A luxusból már a szaúdi női liga játékosainak is jut, a nézőkből még nem igazán
Publikálva 15/11/2025 - 16:44 GMT+1
Ashleigh Plumptre nigériai válogatott női labdarúgó 2023-ban alaposan felkavarta az állóvizet, amikor Szaúd-Arábiába szerződött. Az arab országban csak 2018-ban engedélyezték a nők számára, hogy meccsre mehessenek, két évvel később viszont már létre is hozták a női fociligát. Plumptre most elmondta, hogy mit is tapasztalt az első két szezonjában.
Cristiano Ronaldo első piros lapja: Roberto Martinez szerint szigorú ítélet volt a kiállítás
Videó forrása: SNTV
Ashleigh Plumptre korábban az angol korosztályos válogatottakat erősítette, de a felnőtteknél már apai nagyapja hazáját, Nigériát választotta. A védő 2023-ig csak nevelőklubjában a Leicester Cityben játszott, ekkor viszont merész váltásra szánta el magát.
Saját elmondása szerint egy olyan csapatban szeretett volna játszani, ahol emberként is megbecsülik, nem csak focistaként. Bár elsőként nemet akart mondani a szaúdi ligára, de egy látogatás végül meggyőzte, hogy elsőként az angol ligából a Szaúdi Női Premier League-be (SWPL) igazoljon.
Most két évvel később meg is hosszabbította a szerződését az Al-Ittihadnál, de elismerte, hogy a rengeteg pozitívum mellett tudja, hogy az LGBT-szurkolók számára mekkora csalódást okozott.
Kapcsolódó:
- Az imaidőt a nem muszlim játékosok is végigülik – magyar kapus meséli el, milyen a szaúdi futballélet 54 fokban
- BL-győztest igazolt az Al-Nassr: Kingsley Coman, a Bayern München francia csatára Cristiano Ronaldo csapattársa lesz Szaúd-Arábiában
2023-ban Peter Hutton, a szaúdi profi liga vezetőségi tagja így nyilatkozott a történelmi igazolást követően.
Szaúd-Arábiában elképesztő változások mennek végbe, a nők egyre nagyobb szerepet töltenek be a társadalomban is.
A számok magukért beszélnek, már több, mint 50.000 lány focizik iskolai csapatokban, 1000 női edző dolgozik. 2018-ban csak 750 regisztrált edzőnk volt, ma már 5500.
A társadalmi változásokat remekül szemlélteti a női labdarúgás fejlődése is, szerencsére egyre nagyobb vonzereje van a ligának is."
Persze rosszmájúan meg lehetne jegyezni, hogy azért a labdarúgásba öntött rengeteg állami pénz sem árt, de Plumptre tapasztalatai alapján a nők még messze járnak attól a luxustól, amiben például Cristiano Ronaldo és a legnagyobb nyugati sztárok élnek.
"2023-ban lejárt a szerződésem Leciesterben és váltani akartam, voltak ajánlataim Angliából, az Egyesült Államokból és több európai országból is.
Aztán édesapám, aki az ügynököm is, egyik nap azzal hívott fel, hogy egy szaúdi klub is érdeklődik irántam. Eleinte sokkoló volt és megmondom őszintén, rögtön nemet akartam mondani. Végül úgy döntöttem, hogy adok nekik egy esélyt és ellátogattam az országba."
Szaúd-Arábiában 2022-ben vált profivá a női liga, a 24 csapatot erősségük szerint 3 osztályba sorolják. Minden csapat 6 külföldi játékost szerződtethet. Bár a játékos képviselői nem akartak nyilatkozni a szerződésének részleteiről, de a The New York Times felmérése szerint a nyugati játékosok 60 és 120 ezer dollár közti összeget kereshetnek évente. Ez az összeg jelentősen több, mint az átlag az angol ligában.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/11/15/image-1627fe33-a7ea-4af4-81b5-26ceeed9df1f.jpeg)
Plumptre - Fotó: Jose Breton / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Fotó: AFP
"Elsőként egy órát beszélgettem az edzővel és két emberrel a menedzsmentből. Alig beszéltünk a fociról, mégis nagyon jó érzésem volt a végére. Sokat jelentett, hogy emberileg is megismerhettem őket, megtudtam, hogy ők is hasonlóan szenvedélyesek, mint én.
Számomra mindig is fontosak voltak az első benyomások, de természetesen nem akartam úgy dönteni, hogy ne látogassam meg az országot. Végül két napot töltöttem el Szaúd-Arábiában és nagyon tetszett, amit láttam, tudtam, hogy ide akarok szerződni."
Plumptre átigazolása sokakat felháborított. Egy pályafutása csúcsán járó válogatott labdarúgó esetében mindig kérdéseket vet fel, ha egy éppen profivá vált ligába igazol át, ráadásul a női fociban komoly szerepet vállal az LGBT-közösség is. Szaúd-Arábiában viszont az azonos neműek közti kapcsolat illegális és nagyon komoly büntetést vonhat maga után.
Az országban viszont nem csak a meleg közösség tagjainak alapvető jogait hagyják figyelmen kívül, az emberi jogokat rendszeresen megsértik. Tavaly éppen ezért több mint 100 profi női labdarúgó írta alá azt a petíciót, amiben azt szerették volna elérni, hogy szüntessék meg a szaúdi olajvállalattal, az Aramcóval való együttműködést.
"Amikor kiderült, hogy Szaúd-Arábiába igazolok, nem kaptam túl sok pozitív visszajelzést. Sokaktól megkaptam Leicesterben, hogy nem így ismertek meg és mekkora csalódást okoztam nekik.
A meleg közösség tagjait abszolút megértettem, hiszen olyan ország mellett álltam ki, aki őket semmibe veszi. Nem tudtam nekik mit mondani, tudom, hogy mennyire fáj nekik, amit tettem.
Az átigazolásom viszont nem jelenti azt, hogy az alapértékeim megváltoztak volna, még akkor sem, ha egy olyan országban játszom, ami más értékeket képvisel bizonyos ügyekben."
Plumptre sok nyugati társához hasonlóan egy teljesen különálló városkában lakik, amit fallal vesznek körül, ráadásul a helyi szabályok is csak lazábban vonatkoznak az itt élőkre. Természetesen itt inkább a nyugati életstílus jelenik meg, még alkoholt is lehet kapni a helyi bárokban.
Plumptre most azt is elmondta, hogy Dzsiddában sokkal nagyobb biztonságban érzi magát nőként, mint Angliában.
"Rengeteg ismerősöm látogatott meg és hasonlóan vélekedtek, sokan azt mondták, hogy olyan, mintha egy kis békebuborékba érkeztek volna.
Mondok egy példát; elmentem bevásárolni és csomó szatyorral jöttem haza. A házban van egy nagy lift, ami felvisz a lakásomba. Amikor megérkeztem és kipakoltam simán megtehettem, hogy otthagytam a kocsit nyitva, járó motorral, amíg leraktam a csomagjaimat.
Otthon soha nem tettem volna olyat, hogy otthagyom az autómat, benne a kulccsal. Ott az éjszakai élet sem túl biztonságos, bennem volt a reflex, hogy mindig néztem hátrafelé is, amikor a sötétben sétáltam haza. Itt viszont hasonlót sem tapasztaltam, meg kell, hogy mondjam, a nyugati világban nagyon más elképzelések vannak erről az országról."
A nők az utóbbi évtizedben rengeteg jogot kaptak, de Európából nézve még mindig sokkoló, hogy milyen alapvető jogokról beszélünk. 2018-tól kezdve szerezhetnek jogosítványt, 21 éves koruk felett pedig útlevelet is igényelhettek.
Ennek ellenére a férfiak felügyeleti joga a mai napig fontos szerepet tölt be. Papíron ugyan már nem kell a beleegyezésük, hogy egy nő 21 éves kora után igénybe vehesse az egészségügyet vagy az oktatási rendszert, de az Amnesty International jelentései szerint ezt még mindig kevés helyen tartják be.
Plumptre szerencsére ezeket nem kellett, hogy megtapasztalja, nem is csoda, hogy ő inkább csak a pozitív változásokat látja a korábbi életéhez képest.
"Nem érzem azt, hogy bármiféle veszély érhetne. A férfiakat mindig is arra ösztönzik, hogy bizonyos módon kezeljék a nőket, ha pedig nem így tesznek, annak következményei vannak.
