Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Csak közvetve voltak ott az Eb-n, mégis ők a torna nagy nyertesei

Németh Dániel

Publikálva 08/07/2021 - 20:34 GMT+2

Kilenc játékossal képviseltette magát a versenyen az Atalanta, szinte mindenkinek volt gólt érő megmozdulása.

Joakim Maehle és Isco a Bajnokok Ligájában

Fotó: Getty Images

Ezen az Európa-bajnokságon nem csak az olaszok, de úgy általában az olasz bajnokságból érkezők is jól teljesítettek. Azon pedig már senki sem csodálkozik, hogy az Atalanta ezen a téren is kiemelkedik.


„Az az ember egy gép. Szerintem az öltözőben is fut még egy kicsit a futópadon” – mondta Kasper Schmeichel a dán válogatott egyik nagy felfedezettjéről, Joakim Maehléről. Az Atalanta jobbhátvédje végig fáradhatatlanul robogott a dán védelem bal oldalán, és az északi válogatott támadójátékának egyik legfontosabb láncszemének bizonyult. Schmeichelt nyilván nem lepte meg a képességeivel, de sokan voltak, akik csak most fedezték fel maguknak a 24 éves játékost.
Korábban is fejtegettük már, hogy az ez Európa-bajnokság a támadó felfogású szélsőhátvédekről szólt, Maehle pedig egyértelműen a jobbak közé tartozott. Berobbanására talán már korábban is lehetett volna számítani, hiszen télen a tehetségkutatás hatékonyságát új szinte emelő Atalanta szerződtette – teljesítményét elnézve mondhatjuk, hogy potom 10 millió euróért – és már Olaszországban megvolt a jele annak, hogy ismét nagy vásárt csináltak a bergamóiak.
Az idény második felében nagyszerűen szállt be a sérült Hans Hateboer helyén, de akkor is ragyogóan megállt a helyét, amikor a védelem bal oldalán számítottak rá – ott, ahol most a dán válogatottban is szerepel. Az Eb legszebb gólpasszát ő osztotta ki, amikor Kasper Dolberg gólja előtt külsővel tekerte be középre a labdát a csehek elleni 2-1-es győzelem alkalmával. Szerepköre már önmagában is elég nehéz, az pedig egyenesen lenyűgöző, hogy ő mind a két szélen megállja a helyét.
„A szárnyvédő rendkívül nehéz szerepkör, mert mindenhez érteni kell, nagy terület bejátszása mellett. Nem annyira egyszerű megtalálni azokat a játékosokat, akik alkalmasak erre a szerepkörre, különösen klubszinten nem. Mostanság azonban mintha egyszerűsödne a dolog, szerintem már vannak olyan csapatok, amelyek mesterien kidolgozták ezt a rendszer, ilyen például az Atalanta, amely talán a legjobb példa erre” – mondta Roberto Martinez.
Nyilvánvalóan nem a véletlen műve, hogy az Atalanta első számú bal oldali szárnyvédője produkálta a torna egyik legkiemelkedőbb egyéni teljesítményét a Németország-Portugália mérkőzésen. Robin Gosens az újságíróknak egy személlyel magyarázta a fejlődésének az okát. „Gasperini mesternek kell köszönetet mondani. Nagy hatással volt rám, a bennem szunnyadó képességek a bergamói stíluson keresztül a felszínre törtek. Négy éve vagyok ott, elsajátítottam már ezt a rendszert.”
picture

