Még hárman a kiesés ellen

A Stuttgart, Werder, Frankfurt hármasból egy biztosan búcsúzik.

Fotó: Eurosport

Szombaton fél négytől rendezik az összes meccset a Bundesliga utolsó fordulójában.
A lényeges kérdések már korábban eldőltek. Megvan a három dobogós, a  negyedik helyre a Gladbach futott be, míg a Schalke-Hertha-Mainz trió indul jövőre az Európa Ligában. Az is jóval korábban biztossá vált, hogy a Hannover másfél évtized után visszatér a másodosztályba. Így nyitott kérdésnek már csak az maradt, hogy ki csatlakozik és esik még ki, és melyik együttesre vár osztályozó.
A sors(olás) úgy hozta, hogy két esélyes éppen egymás ellen játszik. Tehát minden Brémában dől el, ahová a Frankfurt látogat. A Stuttgartnak is ide kell kacsingatnia, mert egészen addig, amíg a Werder nem áll vesztésre, nem sok esélye marad, hacsak nem győz 6-7 góllal Wolfsburgban. A képlet innentől kezdve egyszerű: amelyik csapat nyer, az csont nélkül bent marad, a másik osztályozós, míg a döntetlen a Frankfurtnak kedvez. A Stuttgart 36 év után ereszkedik lejjebb, de hasonló sokk lehet, ha a brémaiak búcsúznak, hiszen eddig történetük során csak egyet, az 1979/80-as szezont töltötték a Bundesliga első osztályán kívül. Huszti Szabolcs eltiltása miatt nem lehet ott abban a Frankfurtban, amely az elmúlt húsz évben ötödször eshet ki, legutóbb 2011-ben találtattak túl kevésnek.
Van tétje az 5-7. helyekért folyó harcnak is. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen korán kell bekapcsolódni az Európa Liga küzdelmekbe. Ebből a szempontból a Mainz-Hertha is ki-ki meccsnek számít.
Emellett a búcsúról is szól az utolsó forduló. Pep Guardiola otthon, az Allianz Arénában a Hannover ellen szerepel utoljára bajnokin. Aztán jön még a berlini kupadöntő igazi zárásként. A dortmundi csapatkapitány, Mats Hummels is most húzza utoljára magára bajnokin a sárga-fekete mezt, aztán jön a pikáns kupadöntő neki is. Joel Matip a Hoffenheim ellen búcsúzhat a Schalkétól, nyáron már a Liverpoolban folytatja. A Gladbachban pedig Nordtveit és a visszavonuló Stranzl köszönhet el a Böllenfalltor közönségétől.
Még egy Bayern-rekord is beleférhet a fordulóba, ha nem kap két gólt, akkor saját 18 gólos idényrekordját adhatja át a múltnak. Közben Lewandowski lehet az első, aki idegenlégiósként eléri a 30 gólos álomhatárt, erre német is nagyon régen (Diete Müller- 1977) volt utoljára képes.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés