"Boldog vagyok, hogy harmadikok lettünk két sorozatban is" - az NKA Universitas Pécs edzője, Zeljko Djokic két bronzzal zárta visszatérő szezonját
Közel tíz év után tért vissza a pécsi női kosárlabdacsapat kispadjára vezetőedzőként Zeljko Djokic. Az újvidéki születésű szakember irányításával a bajnokságban és a Magyar Kupában is bronzérmet szerzett az NKA Universitas Pécs. Szezonösszegző interjúnkban átbeszéltük vele a tavaly május óta történteket, a két harmadik hely jelentőségét, a szurkolók szerepét, a hazai pálya előnyét.
Az utolsó másodpercekig kiélezett döntőt nyertek meg az amerikaiak a házigazda franciák ellen
Videó forrása: Eurosport
Zeljko Djokic 2012 és 2015 között, három idényen keresztül már irányította a pécsi női kosárlabdacsapat munkáját vezetőedzőként. Majd Szekszárdra szerződött, ahol nyolc és fél évet töltött.
Tavaly nyáron ült le az NKA Universitas Pécs kispadjára, amellyel a bajnokságban és a Magyar Kupában is bronzérmet szerzett.
Az idény vége után készített interjúban átbeszéltük vele a Pécsre és a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokba való visszatérését, Iványi Dalma és Studer Ágnes szerepét, a két harmadik hely jelentőségét.
Milyen volt visszatérni a pécsi kispadra Szekszárdról nyolc és fél évnyi ott töltött idő után?
Szekszárdot mint egy családot hagytam ott, miközben a saját családom Pécsen élt, így minden nap ingáztam a két város között. Sokat mozogtam abban a nyolc és fél évben is a belvárosban, a Király utcában, ebből a szempontból tehát nem okozott drasztikus változást.
Emocionálisan viszont igen, hiszen dolgoztam a pécsi csapatnál két évet Fűzy Ákos segítőjeként, majd hármat vezetőedzőként, amikor Imreh Ajtony volt a segédem.
Hazatértem. Érzelmileg ez rengeteg jelent, nagy energiával, lelkesen tértem vissza.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/05/11/image-6d59252a-c1aa-4a18-9b2b-114ea4eaf449.jpeg)
Zeljko Djokic és a csapata © NKA Universitas Pécs Női Kosárlabda Klub
Fotó: Facebook
Mindössze egy játékossal dolgoztál együtt a pécsi keretből korábban, a válogatott irányítóval, Studer Ágnessel. Mennyi idő volt, mire a csapat megtanulta a te játékfilozófiádat, és abban a stílusban játszott, ahogy te szeretnéd?
Ágicában nem is gondolkoztam, amikor elkezdtük kialakítani a pécsi játékoskeretet. Később tudtam csak meg, hogy nem tér vissza Szekszárdra Franciaországból. Teljesen új játékosokkal terveztem a komplett keretet, olyanokkal, akikkel azelőtt nem dolgoztam együtt. Én is, és a játékosok is kiléptünk a komfortzónánkból. Gyorsan sikerült felépíteni a rendszert, és improvizálni is sikerült, amikor kellett.
Nagyon sokat segített nekem Ágica, mert igazi karmester, és ismeri a filozófiámat. Gyorsan megtaláltuk a közös hangot egymással mindannyian, hamar partnerek és motiváltak voltak a játékosok.
Török Áginak például úgy egy hónap elteltével mondtam, hogy játsszon úgy, ahogy ő tud, ahogy korábban, Győrben is tette, onnantól teljesített jól igazán.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/11/4025604-81649728-2560-1440.jpg)
Paris 2024 - Australia – Belgium - Olimpiai hírek
Videó forrása: Eurosport
A csapat a Lauber Dezső Sportcsarnokba tért vissza erre az idényre, ahol rengeteg sikert élt át a PVSK, és ahol az Euroliga négyes döntőjét is rendezte Pécs 2004-ben. Miért döntöttetek a költözés mellett?
