Minek erőlködünk az olimpiáért, úgyis csak pofozógépek leszünk, ha kijutunk

A magyar női kézilabda-válogatott hétfőn legyőzte a horvát csapatot a világbajnokságon, ezzel pedig kivívta az olimpiai selejtezőtornán való részvétel jogát.

A kommentek olvasgatása közben belefuthatott az ember pár negatív hozzászólásba is, amelyek a magyar csapat játékát bírálták, a gyenge szereplést világították meg. A címben olvasható állítást is ezek között találtam, és elgondolkodtatott.

Természetesen aki nézte a vb-t, az láthatta, hogy nem volt meggyőző a lányok játéka a fontos mérkőzéseken, legalábbis hatvan percig semmiképp sem. Többekben vetődhetett fel a kérdés: mégis minek ez az egész cirkusz? Minek jusson ki egy válogatott az olimpiára, ha ilyen szinten játszik?

Az olimpia sokkal inkább egy ünnepség, amely a résztvevőknek is örök emlék és élmény marad. Ahhoz, hogy egy sportoló olimpián szerepelhessen, elképesztő mennyiségű szenvedés, edzés, áldozat és erőfeszítés szükséges. És nagyjából itt véget is érhetne a cikk, hiszen véleményem szerint aki ennyit áldoz valamiért, az megérdemli, hogy az álma teljesüljön.

Azok, akik eljutnak a válogatott keretbe és felvehetik a címeres mezt, azoknak nagyrészt nem volt értelmezhető gyerekkoruk. Mármint, nem sokunk tudja milyen iskola után (valamikor előtte is) edzésre menni, és úgy haza esni. És nem szeretném, ha félreértene bárki is, nem azt mondom, hogy a sportológyerekeknek a legrosszabb a dolguk az országban, akik pedig esetleg hátrányos helyzetben nőnek fel, azoknak milyen jó. Egyáltalán nem erről van szó.

Inkább arról, hogy sajnos kevesen látják, képzelik el, hogy min megy keresztül egy élsportoló, mire odajut az olimpia kapujába.

De természetesen jogosak azok az érvek is, hogy azt a rengeteg pénzt, amit a sportolókba (értsd: a sportba) invesztálunk, azt lehetne másba is. Egészségügy, oktatás, hogy csak a két legfontosabbat említsem. Ezzel azt hiszem mindenki egyet tud érteni. Mindkettőre bőven ráférne a fejlesztés és a megbecsülés növelése, de ezeket nem a kézilabda-válogatott sikere vagy sikertelensége fogja elhozni.

Sajnos azokat is el kell szomorítanom, akik azt gondolják, hogyha a válogatott sikertelen lenne, akkor feje tetejére állna a sportág finanszírozása, a vezetők felelősségre vonása megtörténne és átalakulna az egész sportág. Erre a legjobb példa a labdarúgás, amelyben hosszú évekig eredménytelenség és mélypont alatti tespedt állapot volt úrrá, ahol a jelenlegi sikercsapatban is majdnem az összes játékos külföldön tanult meg labdába rúgni kis túlzással. De mégha változás is lenne, a teljes folyamat végén - amire mindenki vágyik - az eredmény csak 20-30 évvel később jönne el. Ez persze illuzió a mai Magyarországon.

Eseti szinten, de en bloc is igaz: a sportolók, de legfőképpen azok, akik már a válogatottat képviselik, megérdemlik azt a fokú tiszteletet, hogy ne kelljen eredménykényszerben játszaniuk egy olimpián, ha kijutnak. Mert az a jutalom. Nekik, de nekünk szurkolóknak is. Szóval: minek ez a cirkusz? Tehát minek jusson ki egy válogatott az olimpiára, ha ilyen szinten játszik?

Mert az a jutalom és elismerés az egész életükben végzett munkáért.

Már Viberen is megtalálsz minket! Csatlakozz a csatornánkhoz, ha nem szeretnél lemaradni a legjobb tartalmainkról!