Rátgéber László katasztrófának nevezte a spanyolok elleni olimpiai selejtezős vereséget

Nehezen tér magához vasárnap este óta az, aki látta, hogy a magyar női kosárlabda-válogatott nagyszerű játékkal 22 pontos előnyt szerzett az Európa-bajnoki ezüstérmes spanyol válogatottal szemben a soproni olimpiai selejtező utolsó mérkőzésen, kellemes meglepetést okozva fél lábbal már Párizsban volt a csapat, amelyet azonban az utolsó negyedben állva hagyott Spanyolország, 73-72-re legyőzve a mieinket, Székely Norbert együttese ezzel óriási lehetőséget elszalasztva nem szerzett kvótát.

Az előző mondatból sem volt egyszerű kikeveredni, de ezt a vereséget borzasztó nehéz lesz feldolgoznia a résztvevőknek.

Ahogy a tavalyi Eb után, úgy ezúttal is Rátgéber Lászlóval, a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia szakmai és stratégiai igazgatójával, korábbi szövetségi kapitánnyal beszélgettünk a három magyar érdekeltségű meccsről, a hullámvölgyekről, a csúcspontokról, a riválisokról, a gyilkos ösztön hiányáról, a nagy sansz elmulasztásának hatásairól és az All Star-csapatba bekerülő Juhász Dorkáról.

---

Amikor kiderült, hogy Kanada, Japán és Spanyolország lesz az ellenfelünk, milyen esélyeket adtál a továbbjutásra a magyar válogatottnak?
Arra gondoltam, hogy le fogjuk győzni Japánt, és kijutunk. Úgy éreztem, hogy papíron ők a legerősebbek mint olimpiai ezüstérmesek, de valójában általában az ázsiai csapatokra jellemző, hogy nem szerepelnek túl jól az ilyen európai selejtezőtornákon, gyengébben szoktak szerepelni. Ez analitika.
Kanada erős válogatottat alkot, csak hogy mi is erősek vagyunk, főleg a négy magas emberünkkel. Hazai pályán szerepelhettünk, erről a lehetőségről álmodtunk, komoly esélyünk volt. Sok ember keményen dolgozott azon, hogy Sopron rendezhesse ezt a tornát, szenzációs dolog, hogy ez megtörténhetett.
Le is győztük Japánt, csak sajnos ez nem volt elég. A spanyolok ellen történt, ami történt, nekik már nem is kellett győzniük a továbbjutáshoz, de felébresztettük őket a 25. percben.

A soproni meccseket látva egyik rivális sem tűnt félelmetesnek és legyőzhetetlennek, a második játéknap után nem számított volna már Mission: Impossible-nek a továbbjutásunk kiharcolása. Így még fájóbb, hogy nem sikerült kivívni az olimpiai szereplést?
Pontosan. Az első nap azt mondtam a helyszínen valakinek, hogy túltiszteltük Kanadát, túl könnyen elengedtük azt a meccset. Katasztrofális játékkal is csak 12 ponttal kaptunk ki. De ez jól jelnek is tűnt, mert erős válogatott vagyunk.

Kanada ellen megilletődöttnek tűnt a csapat, hogy aztán Japánnal szemben is gyengén kezdjen, de aztán parádézva nyerjen. A spanyolokkal vívott meccsen 22 pontos fór sem volt elég a győzelemhez, és ezzel a továbbjutáshoz. Miben látod ennek a hullámvasutazásnak az okait?
Ezek az up and down-ok benne vannak a kosárlabdában. Még az is, hogy 22 pontos előnyről kikapunk. Sok függ attól, mennyire ismerik egymást a játékosok, hogy kiben bízik a szövetségi kapitány. Japánnak sem akadt kevesebb hullámvölgye, lásd az ellenünk játszott meccsünket, ahol egy idő után már ziccereket sem tudtak bedobni a játékosai. Aztán Kanada ellen megint nyertek, ha nem is könnyen. Ezek nem klubcsapatok, amelyek egy teljes szezonon át együtt készülnek, belefér.

A gyilkos ösztön fogalmát előszeretettel hangsúlyozod. Mi hiányzott a lányokból a spanyolok ellen, hogy le tudják zárni a meccset, talán ez is?
Igen. Amikor elkapsz valakit, le kell ütni. A gyilkos ösztön hiányzott belőlünk, egyszerűen ez kell és kész. Nem All Star-meccset játszottunk, 22 pontos előnynél is tovább kell menni ugyanúgy, mint addig, és el kellett volna érni, hogy a mérkőzésünket néző kanadai csapat közben kikapcsolja a tévét. Történt, ami történt, nem akarom analizálni hosszan.
Benne volt a pakliban, hogy nem jutunk ki az olimpiára, de az nem, hogy így. Végre nem kellett szidni a játékvezetőket, nagy, 14 pontos előnyünk volt az utolsó negyedre, végre ment a szurkolás is. Aztán totális lúzerség lett úrrá a csapaton. Nehéz elmagyarázni annak, aki nem nézte a meccset, Máshogy történik minden, ha valaki mondjuk bedob egy széket a pályára, vagy máshogy cserélünk.

"Ennek a csapatnak a teljesítményére a párizsi olimpiára való kijutás, és a következő Eb-n szerzett érem tenné fel a koronát. Képesek vagyunk mindkettőre." - említetted honlapunknak a tavalyi Eb után. Az előbbi nem sikerült. Mit vihet magával a magyar válogatott a soproni selejtezőtornáról?
Top európai és máshonnan érkező topszintű csapatokkal is felvettük a versenyt a hétvégén. Azt remélem, hogy már ma jobbak vagyunk, mint tegnap voltunk!
Katasztrófa történt, ezt el kell ismerni. Egyenesen katasztrófa ez a válogatott 12 játékosának, az edzői stábnak, a női szakágnak, a kosárlabdának, a teljes magyar sportnak. Itt volt a zsebünkben a párizsi repülőjegy.
De nem áll meg az élet. Jelenjen meg a gyilkos ösztön a játékosokban, jussanak ki a következő Európa-bajnokságra, vb-re, és lehetőleg a 2028-as olimpiára is!
Tényleg nagyon rossz volt ezt megélni a helyszínen, nem hittem volna, hogy fejbe tud vágni annyira egy meccs, mint a spanyolok elleni, amin nem én ülök a kispadon.

Milyen hatása lehet a csapatra és a női szakágra, hogy ilyen körülmények között bukta el a válogatott Párizst?
Visszamennék az időben, mert ennek a csapat több tagjának a szereplését is végigkísértem az utánpótlásban. Nem csak a pécsi nevelésű Kiss Virágét és Juhász Dorkáét, hanem a szekszárdi Studer Ágiét, vagy Dubei Debiét is. Talán visszaütött most az is, hogy nem nyertek aranyat az utánpótlás világversenyeken sem. Legyintettünk arra akkor, hogy nem sikerült.
Ebből a válogatottból hiányzik egy vezér, a pályáról vagy azon kívül. Elmúlt az ideje annak, hogy megbeszéljük, elég, ha összefogunk. Ez az alap, innen indul minden. Tragédia történt, ma még bosszankodni kell ezen, holnap meg mindenkinek új erőt kell, hogy adjanak a történtek.
Nem voltunk elég mérgesek amiatt, hogy csak negyedikek lettünk a tavalyi Eb-n. Ha mérgesebbek lettek volna a játékosok, hogy lemaradtak a dobogóról, talán most jobban haraptak volna. De ne taglózzon ez le minket túl sokáig, inkább menjünk tovább.
Nekem ebben már nincs szerepem, mivel nincs funkcióm a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségében. Az MKOSZ meghívottjaként voltam jelen Sopronban mint volt szövetségi kapitány.

Azért valami vidám dologról is beszéljünk. "Az az álmom, hogy a Rátgéber Kosárlabda Akadémia két neveltje, Kiss Virág és Juhász Dorka együtt legyen kezdő a válogatottban." - nyilatkoztad tavaly áprilisban az Eurosportnak. Nos, a két novemberi Eb-selejtező után Japán és Spanyolország ellen is ott voltak a kezdőcsapatban. Milyen volt ezt megélni, ráadásul a helyszínen?
Szuper! Köszönöm, hogy felhoztad! Nagy boldogság volt ez nekem. Dorka és Virág is tudják, hogy törődünk velük, ez azután is így történt, hogy elhagyták az akadémiát. Beszélgettem velük, és jó volt látni mindkettejük anyukáját is.
Adjon erő mindenkinek, hogy érdemes tovább dolgozni nekünk, Pécsen is. Azért, hogy új Juhász Dorkák és Kiss Virágok nőjenek fel nálunk. Bennük is megvan a tudás, az adottság és az energia. De ezeknek át kell alakulnia bennük, hogy vezéregyéniségek legyenek. Ne csak tanárok legyenek, hanem vezérek is!

Juhász Dorkát az All Star-csapatba is beválasztották. Mondhatjuk, hogy Dorka szintet lépett ezen a tornán?
Ez nem lepett meg. De még így is sokkal több van benne, mint amennyi láttunk tőle. A válogatottunk egyik legjobb hárompontosdobója úgy is, hogy most alig szerzett triplát. Ki lehet hozni őt 3-as posztra is.
Dorka most inkább csak a harciasságával és az akaratával ért el azt, amit, még nem épült be teljesen a csapatba, a jó mentalitása miatt szerepelt így. Szép, hogy All Star lett, de benne sokkal több van ennél is!

---

Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!