Valter Attila: „Egy ilyen jó szezon után könnyű lesz motivációt találni a következőre”

Valter Attila a Lombardiával hivatalosan is befejezte a 2023-as szezonját, de két kritériumversenyen azért még részt vesz. A Jumbo-Visma versenyzője vasárnap indul az Eurosporton közvetített Singapore Criteriumon, egy hét múlva pedig ott lesz Saitamában is. Valter Attilával az idei, tényleg kifejezetten jóra sikerült szezonja mellett Roglič távozásáról beszélgettünk.

Pidcock óriási szóló után nyert, Valter Attila 5. lett a Strade Bianchén

Videó forrása: Eurosport

Valter Attila a Lombardiával hivatalosan is befejezte a 2023-as szezonját, de két „verseny” azért még vár rá. Ati vasárnap részt vesz a Singapore Criteriumon, egy hét múlva pedig ott lesz Saitamában is.
Azt jól tudjuk, hogy ezeket a kritériumokat nem kell nagyon komolyan venni, egyértelműen a sportág népszerűsítése a céljuk, de ha már az ember elutazik a világ másik felére, akár nyaralhat is egy kicsit.
Valter Attilának valami hasonló a terve, hisz a Lombardia után megkapta a szokásos négyhetes szabadságát, de nem állt le teljesen, neki inkább csak most kezdődik az igazi, kerékpár nélküli pihenő.
Mi volt veled az utolsó versenyed után, tudtál pihenni?
Maga a pihenő igazából nekem most kezdődik. A Lombardia után visszamentem Andorrába, de mivel jól éreztem magam, nem álltam le teljesen. Inkább azt mondanám, hogy szépen fokozatosan vettem vissza. Ezen a héten csak pár alkalommal mentem ki, egyszer Kuss-szal tekertünk együtt, de a teljes, kerékpár nélküli pihenő nekem majd Japánban indul.
Mit mondtak a Lombardiát követően? Ilyenkor azt kérik, hogy ne is tekerj?
Megkaptam azt a négy hetet, amit mindig, de szép idő volt Andorrában, jól éreztem magam, volt kedvem kimenni, így nem álltam le. Csak nem olyan rendszereséggel nyomtam, mint rendesen. Három óránál egyszer sem mentem többet.
Most jön két kritérium, de a szezonnyitó edzőtáborokról már tudsz valamit?
November 22-24. az első összetartás. Az gondolom olyasmi lesz a csapat központjában, mint tavaly. Decemberben pedig már jön az első edzőtáborunk Calpén vagy Deniában.
picture

Valter Attila a Lombardiával hivatalosan is befejezte a 2023-as szezonját, de két „verseny” azért még vár rá. Ati vasárnap részt vesz a Singapore Criteriumon, egy hét múlva pedig ott lesz Saitamában is. (fotó: @Attila Valter)

Fotó: Facebook

Összességében azért elmondhatjuk, hogy szinte csak jó történt veled az első Jumbós évedben?
Persze. Nagyon ütős volt az egész szezonom, szerencsére nem volt se bukás, se betegség, talán egyszer estem az Amstelen, de abból is jól kijöttem. Végig minden rendben ment, lehet, hogy most nem jött az a kirobbanó rózsaszín trikós élmény, de nem is történt semmi rossz. Az összes versenyemen jól mentem, helyt tudtam állni, elégedett volt velem a csapat, és ez szerintem nagyon fontos a következő évet illetően. Ha azt nézem, hogy pár éve mit gondoltam, és hova szerettem volna eljutni, akkor teljesen elégedett lehetek.
Huszonhat győzelemben voltam benne, valakinek egy egész pályafutás alatt nem jut ennyi. Úgy érzem, hogy nagyon könnyű lesz kipihenni ezt a sok jót, ami velem történt, de ezt már a Lombardia utáni napokban is így láttam. Szóval a motivációval nem lesz gond.
Mit szólsz Roglič távozásához?
Sajnálom, hogy elmegy, kedvelem őt, élmény volt vele nyomni, nagyon szimpatikus srác, teljesen jól elvoltunk együtt az egész szezonban. Szerintem jó helye lesz a Borában, szurkolok neki, aztán ki tudja, talán a távozása nekem is adhat egy picivel több lehetőséget. Bár ez nyilván rajtam is múlik.
Elbúcsúzott tőletek? Mondott egy beszédet vagy írt mindenkinek üzenetet?
Ott volt a Lombardián, így a verseny után el tudott köszönni tőlünk, és akkor talán egy kicsit el is érzékenyült. De szerintem a távozása okát illetően nagyon jól fogalmazott: neki így is tök jó pályafutása van, nem kell túlstresszelnie a Tourt, viszont kötelessége megpróbálni. Méghozzá egy olyan sorban, ahol ő a kapitány. A Jumbóban ez Jonas miatt nem lett volna így.
Biztos nem volt egyszerű döntés, de nyolc év után talán valahol egészséges is tud lenni, ha csapatot vált az ember. Ezt majd az idő eldönti. Megérti a Jumbót, nem azért ment el, mert rossz volt neki a csapatnál, pontosan tudja és érti, hogy miért bíznak ennyire Jonasban. De a Jumbo ugyancsak megérti Rogla döntését és céljait a Tourral kapcsolatban.
Két kritériumverseny, pici nyaralás Japánban - szerinted idén haza tudsz még jönni?
Persze, szeretnék. Most azt mondom, hogy a karácsonyi időszak van tervben. Okosan kell megtervezni a hazautakat, hogy ne menjen a pihenés meg az edzés rovására. Ezt már a Vuelta után is megfogadtam magamnak.

A Singapore Criterium közvetítése Valter Attilával a mezőnyben:

Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés