Elkezdődött a veszprémi újjáépítés, de néhány tégla menet közben ki is fog hullani

Nincs mit szépíteni a dolgot: 2021 tavasza távolról sem sikerült úgy a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának, ahogyan azt a játékosok, a vezetők és a szurkolók megálmodták: a hosszú idő óta áhított Bajnokok Ligája-győzelem nemhogy nem jött össze, hanem a francia Nantes bántóan sima párharcban már a 8 között elbúcsúztatta a magyar kirakatcsapatot, a magyar bajnoki aranyat pedig az ősi rivális Szeged szerezte meg, nagyjából hasonló könnyedséggel.

Az eredménytelenség David Davis vezetőedző állásába került, és mivel a kézilabdában a „nagy” dolgok általában már az éppen folyó szezon decemberében, de legkésőbb az aktuális világversenyt követően el szoktak dőlni, nem volt egyszerű a veszprémi vezetés dolga a nagytakarítás levezénylése során: új edzőt kellett találni, ki kellett vágni a ballasztot, és olyan új célokat megfogalmazni, amelyek megfelelnek a jelentősen átalakuló csapat képességének, és amelyeket a folyamatos kölni szerepléshez szokott szurkolók is képesek elfogadni.

Momir Ilić (és a másodedző Gulyás Péter) annál azért nagyobb legenda Veszprémben, minthogy az ő edzői kinevezését úgy kommunikálja a klub, hogy azért lett „Momo” az edző, mert nyár közepén senki más nem volt mozdítható. Még ha a helyzetet ismerve természetesen lehet is ebben a mondatban némi igazság, fogalmazhatunk úgy is, hogy a klub szakított az elmúlt évek azon hagyományával, hogy tapasztalt (Davis, Vranjes), vagy legalábbis felnőtt csapat irányításában legalább minimális tapasztalattal bíró (Ortega) edzőt ültet le a kispadra – ez elsülhet jól is, és természetesen rosszul is. Filip Jícha például éppen tavaly decemberben nyert Bajnokok Ligáját a Kiellel – hozzá kell azonban tenni, hogy ő előtte Alfred Gislasontól leste el a szakma minden fortélyát, míg Ilić a Veszprém U23-as csapatának kispadjáról ugrott egy nagyot a felnőtt csapatéra.

Nem lehet azt mondani, hogy rosszul kezdődött volna a történet: a PSG, de különösen a Barcelona hazai legyőzése óriási fegyvertény volt, Kielcében (főleg a mostani Kielcétől) ki lehet kapni, egy életveszélyes helyszínen, Portóban, valamint hazai pályán a Flensburg ellen pedig tükörsima győzelmek következtek. Aztán persze amikor már minden veszprémi fanatikus elkezdett lelkesedni, és félretenni némi „aprót” egy júniusi kölni túrára, a valóság lova – ahogy mondani szokták – kőkeményen benézett az ablakon: előbb Bukarestben, majd Zaporozsjéban sikerült egy embereset zakózni, mégpedig mindkétszer elég csúnyán: hirtelen eltűnt az addig összerakott és nagyszerű védekezés, a támadójáték visszasüllyedt arra a szintre, ahol az elmúlt években volt, így esély sem volt a győzelemre, és bizony a kispadok meccsét is bőven az ellenfél nyerte (Xavi Pascual ellen ez még talán elfogadható, az ukrán kolléga kapcsán viszont igencsak meredek).

A két mérkőzés között a Szeged elleni hazai rangadót sem sikerült megnyerni, ugyanakkor ez a fajta hullámzó játék – sokszor egy mérkőzésen belül is – benne volt a pakliban: az év kimondottan az újjáépülésre van szánva, Ilić is meccsről meccsre fejlődik, egyre tapasztaltabb lesz (remélhetőleg) akár taktika, akár a kulcsjátékosok kezelése terén, azonban arra figyelnie kell, hogy láthatóan kezd elfogyni az újdonság szezon elején látott varázsa, a csoportkör pedig 5 mérkőzés múlva véget ér (nem is akármilyen sorozattal: Flensburg, Barcelona, PSG idegenben, Porto és Kielce Veszprémben), onnantól már igazán élesben megy a dolog, és a jelenlegi játékkal – kedvezőtlenebb sorsolás esetén - már a legjobb 16 között is gondok lehetnek.

A Nantes elleni kiesést követően írott cikkünkben már részletesen elemeztük, hogy az a keret miért nem volt alkalmas komoly célok megvalósítására. Szerencsére a veszprémi vezetés türelme is elfogyott bizonyos játékosok irányában, és a becéző szavak helyett drasztikus lépések következtek: távozott a nagyon sok pénzért nagyon semmit sem csináló ex-vardaros különítmény: Borozan, Markussen, Shishkarev és Moraes – aki egy kicsit is járatos a különböző kézilabdás fórumokon, az pontosan tisztában van azzal, hogy nem mindegyik játékos esetében volt a teljesítmény a legfőbb probléma…

Meccselés szempontjából a fenti eseménysor rögtön egy kezelhetőbb keretet eredményezett, amelyben lehetőséget kapnak, kaphatnak a fiatalok is, ugyanakkor egyfelől tűzerőben egyértelműen gyengült a csapat (klasszikus átlövésgólra Nenadić, jobb napjain Ligetvári, illetve az olimpia óta régi önmagát még nem igazán találó Yahia képes), másrészt egy váratlan sérülés (Manaskov) könnyen keresztülhúzhat mindenféle edzői tervet – különösen azon a poszton, ahol egy fiatal szerepel egy klasszis mellett (Marguč).

A kulcsjátékosok közül egyértelműen kiemelkedik Petar Nenadić, aki sokszor – vagy kényszerből, vagy önmaga elhatározásából – egymaga jelenti a támadójátékot, fel meri vállalni a felelősséget, és hosszú, klubcsapatokban bővelkedő karrierje során talán először talált igazi otthonra Veszprémben. Nem sokkal marad el tőle a friss csapatkapitány Rasmus Lauge, valamint a két szélső, Štrlek és Marguč sem – mindhárman vezéregyéniségei a gárdának. A kapuból is nagy százalékkal érkezik tartás a csapatnak: mint Corrales, mind Cupara abszolút képes meccsek eldöntésére, ugyanakkor azt nem lehet tőlük elvárni, hogy mindet ők oldjanak meg – ez pontosan megmutatkozott a két legutóbbi vereség alkalmával. Sokan fanyalogtak, amikor Moraes hirtelen távozása után a válogatott Sipos Adrián érkezett a védelembe, azonban a védekező-specialista hamar a védelem oszlopává vált, elsősorban amiatt, hogy pontosan ugyanazokat az erényeket tudja megmutatni, amiket a válogatottban is – már nagyon messzinek tűnik a kétperces kiállításokat SMART-pontokként gyűjtögető, az ellenfeleket már-már hentesként aprító Sipos, a válogatott és a Veszprém legnagyobb örömére.

Akiktől azonban sokkal több kell, az Kentin Mahé és Lékai Máté. A francia válogatott 2018 óta játszik Veszprémben, közvetlensége és vidámsága miatt nagyon népszerű a szurkolók körében, ugyanakkor elképzelhető, hogy többet látunk bele, mint amire valójában képes – legalábbis amikor meghatározó játékosként, kezdő irányítóként számoltak vele eddig a vezetőedzők, a lehetőségekkel élni nagyon nem tudott. Lékai kapcsán sokszor az lehet az ember érzése, hogy bármennyire is ismeri az évek óta használt játékrendszert, a formáját nem tudja állandósítani – a PSG ellen szenzációs volt, azt követően azonban csend van korülötte.

A nemrég bejelentett, 2022 nyarán érkező új igazolások is egyértelműen a lassan esedékessé váló generációváltás felé mutatnak: Pechmalbec, El-Deraa és Vailupau sokat tapasztalt, mégis fiatal, a pályájuk csúcsa felé közelítő játékosok, akik Veszprémben válhatnak világklasszissá. Külön ki kell emelni a klublegenda Fazekas Nándor fiát, Gergőt, akit az utóbbi évek egyik legnagyobb tehetségének tartanak – az ő szerződtetésével a klub egyértelműen nem akarta még egyszer elkövetni azt a hibát, amely miatt kútba esett Szita Zoltán szerződtetése.

A legégetőbb kérdés a jövő évi keret kapcsán a Nantes-ba távozó Maqueda pótlása lesz: a piac igen szűk, a mozdítható játékosok elkeltek (Remili, Rød) – érdekes lesz, hogy a vezetőség hogyan oldja meg ezt a kérdést, mert az az elmúlt időszakban – sajnos – jól látható, hogy a klub körüli történések, edzőváltások a klub vonzerejére is hatással voltak: az elmúlt 1-2 évben klubot váltott – a teljesség igénye nélkül – Máthé Dominik, Sagosen, Nahi, Konkoud, Remili, Rød, Jaganjac, Makuc, és azon kívül, hogy Sagosent megkereste a klub, a többieknél fel sem merült Veszprém, mint célállomás.

Bár egy 8 csapatos BL-csoportban 14 mérkőzés után a tabella biztosan nem fog hazudni, a B jelű kvartettben nem teljesen úgy alakulnak az események, ahogyan arra sokan számítottak: a Kielce, miután az első fordulóban kikapott Bukarestben, sorozatban hétszer győzött, oda-vissza legyőzve a Barcelonát; a spanyol kirakatcsapatnak az ex-veszprémi Ortegával a kispadján már annyi veresége van, mint amennyi egy szezonban szokott lenni; a Flensburg az elején nagyon beragadt a sérüléseknek is köszönhetően; a PSG otthon félelmetes, idegenben felejthető; a Porto, a Motor és a Bukarest tudása pedig jelenleg arra elég, hogy egyszer-egyszer elkapja valamelyik nagycsapatot.

Összegzésképpen annyi elmondható, hogy a Veszprém idén egy olyan útra lépett, amelyen számos akadályozó tényező – új edző, szerkezetileg kicsit aggályos keret – fog a csapat elé tornyosulni, arról nem is beszélve, hogy ez az utat minden idők egyik legnehezebb BL-csoportjában kell bejárni. Viszonylag kevés végső győztest hirdettek ősszel a kézilabda Bajnokok Ligájában, tehát ahogyan a Kielce jelenlegi formája is éppen arra lesz jó, hogy csoportelsőként masírozzon a kieséses rendszerbe, úgy tavaszra a Veszprém helyzete is megváltozhat akár negatív, akár pozitív irányba – ez utóbbihoz azonban mindenképpen az kell, hogy mind a kispad, mind néhány játékos magasabb fordulatszámra kapcsoljon.

A Bajnokok Ligája őszi részét csütörtökön, Flensburgban zárja a csapat, utána pedig bizakodhatunk, hogy az Európa-bajnokságról visszatérő játékosok jó formában és egészségesek lesznek, hogy tavasszal újra felülhessen a Veszprém a hullámok tetejére.