Én kértem, hogy térjünk vissza a Lauberbe, anno ott dolgoztam, és sok szurkoló, telt ház előtt játszottunk hosszú éveken át.
Rengetegszer említetted a szezon előtt és alatt is, hogy célod visszahozni azt a szédületes hangulatot, amely a Laubert jellemezte bő 15 éven át. Szerinted az visszahozható egyáltalán?
Mindig hiszem, hogy igen, persze közben változott a világ. Amikor a pécsi emberek megtudták, hogy visszatérek a csapathoz, sok régi szurkolónk, nézőnk állított meg utcán azzal, hogy jó, hogy visszajöttem, de sokan közülük aztán nem jöttek el a meccseinkre. Én visszatértem, ők nem. Talán új emberek kellenek a lelátóra is.
De nem azokról kell beszélni, akik nem jöttek, hanem azokról, akik ott voltak a lelátón. Meccsről meccsre többen lettek a szurkolók. Innen is köszönöm nekik!
A kosárlabdát úgy van értelme játszani, ha van kinek játszani. Mindig is így gondoltam. Teljesen más nevelni játékost olyan közegben, amikor van kinek játszani. Más, mikor nincs.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/07/4021969-81577028-2560-1440.jpg)
Paris 2024 - Germany – France - Olimpiai hírek
Videó forrása: Eurosport
Hazai pályán a parketten így is erősek voltatok, a két bajnoki döntőst, a Sopront és a Diósgyőrt, a Győrt, valamint az Európa-kupában a spanyol alapszakasz-győztes Gironát, az olasz harmadik Campobassót és az Euroligából érkező görög Olympiakoszt is legyőztétek a Lauberben. Ez a csapat külön erénye volt?
Persze jobb lett volna, ha még több ember lett volna a csarnokban, de így is jó hangulatban játszottunk. Ennek is köszönhető, hogy jól játszottunk hazai pályán.
Plusz fiatal volt a csapat, talán 10 éve volt Pécsett hasonló. 27 esztendős játékos volt a legidősebb, amikor elkezdtük a munkát tavaly nyáron, a csapatkapitány, Zsebe-Weninger Virág. Aztán jött utána Studer Ágica, Julia Reisingerova és Török Ági.
Korábban Studer volt Szekszárdon az egyik legfiatalabb játékosom, most meg ő az egyik legidősebb. Josepovits Kinga volt a legfiatalabb a pécsi csapatban, 16 volt a szezon elején. A vége elé pedig már 25 perceket játszott.
A fiatal csapatok mindig jobban játszanak otthon, a saját csarnokukban, ahol több önbizalmuk van, sokkal komfortosabb nekik.
Szenzációs volt ennyi jó csapatot legyőzni otthon. Szerethető csapat volt idén a Pécs, nem volt furán viselkedő játékosunk. Egyikük sem kapott például technikait, harcoltak minden labdáért, és kulturáltan játszottak.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/07/4021723-81572108-2560-1440.jpg)
Paris 2024 - Spain – Belgium - Olimpiai hírek
Videó forrása: Eurosport
A bajnokságban és a Magyar Kupában is bronzérmet szereztetek. Ez az első közös évetekben elég jó alapot jelent a folytatásra. Elégedett vagy az idényetekkel?
Már az első évben ez történt, minden szezont külön kell nézni. Januárig az volt a csatakiáltásunk, hogy "ki lesz a legjobb?". Január után már azt kiabáltuk, hogy "ki a legjobb?".
Az idény közben kiesett több játékosunk is sérülés miatt, ami megváltoztatta az egész sztorit. Már decemberben kezdtünk ezzel szenvedni.
Januárban Nadija Smailbegovic térde súlyosan megsérült, műteni kellett, nem játszhatott azóta. Studer Ágica a vállával bajlódott, kihagyott néhány hetet, de utána is fájdalmakkal játszott, pont tegnap műtötték meg.
Tudta, ha decemberben megoperálták volna, vége a szezonjának, mert hat hónap kieséssel jár a dolog. De ő olyan ügyes, hogy egy kézzel is tud játszani, ezt mondtam neki, majd a bal kezét a teste mellett tartva játszott sokáig. Karakterszempontból nagyon fontos ember ő védekezésben és támadásban is.