Gosens

Fotó: Getty Images

Gasperini már csak a szárnyvédő szerepkör átértelmezése miatt is minden dicséretet megérdemelne. Ez a poszt évtizedeken keresztül a védők létszámfölényét volt hivatott biztosítani, ő azonban a második genovai szerepvállalása alkalmával gondolt egyet, és olyan háromvédős rendszer pakolt fel, amelyben a hátvédek lényegében egy az egyben maradtak. „Szereztem egy extra embert a taktikai manőverekhez” – mondta. „Megérte kockáztatni. Az Atalanta folyamatosan támadó védői ezekre az alapokra épülnek.”
Ezen az Eb-n azonban csak az a védői szárnyaltak az Atalantának, Matteo Pessina – Maehléhez hasonlóan – két gólnál jár a tornán, mellettük Gosens, Aleksei Miranchuk és Mario Pasalic is szerzett egy-egy gólt. Maehle a gólpasszt adók listáján is szerepel, csakúgy mint Gosens, Ruslan Malinovsky, Rafael Toloi és Remo Freuler. A kilenc Eb-n szereplő Atalanta-játékos közül egyedül a holland válogatott alapembere, Marten De Roon nem működött közre gólban közvetlenül.
Gasperini mellett tehát a fantasztikus programot megalkotó klubot is ki kell emelni. Az olasz bajnokságban úgy váltak meghatározó erővé és jutottak be sorozatban háromszor a Bajnokok Ligájába, hogy a fizetésekre csak a 11. legtöbb pénzt költik el. Mesterien felépített átigazolási stratégiájuknak köszönhetően a világ egyik leghatékonyabban működő klubjává váltak – egy olyan korszakban, amit egyre inkább a pénz határoz meg.
„Az edző által meghatározott feltételeknek megfelelően keressük a játékosokat egy konkrét szerepkörre, de azt is figyelembe kell vennünk, hogy egy bizonyos összeg fölé viszont nem mehetünk” – mondta Antonio Percassi klubelnök a Sky Sport Italiának. „A könyvelés egyensúlya kulcsfontosságú a számunkra.” Adtak már el az akadémiájukról kikerült játékost nagy pénzért, máskor pedig lesajnált futballistákat karoltak fel és hoztak fel világklasszis szintre.
picture

Joakim Maehle

Fotó: Getty Images

Tökéletes példákat ezen az Európa-bajnokságon is láthattunk. 2016-ban 100 ezer eurót fizettek a Brommapojkarnának az utánpótláscsapathoz szerződtetett Dejan Kulusevski játékjogáért, aki a felnőttek között csak háromszor kapott lehetőséget, a Parmában viszont kiválóan szerepelt kölcsönben, a Juventus pedig 44 milliót fizetett érte a bergamói klubnak. Ez a fajta tudatosság felemelő abban a korszakban, amelyben még a legnagyobbak – például a Barcelona – is szenvednek az anyagiak miatt.
Mindig megvan annak a veszélye, hogy az általuk felfedezett sztárok felkeltik a gazdagabb, nagyobb múlttal bíró klubok érdeklődését. Ebben azonban meglehetősen nagy rutint szereztek az évek során, Franck Kessie (€28m), Andrea Conti (€24m) Roberto Gagliardini (€22m), Alessandro Bastoni (€31m) és még a korábbi kapitány Papu Gomez (€5m) távozását is sikerült átvészelni. Sőt, mintha még megerősödve is jött volna ki ezekből az üzletekből a klub.
Közben ugyanis érkezett Luís Muriel, Dúvan Zapata vagy épp Josip Ilicic, közben csúnyán lehúzták a Juventust Cristian Romero kivásárlásával, aki jelenleg a Copa Americán remekel az argentin válogatottal. Tavaly nyáron eladták Timothy Castagne-t a Leicester Citynek, de harmadannyi pénzből pótolták őt, épp a már megénekelt Maehlével. Tavaly nyáron a Manchester United kivásárolta Amad Diallót, akiért a bónuszokkal együtt akár 48 millió eurót is kaphatnak.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az Atalanta státusza is alaposan megváltozott, azzal, hogy rendszeres BL-résztvevők lettek, nincsenek rákényszerítve az állandó eladásokra.

Ennél a klubnál mindenki ugyanabba az irányba halad, abban a hitben mennek szembe az árral, hogy még a szuperklubok és az államilag pénzelt projektek korában is lehet eredményeket elérni. A titok mindössze annyi, hogy bízni kell az utánpótlásban, okosan kell igazolni, mindezt egy megfogható futballfilozófiával társítani. Ezek persze nem egyszerű dolgok, különben a világ minden pontján ezt a modellt követnék.
Mino Favini, az Atalanta akadémiájának egyik meghatározó gondolkodója mondta azt egyszer: „Mi nem fenoménokat, hanem egyszerűen jó játékosokat nevelünk ki.” Amit ezen az Európa-bajnokságon is sikerült bizonyítaniuk.
Forrás: Goal

Minden reggel hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés