Valter Attila: „Ha Pogačar nálunk lenne, ugyanúgy versenyezne, mint most”

„Vagyunk harmincan ebben a csapatban, a csapat kis túlzással fele elesett a Girón, Kuss például nem tudott elindulni a Touron, úgyhogy gyűlnek a jobbnál jobb versenyzők a Vueltára. Nagyon gyorsan megvan 8, 10, 18 fő is – belőlük kell úgy válogatni, hogy mindenki elégedett legyen. Teljesen boldog vagyok, hogy ennyit versenyeztem idén, nem volt beleszólásom az év második felébe, de tudtam, hogy jó döntések születtek, így nagyon várom a saját versenyeimet.”

„Nem nagyon foglalkozom azzal, hogy ki fiatal, ki idős, Tratnik például 34 éves és most van a legjobb szezonja. Mindig is abban hittem, hogy lépésre lépésre fejlődöm, és az, hogy vannak jobb fiatalok, mint például del Toro, nem azt jelenti, hogy én ne tudnék még tovább fejlődni. Tíz évem még lehet és tudom a saját képességeimet fejleszteni. 18-19 évesen nem tudtam elképzelni, hogy ilyen távokat ilyen számokkal le tudnék tekerni, manapság pedig sok 20 éves versenyző stresszel, mert azt hiszik, már elkéstek, hogy nem tudnak bekerülni egy World Tour-sorba. A fehér trikót ezzel együtt szerintem nem kellene eltörölni, mert a fiatalok Pogiékat nem fogják megverni.”

„Nehéz kérdés. Annyit estem idén, mint az elmúlt négy évben összesen, ez lehet véletlen, nyilván az én hibám, de jól szemlélteti, hogy veszélyesebb a versenyzés. Sokszor versenyzünk olyan utakon, amik nincsenek megfelelően ellenőrizve, a szervezőknek rengeteg felelősségük van. Érezhető az is, hogy nincsen már olyan sok könnyű nap, nincs olyan sok tv-s szökés, hanem félünk a széltől, minden csapat nagyon akar, küzdenek a jó versenyzőkért.

Egyértelműen látom a számokon, hogy ugyanazzal a súllyal, mint 3-4 éve, 30-40 wattot fejlődöm a hegyeken, és közben ugyanazokat az eredményeket érem el. Ezt éreztem a Svájci körön is: reálisan nézve tök jó számokat mentem magamhoz képest, mégis csak 40. lettem egy hegyen. Minden csapatnál dietetikusok vannak, jó felszerelés, nincs eléhezés, nincs félelem, hogy mi lesz majd, ezáltal minden szempontból változott a sportág.”

„Nagyon tetszett a szerdai szakasz. Pogačar jóval robbanékonyabb, mint bárki, ez most is látszott. Gondoltam, hogy Jonas lefelé nem tudja utolérni, pedig ő az egyik legügyesebb a mezőnyben – de egy ilyen bukás teljesen érthetően lelassította picit, mostantól mindig eggyel óvatosabb lesz. A világ egyik legjobbját üldözi a világ másik legjobbja. Tudom régóta Jonasról, hogy sose nyert sprintet Pogi ellen, ami nagy célja volt. Biztos vagyok benne, hogy ez még jobban feltüzelte, nagyon kellett a győzelem, a magabiztosság. Pogačart ez nem hátráltatja szerintem, életvidám, jól kezeli a dolgokat, szeret versenyezni. A Girót igazi kihívás nélkül nyerte meg, most élvezi, hogy vannak nagy ellenfelei.”

„Pogačarnak az kell, amit ő egyébként is csinál: attól, hogy elvesztette a szakaszt, nem mondhatjuk, hogy nem ő a világ legjobbja. Nem hiszem, hogy 100%-ig élvezné azt a mentalitást, amit a Vismánál csinálunk, amiből picit talán hiányzik az a játékosság, a gyermeki adok-kapok, amit ő szeret. Ne gondoljuk azt, hogy ez UAE-nél ne számolnának ki ugyanúgy mindent az ételtől kezdve az energialeadásig, a wattokig, náluk is megvan az elképesztő tudás. Ha Pogačar nálunk lenne, ugyanúgy versenyezne, mint most, ez a profilja. Ha kell, olyan gyors, mint egy sprinter, olyan gyorsan megy hegyre, mint egy igazi hegyimenő, mindenben nagyon magas szinten van, csak ki kell használni a tulajdonságait.”

„Nagyon változó nála is, mint mindenkinél: van, aki szeret órákig beszélgetni a szakaszról, van, aki nem. Ahány versenyző, annyi történet, de mindenki szóhoz jut, mindenki elmesélheti a történetét. Általában elég sokat beszélgetünk Jonasszal a szakaszokról, szereti elmondani, hogy neki milyen volt. Minden részletet elmond, amire kíváncsi vagy, és mi, csapattársak is úgy vagyunk vele, hogy ő egy legenda, így tetszik, hogy nem kezeli félvállról a dolgokat. Elképesztően jó ember, nagyon jó kapitány.”

„Jobban kezdtem el hinni a győzelmében, ő is és mindenki más is, az egész világ. Biztos voltam benne, hogy nem indulna el a Touron, ha úgy érezné, hogy nincs esélye. Nyilván még mindig óriásiak a kérdőjelek, nagy a bizonytalanság, nem tudni, hogy ilyen rövid felkészüléssel hova lehet eljutni, és mit jelenthet ez majd a harmadik héten. Remélem, hogy elképesztően be tud lendülni, nagyon szurkolok neki, hogy összejöjjön.

Megérintett a szerdai győzelme után az interjúja, nagyon meghatott – ha ott lettem volna a Baszk körön, én is biztosan elsírtam volna magam a tv előtt. Nem érdekli ilyen szinten a média, általában elmondja röviden és velősen, amit gondol, de most látszott rajta, hogy nem bírja tartani az érzelmeit. Brutális lehetett, amin átment, azon is elgondolkozott, hogy abbahagyja, mert van egy kislánya, és nemsoká születik a második gyerekük. Ha az arcába nyomnak egy kamerát, általában meg szokott változni, de ekkora érzelmet még ő sem tudott leplezni.”

„Elég sok meccset láttam, bár kicsit későn voltak a meccsek este, mert akkorra már eléggé beálmosodok. Edzőtáborban este, a vacsi után belefért közös apa-fia programnak, és tök jó, mert a katari vb-t is így néztük együtt télen. Közben okoskodunk, mintha értenénk hozzá. A Tourból is láttam minden nap valamennyit, talán egy vagy két befutóról maradtam le. Egyszer-kétszer be is aludtam a szakaszok alatt, máskor edzés közben hallgatom az Eurosportot, és ha felkiabál Lanti, megnézem, mi történt.”