Meg kell említeni Tóth Orsit, akiről nem terveztük, hogy 1-es poszton is kell játszania, de a sérülések miatt így történt, és bevált ott is. Plusz jött Romeo is, pedig az volt a terv, hogy két külföldivel játsszuk végig az évadot. Irányítóposzton nem terveztünk előzetesen erősíteni, de muszáj volt, mert a fiatal és nagyon tehetséges Rátkai Eszter is kidőlt.
Akár bajnokok is lehettünk volna teljes csapattal, a csillagos ég volt a határ. Boldog vagyok, hogy harmadikok lettünk két sorozatban is, 10 éve ez a két bronz a város legnagyobb csapatsikere.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/07/4021477-81567188-2560-1440.jpg)
Paris 2024 - Serbia – Australia - Olimpiai hírek
Videó forrása: Eurosport
Az az Iványi Dalma segíti a munkádat másodedzőként, aki a 2010-es évek elején a játékosod is volt. Hogyan éled meg, hogy egy pécsi legendával dolgozhatsz nap, mint nap?
Nagyon örülök neki, különleges érzés. Nagy szerencse, hogy amikor először lettem itt vezetőedző, akkor Iványi Dalma még a játékosom lehetett. Minden edzőnek azt kívánom, hogy olyan kosárlabdázóval dolgozhasson együtt, mint amilyen ő volt. Nagyon sokat segített nekem akkoriban.
Most, hogy együtt dolgozunk, azt tapasztalom róla, hogy olyan maradt, mint játékoskorában. Nagyon alázatos, mindig 100%-ot ad, talán többet is. Fejlődött is ebben a munkában, még jobb lett például a scoutingban is. Nagyon szépen dolgozunk együtt, sokat segít nekem.
Éles Pétert is meg kell említenem, a sportigazgatót, aki csapatmenedzserként dolgozott velünk gyakorlatilag. Nagy energiákat mozgósított tavaly nyáron, vele együtt építettük a csapatot. Plusz Kond Árpád és Göbl Gábor ügyvezetőket és Rátgéber Lacit is ki kell emelni, mindenki értünk dolgozott.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/05/4019137-81520388-2560-1440.jpg)
Legyőzte a házigazda Franciaországot az ausztrál női kosárlabda-válogatott
Videó forrása: Eurosport
Te irányítottad legutóbb az Euroligában a Pécset, és te lehetsz a következő is, keretbe foglalva egy évtizedet. Erre készültök?
Még nem tudni, mi lesz. A FIBA bevezetett olyan rendszert, hogy pontokat kapnak az országok. Tavaly a Miskolc szinte tökéletesen szerepelt az Euroligában, majdnem bejutott a Final Fourba is. Sok pontot szereztek ezzel az országnak. Plusz a válogatott Eb-4. helye is sokat számított, felülhettünk erre a hullámra.
Idén viszont a Győr és a Miskolc sem nyert sok meccset, nem szerepeltek extrán az Euroligában. A csehek léphetnek a helyünkre, a Prága nyerte meg az Euroligát, plusz még a Brno is ott van.
Örülnék, ha ott lehetnénk az Euroligában, ami komoly lehetőség lenne a játékosainknak, Sok tapasztalatot szerezhetnének ebben a különleges sorozatban.
Szekszárdon is volt ebben részem, nem lehet modellezni edzéseken, ami ott zajlik. Minden játékos örülne ennek, ahogy a városnak is sokat jelentene, ha újra az Euroligában szerepelhetnénk.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/01/4015613-81449908-2560-1440.jpg)
A francia klasszis öt triplája mellé egy látványos no-look passz is belefért
Videó forrása: Eurosport
- A legfrissebb híreink, a legjobb videóink egy helyen – töltsd le az Eurosport Applikációt (Android – Apple)!
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/12/03/image-366a44b5-89c0-41d4-9eca-a6a5ed6580ab-68-310-310.jpeg)