"A Formigal kudarc volt számunkra"

David López, Froome egyik segítője beszélt a szakaszról, ahol eldőlt a Vuelta.

Fotó: Eurosport

A Formigal. A szakasz, ahol eldőlt az idei Vuelta. A szakasz, ahol a csapata nem tudta segíteni Chris Froome-ot, aki így hatalmas, és mint később kiderült, behozhatatlan hátrányt szedett össze.
Mint emlékezhetünk, Alberto Contador indította a támadást még a nap elején, már az első tíz km-en, Nairo Quintana sokadmagával azonnal reagált, ami aztán döntőnek bizonyult a verseny végkimenetele szempontjából.
Úgy tűnt, Froome készen áll arra, hogy győztesként álljon fel a pódiumra Madridban. Ugyan nem rajta volt a piros trikó, de kényelmes hátránnyal tekert Quintana mellett a hegyekben. Percen belül volt, tudván, hogy hátravan még az egyenkénti.
Ekkor jött a 15. szakasz és Contador-féle akció. Tizennégy fős lett az elmenés, a spanyolnak és a kolumbiainak két-két segítője is ott volt elöl, míg Froome csak Lópezre támaszkodhatott. Rá is csak egy darabig. A szakasz végére 3:37-re nőtt a brit hátránya összetettben Quintana mögött. Az időfutamban ugyan 2:16-ot rá tudott verni legfőbb riválisára, de ez csak arra volt elég, hogy a második helyet bebiztosítsa a többiekkel szemben.
picture

lopez2

Fotó: Eurosport

Fotó: Europress/AFP

Forrás: cyclingweekly

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés