotát sikerült kiugratni, aki némi szerencsével megtartotta a labdát, majd lőtt. Gulácsi a helyén volt, nincs gól.
Portugália
Fernando Santos nem nagyon tudott mellényúlni a kezdő összeállításakor, inkább csak az volt a kérdés, mely klasszisok szorulnak a padra.
Rui Patrício - Semedo, Rúben Dias, Pepe, Guerreiro - Danilo, William, Bruno Fernandes - Ronaldo, Diogo Jota, Bernardo Silva
Magyarország
Nincs igazán nagy meglepetés Marco Rossi kezdőjében, a szokásosnak mondható 3-5-2-t választotta. Talán Fiola bal oldali szárnyvédő szerepköre tűnik elsőre kicsit furcsának, de a barátságos meccsek fényében számítani lehetett hasonló megoldásra. Bekerült a kezdőbe Schäfer András is, aki meggyőző teljesítményt nyújtott Ciprus és Írország ellen egyaránt.
Gulácsi - Botka, Orbán, Szalai A. - Lovrencsics, Kleinheisler, Nagy, Schäfer, Fiola - Szalai Á., Sallai