Bár előre szinte lehetetlen megmondani, hogy melyik szakasz lesz sorsdöntő, szintrajzok alapján azért van legalább hat olyan nap, ami kifejezetten fontosnak tűnik a péntek rajtoló Vueltán.

Alapból a kezdés is extra, hisz idén World Tour versenyen még nem láttunk csapatidőfutamot.
Vuelta a España
Haverok, meggylé, Fanta – így néz ki Evenepoel Vuelta-győzelmet érő étrendje
18/09/2022 - 17:37
A folytatásban hét hegyi befutó és mindössze egyetlen egyéni időfutam, valamint jó sok megtippelhetetlen forgatókönyvet hozó szakasz vár a mezőnyre, ahol mégiscsak ott lesz a legutóbbi három kiírást megnyerő Primoz Roglic.
Bér nem egyszerű feladat, azért összegyűjtöttünk hat olyan szakaszt, amit mindenféleképpen látni kell ezen a Vueltán.
1. szakasz (08.19): Utrecht, csapatidőfutam
Egy Grand Tour első napja mindig extra, duplán igaz ez akkor, ha a mostanság méltatlanul elfeledett csapaidőfutammal kezdődik a spanyol kör. Utoljára 2019-ben rajtoltak TTT-vel, akkor emlékezetes módon egy kilyukadt medence okozta vízátfolyás tette kifejezetten trükkössé a kezdést, például a Jumbo számára.
A holland sor az Ineos-hoz hasonlóan most is ott van a nyitónap esélyesei között. Extra lesz a szakasz, hisz idén még egyetlen World Tour versenyen sem láthattunk csapatidőfutamot.
https://i.eurosport.com/2022/08/16/3433511.jpg
6. szakasz (08.25): Bilbao Ascensión - Pico Jano
Az első hegyi befutó ezen a Vueltán, akár már a 6. szakaszon kiderülhet, ki nincs jó formámban, és ki nem lesz tényező összetettben. Összesen három kategorizált emelkedő szerepel a 180 kilométer hosszú nap során, a Pico Jano pedig kellően hosszú (12.2 km) és egész meredek (6.6%-os átlagban). Arra mindenképp jó lesz, hogy pillanatnyi képet alkothassunk az összetett esélyek (mondjuk Roglic) formájáról.
https://i.eurosport.com/2022/08/16/3433517.jpg
8. szakasz (08.27): Pola de Laviana - Colláu Fancuaya
Augusztus 27-én, a Colláu Fancuayával, vagyis az egész Vuelta legnehezebb hegyével találkozik a mezőny. A 8. szakasz vége az Angliru közelében található, 10.1 km hosszú, átlagosan 8.5%-os meredekségű emelkedő tetején lesz. A Colláu Fancuaya eleje rögtön 15%-os, a cél előtti rész 17, az utolsó négy kilométer egészen brutális, szóval itt bőven össze lehet szedni egy komolyabb hátrányt, ha valakinek épp rossz napja van.
https://i.eurosport.com/2022/08/16/3433520.jpg
14. szakasz (09.03): Montoro - Sierra de La Pandera
Két nap, amely akár el is döntheti az idei Vueltát. A 14. szakaszon a Sierre La Panderát kell megmászni, majd másnap jön a királyetap. Szeptember 3-án, várhatóan az Andalúz forróságban kell teljesíteni egy 160 kilométeres szakaszt, melynek végén két komoly hegy vár a mezőnyre. Előbb a Puerto de Los Villares (10.4 km / 5.5% ), majd szinte egyből az első kategóriás Sierra de la Pandera. Ami majdnem 8.5 kilométer hosszú, átlagosan pedig 8%-os. De vannak 15%-os részei is.
https://i.eurosport.com/2022/08/16/3433527.jpg
15. szakasz (09.04): Martos - Alto Hoya de la Mora
Egy nappal később rendezik a királyszakaszt, 3 kategorizált emelkedővel, és 4000 méternyi szintkülönbséggel. Az Alto Hoya de la Mora ráadásul nagyon magas, hisz 2500 méteren lesz a befutó. Három mászás vár ezen a napon a mezőnyre, az utolsó hegy majdnem 19.5 km hosszú, és átlagosan 8%-os.
Egyébként az Alto Hoya de la Mora (2512 m) lesz az idei második legmagasabb hegyi befutó háromhetesen, csak a Touron „használt”, 2642 méter magas Galibier előzi meg.
https://i.eurosport.com/2022/08/16/3433528.jpg
20. szakasz (09.10): Moralzarzal - Puerto de Navacerrada
Az utolsó nap, amikor változhat az összetett, és a 20. szakasz ezen a Vueltán nem egy időfutam, hanem hegyi befutó lesz. A 180 kilométer során 5 emelkedőt kell megmászni, ezek közül három is első kategóriás, befutó a majdnem 10.5 km hosszú, átlagosan 7%-os Navacerrada tetején lesz. De a csúcstól még 7 (viszonylag sík) kilométer vezet a célig.
https://i.eurosport.com/2022/08/16/3433533.jpg
Vuelta a España
Juan Ayuso: „Még mindenben fejlődnöm kell, de már látszik, hogy nyerhetek háromhetest”
15/09/2022 - 08:20
Vuelta a España
Blanka, Madrid, a búcsúzó Valverde, és Evenepoel testközelből - élménybeszámoló a Vueltáról
14/09/2022 - 08:39