A híres "nem akarta eléggé" - olcsó melléduma vagy valós tényező a fociban?

Marco Verratti nemrég egy kulcspillanatban eladott egy labdát a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján.

Az egyik legnagyobb francia véleményvezér, Daniel Riolo szerint – aki hónapok óta darálja Verrattit a médiában – mindez azért van, mert Verratti nem egy jó játékos, folyton részegen fotózzák, és hát utoljára is csak 2013-ban játszott jól. Mondhatni, nem akarta eléggé.

Mi a fene folyik itt? Miért hangzik minden hasonló indoklás bazári pszichologizálásnak?

Először is, az ilyesfajta felszínes és kiüresedett diagnózisokból nagyon sokan megéltek eddig a futballszakmában. Ezek a szófordulatok arra jók, hogy megteremtsék az illúziót, hogy értünk hozzá – mind a beszélő, mind a néző, mind a hallgató. Egy nyelvet beszélünk, a sztorik nyelvét, és a szív diadaláról szóló történetek olyan narratívát képeznek, hogy mi, kis Dávidok le tudjuk parittyázni Góliátot. Mi elhisszük akkor is, ha mindez egyébként nem igaz. Merthogy ezek a megállapítások nem mondják el a teljes sztorit.

Másrészt a “jobban akarta” szófordulat is csalóka. Amikor Benedek Tibor azt mondta, hogy „az én tehetségem az volt, hogy jobban akartam”, valójában arra utalt, hogy a szorgalom hosszú távon kifizetődőbb: a mindennapokban többet figyelt, többet tanult, és az edzéseken is többet dolgozott. A „jobban akarta” viszont most úgy hangzik, mintha lenne egy izom a fejünkben, amit ha sokszor összehúzunk és kieresztünk, akkor kinyílik az univerzum láthatatlan keze és minden ütés betalál, minden labda a jó térfélre pattan át, és minden lövésből gól lesz.

A pszichológiai elemzések azért is képlékenyek, mert nehezen mérhetőek. Végtére is, hogyan mérjük, hogy egy játékos mentálisan erős? A kilométerszám önmagában semmit nem jelent (lehet, hogy fejetlenül futott bele a világba), ha többet csúszik be, lehet, hogy pont, hogy elvesztette a fejét. Csapattaktikában már léteznek olyan kifejezések, mint a „score effect” (amikor a várható gólok száma megugrik vagy leesik, mert a csapat elkezdett másképp viselkedni a találat után). Ezekkel lehet árnyalni a képet, de a teljes sztorit így sem adják át.

Mindemellett mintha két világnézet feszülne egymásnak. Az egyik oldalon a korpás bajuszú, focit csak évkönyvekből tanult, testnevelésből felmentett kígyóvállú tanoncok hangoztatják, akik szerint a foci valójában mágnestáblán húzogatott bogyókról szól. A másik oldalon pedig Roy Keane szellemi örökösei vicsorognának, akiknek az élet maga a küzdelem, soha nem adják fel és ember küzdj és bízva bízzál.

A valóság persze nem így van. A kulcsszó a ’kontextus’.

Amikor az Arsenal megverte a Unitedet, a meccsen 25-ször lőttek kapura a United 6 lövésével szemben. Az utolsó fél órájában végig a kapujához szögezték az ellenfelüket, amit úgy értek el, hogy Zinchenko balhátvédként a középpályára lépett fel, az elmozgást pedig a United pedig nem tudta lekövetni. A folyamatos létszámfölénynek köszönhetően az Arsenal folyamatosan a United térfelén tartotta a labdát.

Marco Verratti a Bayern ellen akkor rontotta el a passzát, amikor nyomás alatt, a saját kapujával szemben a 19 éves El Chadaille Bitshiabutól kapott egy felpasszot. Ekkor két lehetősége maradt: vagy visszaadja Bitshiabunak, vagy a kapus Gianluigi Donnarummának passzolja vissza, aki közismerten nem jó lábbal – és ezt az ellenfelei is nagyon jól tudták, manapság komplett meccsterveket építenek fel erre. Verrattinak nem maradtak megbízható taktikai kapaszkodói. Megpróbált egy testcselt, ami nem jött be, ebből született a gól.

A dolog lényege, hogy amikor focimeccsről (vagy bármilyen sportról) van szó, a pszichológiai, taktikai, technikai és fizikai vetületek összefüggenek. A négy dimenzió nem egymást kizáró tényezők – sokkal inkább úgy érdemes kezelni őket, mint egy négyüléses tandembiciklit, ahol az egyik üresen maradt ülés még nem jelenti a világvégét, legfeljebb csak lassabban halad a bicikli. Cserébe ha csak egy ember teker a négy helyett, akkor nem fognak messzire jutni.

A csapatok pszichológiai felépítésére ugyanúgy hatással van az, hogy milyen diétát követnek, mennyire ébredtek kipihenten, vagy hogy mennyire lett átgondolva a meccstaktika. Ahhoz, hogy a játékosok jó döntéseket hozzanak, megfelelő kapaszkodók kellenek: kik a társai, hogyan mozognak, milyen helyzetben mit lépnek és hogy kitől mit várnak el. Amikor ezek kiesnek – mert nem tiszta egy intelem – a játékos bizonytalanabb lesz, rosszul dönt, hibázik.

A szervezettség nyugalmat és pszichológiai tisztánlátást szül. Az a csatár, aki folyton területbe kapja a labdát, de túl lassú odaérni, könnyen az arcába kaphatja, hogy „nem akarta” eléggé. Ugyanaz a csatár viszont átveheti úgy is a labdát, hogy a mezőnynek háttal áll, visszateszi, a csapat addig felfejlődik, majd a tizenhatoson belül már szembefordulva befejezzék az akciókat.

A példa kedvéért: most Szalai Ádám magyar válogatott pályafutását összegeztem, aki egy hatalmas szívvel és küzdőszellemmel megáldott játékos, de ennyit számított nála, hogy a képességeit is jobban alkalmazták a taktika során.

Nincs szó arról, hogy a pszichológia és a hozzáállás ne lenne fontos. Biztosan vannak játékosok, akik november végén, egy hideg, esős angol meccsen úgy érzik, hogy inkább otthon innának egy teát, miközben a Ted Lassót nézik. (Ha ott van mellettük egy Roy Keane a csapatban, kétszer is meggondolják, hogy lespóroljanak egy sprintet, amikor letámadáskor ki kell lépni az ellenfelükre.) Szakmai vezetők szeretik kihangsúlyozni, hogy „győztes mentalitású” játékosokat akarnak az öltözőikbe és aszerint is profiloznak, hogy ki mennyire képes magával rántani a társait.

Viszont ha elemzésről van szó, a szakkommentátor dolga, hogy kibogozza a csomót: lehet, hogy egy játékos azért passzol hátrafelé, mert a csapat strukturálisan rosszul volt felépítve. De lehet, hogy csak amiatt, mert nem akarja eladni a labdát, mert fél a hibázástól. Ha több lencsével nézünk egy meccset, hirtelen teljesebb lesz a kép és jobban megérthetjük, mi zajlott a pályán.

Lehet, hogy Marco Verratti az elszívott slukkok és a felhőtlen bulik miatt már nem lesz profi labdarúgó 38 évesen, de azzal legfeljebb azt fogja igazolni, hogy „nem akarta eléggé”. Nem azt, hogy a Bayern ellen „nem akarta eléggé”.