Nagy lépés női kézicsapatunktól az Eb-bronz - de nem az utolsó lépés
Publikálva 18/12/2024 - 18:00 GMT+1
Az Európa-bajnoki bronzéremmel női kézilabda-válogatottunk visszakerült a világ elitjébe – oda, ahova közel húsz éven át tartozott. Ez persze nem jelenti azt, hogy ott is marad, de a tornán látottak, a keret játékosainak életkora és az ilyenkor kötelező optimizmusunk azt mondatja velünk, hogy nem ez volt az utolsó érem, amit ez a válogatott megszerez.
A bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott - Fotó: Andrea Kareth / APA-PictureDesk / APA-PictureDesk via AFP
Fotó: AFP
elképesztő hit jellemezte a csapatot
Akik végigkövették velünk a női kézilabda Európa-bajnokságot, azok olvashatták cikkeinkben, hallhatták a podcastjeinkben, hogy a magyar válogatott nagyon más képet festett, mint akár csak egy évvel ezelőtt a világbajnokság nagy részében.
Írtunk arról, hogy a korai mérkőzéseinken mindig volt olyan 10-15 perces időszaka a magyar csapatnak, amelyben eldöntötte a meccseit, és nem csak a mieinknél jóval gyengébb török vagy macedón csapat ellen, hanem a svédek és a montenegróiak ellen is.
Aztán Románia ellen nem 10-15 igazán jó percünk volt, hanem kis túlzással 60, folyamatosan léptünk el az ellenféltől, és a mérkőzés hajrájára fordulva már szinte csak a végeredmény volt kérdés. A franciák elleni középdöntőn az egyik félidőt 0-4-gyel, a másikat 0-3-mal kezdtük, de mégse omlottunk össze, mégis volt tartása a csapatnak.
És ugyanez igaz volt a torna legsúlyosabb vereségére is, gondolom elég sokan látták Petrus Mirtill mentését Janurik Kinga ziccervédése után a különböző közösségi médiafelületeken. Akkor, amikor ez a jelenet lezajlott, már egyértelmű volt, hogy a mindenkinél egy szinttel feljebb álló Norvégia meg fogja nyerni azt a meccset, Petrus mégis elvetődött azért a kipattanóért.
És ez a hit kellett ahhoz, hogy az utolsó tíz percre kanyarodva ne tudja megfordítani a bronzmérkőzést a sorozatban hetedik nagy tornáján elődöntőt játszó francia csapat, és ez a hit - vagy ebben az esetben inkább bizalom - kellett ahhoz, hogy Klujber Katrin utolsó passza vakon eljusson Győri-Lukács Viktória kezébe, aki bevágta a ziccert és eldöntötte a meccset a mi javunkra.
rövid idő alatt mászott ki egy nagyon mély gödörből a csapat
Nincs nagyon értelme a múlton rágódni, hogy mi minden történt az elmúlt 12 évben a magyar válogatottal (ha valakit érdekel, a szerdán érkező Hosszabbítás podcast első részében megtesszük), de két évnyit mindenképpen érdemes visszamenni. A 2022-es Eb magyar érdekeltségű mérkőzései Ljubljanában zajlottak, nem messze Magyarországtól.
Alig-alig voltak szurkolók, a kongó csarnokban lapos volt a hangulat, és lapos volt a csapat játéka is. Akkor írtam egy beharangozót a tornához, amelynek az eredeti címötlete ez volt: Az utóbbi évek leggyengébb keretével utazik az Eb-re a magyar válogatott. Aztán ezt túl erősnek éreztem, és ebből lett ez a szörnyen erőltetett alliteráció.
Az akkori keretből 11 játékos most is tagja volt a csapatnak, és ahhoz, hogy csapatszinten fejlődni tudjanak, ahhoz szükséges volt az, hogy egyéni szinten is fejlődjenek. Volt, akinél ez klubváltással járt (pl. Kuczora, Szemerey és Vámos), volt, akinél szemléletváltásra volt szükség, és volt, aki most ért be annyira, hogy a világ legjobbjai között tartják már számon - igaz, Klujbert már akkor is a keret legjobb játékosának neveztem.
Ha valaki két évvel ezelőtt megjósolta, hogy a válogatottunk ekkorát fejlődik, hogy 2024-ben néhány másodpercre van az olimpiai elődöntőtől és Európa-bajnoki bronzérmet szerez, méghozzá a játék képe alapján teljes joggal, az előtt le a kalappal. De ami az elmúlt két évben történt, az inkább meseszerű, mint reális forgatókönyv lehetett az előző Eb végén.
nem valószínű, hogy ez a végállomás
Az Európa-bajnokság alatt sikerült elég sok játékossal beszélnem, és teljes mértékben az a benyomás alakult ki bennem, hogy egyénileg és csapatként is elhitték a lányok, hogy ezek az álmok megvalósíthatók, hogy kemény munkával képesek lehetnek a világ legjobb válogatottjai közé kerülni.
Az Eb-bronz adta önbizalomtöltettel pedig azt mondhatjuk, hogy szinte minden adott ahhoz, hogy ez a csapat a következő években szinte minden tornán ott legyen a legjobb 4-6 csapat között.
A keret meglehetősen fiatal, 11-en voltak 26 éven aluliak ezen az Eb-n (plusz a később beszálló Juhász és Petrus), és ami a legfontosabb: a kulcsjátékosok közül a 30 éves Szemerey Zsófi a legidősebb játékosunk. A belső hármasban kulcsszerepet játszó négyes tagjai 25, 24, 24 és 20 évesek, Füzi-Tóvizi Petra, aki sokáig lehet csapatkapitánya a válogatottnak, szintén csak 25 éves.
Lehet, hogy Szöllősi-Schatzl Nadine-nak vagy Böde-Bíró Blankának nem lesz már nagyon sok mérkőzése a válogatott mezében, de akik helyettük jönnek, azért jöhetnek, mert már legalább olyan jók, mint azok, akik egy évtizede ott vannak a keretben.
Amiben mindenképpen jó lenne előrelépni, az a keret mélysége, de látva az utánpótlás-válogatottak sikereit, és az onnan néha megjelenő játékosokat, mint az Eb-n 19 évesen játszó Csíkos Lucát, arra mindenképpen jó lehet az utánpótlásunk, hogy a kulcsemberek mögé hasonló szintű második opciókat termeljen ki a következő 6-8 évre, ameddig a mostani alapembereink várhatóan válogatottak lesznek.
Szóval ahogy a költő bölcsen megfogalmazta: öröm, bódottá, mert mind a játékosaink, mind a szurkolók megérdemelték ezt az élményt, de aztán tovább előre az úton, mert ez az út nagyon messzire vezethet.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés