Könnyű csoportba került a világbajnokságon a magyar női kézilabda-válogatott, de a középdöntő már nehezebb lehet
Női kézilabda-vb - A magyar válogatott a svájci, a szenegáli és az iráni csapattal szerepel azonos csoportban a november-decemberi női kézilabda-világbajnokságon.
Így nyert ötgólos hátrányból a magyar női kéziválogatott Brazília ellen
Videó forrása: Eurosport
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese Európa-bajnoki bronzérmének köszönhetően automatikusan kijutott a tornára. A csütörtökön a hollandiai 's-Hertogenboschban tartott sorsoláson - itt játssza majd csoportmérkőzéseit a válogatott - az egyes kalapba nyolc európai csapat került, közöttük ott volt a magyar mellett a két társrendező, a világbajnok francia, az olimpiai bajnok norvég, illetve a legutóbbi vb-n bronzérmes dán együttes is.
A magyarok mellé a második kalapból a svájci, a harmadikból a szenegáli, míg a negyedikből az iráni együttest sorsolták. A csapat november 27-én, 29-én és december 1-jén játssza csoportmérkőzéseit.
A középdöntőbe az első három helyezett jut, ott a magyarok a Dánia, Románia, Horvátország, Japán négyes három továbbjutójával találkozhatnak, Rotterdamban, december 3-án, 5-én és 7-én.
A november 26. és december 14. között Hollandiában és Németországban sorra kerülő torna lesz a 27. női világbajnokság és a 25., amelyen a magyar válogatott is szerepel. Eddigi legjobb eredménye az 1965-ös aranyérem, a legrosszabb pedig a 2017-es 15. helyezés. Legutóbb, 2023-ban tizedik lett.
"Jónak mondható a sorsolás, van két csapat, amelyikkel már nem is egyszer találkoztunk" - kezdte értékelését Golovin Vlagyimir a közmédia megkeresésére. Együttese Svájccal legutóbb tavaly tavasszal az Eurokupa keretében kétszer is megmérkőzött, hazai pályán 38-26-ra, idegenben 35-27-re nyert, de előtte a 2022-es kontinensviadalon is felülmúlta. Szenegál ellen a 2023-as vb középdöntőjében lépett pályára a magyar válogatott és 30-20-ra nyert, ezúttal az afrikai rivális ellen kezdi meg vb-szereplését.
Golovin hangsúlyozta, a szenegáli játékosok többsége Európában kézilabdázik, a szövetségi kapitány francia klubcsapatnál is edzősködik, így véleménye szerint már nem lehet azt mondani, hogy teljesen afrikai stílusban játszik az ellenfél. - "Inkább európai csapat, de a mentalitásuk akkor is az marad."
"Iránnal még nem találkoztunk" - említette meg a kapitány, kitérve rá, hogy már látta Iránt játszani, amikor egy korábbi ellenféllel szembeni felkészülés részeként videózott. - "Vakon nem szeretnénk odamenni a mérkőzésre, de nem hiszem, hogy olyan erővel rendelkeznek, hogy gondot okozzanak."
Beszélt a lehetséges középdöntős ellenfelekről is, akikről "tudják, milyen erőt képviselnek".
"Az biztos, hogy a nyolcba be kell kerülni" - fogalmazta meg a célkitűzést Golovin, aki szerint a legfontosabb, hogy a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon mutatott játékot tovább tudják vinni, fejlődni tudjanak.
A világbajnokság csoportbeosztása:
- A csoport (Rotterdam): Dánia, Románia, Japán, Horvátország
- B csoport ('s-Hertogenbosch): MAGYARORSZÁG, Svájc, Szenegál, Irán
- C csoport (Stuttgart): Németország, Szerbia, Izland, Uruguay
- D csoport (Trier): Montenegró, Spanyolország, Feröer-szigetek, Paraguay
- E csoport (Rotterdam): Hollandia, Ausztria, Argentína, Egyiptom
- F csoport ('s-Hertogenbosch): Franciaország, Lengyelország, Tunézia, Kína
- G csoport (Stuttgart): Svédország, Brazília, Csehország, Kuba
- H csoport (Trier): Norvégia, Angola, Koreai Köztársaság, Kazahsztán
(MTI)
Borítókép forrása: Joe Klamar / AFP
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)