Szerintem minden nő azt mondaná, hogy bizonyos szintű félelem van benne, ha éjszaka kell kimennie az utcára, de ennek a mértéke össze sem hasonlítható Angliában és Szaúd-Arábiában."
A szaúdi női ligában természetesen nem játszik annyi sztár, mint a férfiaknál, de az utóbbi években azért itt is elkezdődött a világ legjobbjainak átszivárgása. A kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Asisat Oshoala idén szerződött az Al-Hilalhoz, a két francia válogatott, Kheira Hamraoui és Amel Majri pedig szintén nemrég érkezett a bajnokságba.
A luxus viszont nem válogat a nemek közt, ők éppúgy megkapják a privát repülőket, mint Cristiano Ronaldoék.
A legnagyobb problémák viszont nagyon látványosak; óriási a különbség a szaúdi játékosok és a légiósok között, valamint a nézők sem nagyon kíváncsiak a női mérkőzésekre. Plumptre elismeri, hogy még rengeteget kell fejlődniük.
"Sosem fogom tagadni, hogy a színvonal nem olyan, mint az angol bajnokságban. Természetesen tartok attól, hogy ez az én játékom színvonalát is gyengíteni fogja. A válogatott csapattársam, Francisca Ordega is itt játszik velem, aki mindig azt mondja, hogy nekünk is többet kell tennünk.
A tempó nem olyan gyors, mint, amit megszoktunk, éppen ezért más módokon kell jobbá tennünk magunkat. Sokkal nagyobb rajtunk a felelősség."
A női csapatok infrastruktúrája is sokat fejlődött, de még mindig nagyon messze van a férfi csapatétól. Az Al-Ittihadnak nem csak labdarúgó-, hanem úszó-, röplabda- és kosárlabda-szakosztálya is van, akikkel sok közös csarnokot és edzőtermet használhatnak.
A helyi időjáráshoz is alkalmazkodniuk kell, az edzéseket a nagy meleg miatt az esti órákban tartják.
"Amikor megérkeztem, akkor a kosarasokkal és a röpisekkel osztoztunk az edzőtermen. Ma már megkaptuk a férfiak régi termét, ők viszont kaptak egy sokkal jobbat.
Szerencsére mi is hozzáférünk egy kisebb klinikához, jégkádakhoz és természetesen a saját öltözőnkhöz. A legnagyobb pályán edzünk, a férfiaktól elkülönülve. Két éve nem volt túl jó állapotban a pálya, de szerencsére meghallgatták a panaszainkat és már sokkal jobb a helyzet."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/11/15/image-0199fbd1-0f5d-4ba2-b100-46874e31a2c1.jpeg)
Plumptre ünnepel szaúdi csapatával - Fotó: Jose Breton / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Fotó: AFP
A nézőszámok viszont a mai napig nagyon alacsonyak. Egyedül az Al-Ula rendelkezik 15.000 főnél nagyobb stadionnal, de nem lehet azt mondani, hogy a többi csapat kihasználná a nézőterét.
Plumptre szerint ennek leginkább az lehet az oka, hogy Szaúd-Arábiában még nincs kidolgozott program arra, hogy családok együtt látogathassanak ki a meccsekre, vagy éppen iskolásokat ingyen jegyekkel motiváljanak. A mérkőzéseket legalább a DAZN jóvoltából még Európában is meg lehet nézni.
Az utóbbi években nyilvánvalóvá vált, hogy az arab ország szeret nagyban gondolkodni, a 2034-es férfi világbajnokság rendezési jogát már el is nyerték, az Aramco pedig vezető szponzora lett a FIFA-nak. Ennek hatására egyre többet pletykálnak arról is, hogy Szaúd-Arábia női világbajnokságot is rendezne. Plumptre szerint viszont muszáj lenne lépésenként haladniuk.
"A közeljövőben nem tartanám reálisnak a rendezést, mindenre elég időt kellene szánni.
Fontosnak tartom, hogy a szaúdi játékosok is fejlődjenek, ezt viszont nem lehet siettetni. A folyamatnak idő kell, hogy hosszú távon is pozitív hatásai legyenek.
Ha most szerepelhetnének egy világbajnokságon az nem lenne fair velük szemben, hiszen egyértelmű, hogy még nem állnak készen rá. Az egész női focit visszavetné az országban."
Forrás: BBC
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés