Egy szétrúgott fejű rögbis sztorija a 350 fős faluból a Tour de Hongrie-sikerig

Publikálva 02/06/2022 - 20:31 GMT+2

A Giróról lemaradó, cserébe a Kékestetőn ünneplő Eddie Dunbar története nem mindennapi. A családcentrikus ír versenyző gyerekkorát meghatározta egy tragédia, aztán egy furgonban döntötte el, mi lesz vele. De hogyan lett a hirtelen felnövő kissrácból előbb U23-as Flandria-győztes, majd szörnyű bukás és abszurd Twitter-poszt után az Ineos egyik ígéretes kapitányjelöltje?

Eddie Dunbar /kép: MTI

Fotó: From Official Website

Bármennyire is furcsa, a 25 éves Eddie Dunbarnak idén márciusig nem volt győzelme a profik között, és ha a Settimana Internazionale Coppi e Bartali, valamint a Tour de Hongrieösszetettjét nem számoljuk, még most sincs. Sem egynaposokról, sem többnaposokról, sehonnan. Sokszor járt hozzá nagyon közel – elég megemlíteni a TdH befutóját a Kékestetőn, vagy a 2019-es Giro d’Italia 12. szakaszát, amikor az olaszokat tréfálhatta volna meg Pinerolóban, végül mégis Cesare Benedetti nyert szökésből.

Tényleg úgy tűnik, csak idő kérdése, hogy a 2018 óta az Ineosnál tekerő ír srácnak mikor jön ki végre igazán a lépés és mikor robbanhat be a szűk elitbe. Az említett sikerek jó lépcsőfoknak számíthatnak, de hozzá kell tenni, a Tour de Hongrie-ra például úgy érkezett, hogy hatalmas csalódására kimaradt a Giro-keretből, miután több betegség és sérülés is hátráltatta az utóbbi egy évben.

"Amikor a bő keretben látod a neved, mindig eszedbe jut, hogy basszus, csak egy Giróról beszélünk. Nagyon őszinte versenyző vagyok, én lennék az első, aki azt mondaná, nem voltam elég jó, de úgy érzem, eleget tettem ahhoz, hogy bekerüljek a csapatba. Nagyon kiábrándító volt, kellett pár nap, hogy feldolgozzam, de ilyen a profi sport. Döntéseket kell hozni és nem jöhet össze mindig minden. Könnyű lett volna felhúzni magam, de én nem vagyok ilyen. Szeretem a lehető legjobban végezni a munkámat, és úgy érzem, Magyarországon kijött a lépés. Lehajtottam a fejem, összeszorítottam a fogaimat, aztán jól éreztem magam. Szerettem volna, ha nem indítok túl korán a Kékesen és végre összejön egy szakaszgyőzelem, így karrieremben először készül rólam egy olyan fotó, ahol a kezemet a magasba emelem a célvonalnál, de így is boldog vagyok.”

Critérium du Dauphiné

Van Aert-győzelemmel indult az idei Dauphiné

05/06/2022 - 16:07

Pedig tényleg nagyon hosszú és nem mindennapi út vezetett odáig, hogy a 350 fős kis faluból, Banteerból a legmagasabb szintre jusson.

"Gyerekkoromban mindegy volt, milyen sport megy a tévében, mindig együtt néztük a családdal. Rengeteg sportágat kipróbáltam, de az első nagy szerelmet a rögbi jelentette, ami a környékünkön egyáltalán nem számított népszerűnek. Apukám, aki egyben az egyik legjobb barátom volt, minden Munster-meccsre elvitt, aztán én is játszani akartam. Szinte minden szombatomat Corkban töltöttem, ahol megtanultam az alapokat. Imádtam azokat az éveket.”

Eddie édesapja, Eamon az országúti kerékpársportot is megmutatta a fiának. A pályafutása egy közeli egyesületben, Kanturkben kezdődött, és hamar látszott, hogy legalább annyira tehetséges bringás, mint rögbis.

A szép gyerekkort azonban megtörte egy tragédia: Eamon 49 évesen, rövid betegség után elhunyt. Eddie ekkor 13 éves volt.

"Nem igazán fogtam fel, mi és miért történt. Teljesen sokkolt. Nagy fordulópontot jelentett az életemben, hiszen hirtelen gyorsan fel kellett nőnöm. Emlékszem, apukám mindig azt mondta, egy bizonyos ponton választanom kell a sportágak közül, mert csak egyben tudok igazán jó lenni. Nehezen tudtam dönteni. Miután elhunyt, még egy évig rögbiztem, mert a Sunday's Well klubnál, ahol apa klubtag volt, nagyon sokat segítettek nekem és ragaszkodtak hozzám.”

Végül az életét egy hideg, esős téli nap határozta meg.

"Nem sokkal a 15. szülinapom előtt jártunk. Óriási vihar volt, és hiába tettünk meg mindössze 50 kilométert, úgy éreztem, mintha órákig tekernénk, mert előtte nap rögbimeccset játszottam és szanaszét rúgták a fejemet. Többször meg kellett állnom, az azóta mentoromnak számító Danny Curtin pedig beültetett a furgonjába és azt mondta, végleg döntenem kell. Olyan volt, mintha visszahallottam volna apát. Ez volt az a bizonyos nagy pillanat.”

Ezek után egyből jöttek a sikerek: ír és walesi kört nyert a junioroknál, többszörös országos bajnok lett, és az érettségije környékén már a profi karrier lebegett a szeme előtt. Viszont nem akart túl messzire kerülni az édesanyjától és a nővérétől, és ez máig így van.

"Ez volt az egyik oka annak, hogy az NFTO-nál, egy brit félprofi csapatnál kezdtem a pályafutásomat. Herefordban laktam, ahonnan könnyen, egy óra alatt otthon voltam. Megtanultam magamról gondoskodni, főzni, takarítani és mosni, nagyszerű élettapasztalat volt. A jó eredményeim miatt aztán a világ egyik legjobb utánpótlásképzőjébe, az amerikai székhelyű Axeon-Hagens Bermanba igazoltam, az európai programjuknak köszönhetően pedig visszaköltözhettem Banteerbe és bármikor repülőre szállhattam, ha verseny vagy edzőtábor jött.”

A Giróról lemaradó, cserébe a Kékestetőn ünneplő Eddie Dunbar története nem mindennapi

2017-ben megnyerte az U23-as Flandriát, azonban a Baby Girón bukott, és súlyos fejsérülése miatt a pályafutása is veszélybe került.

"Emlékszem, az első szakasz végén, talán 700 méterrel a vége előtt, egy enyhe jobbkanyarban estem. Pont a fejemre. A következő dolog, amire emlékszem, hogy a kórházban vagyok. Aztán hazajöttem és nem éreztem jól magam. Hetekig, hónapokig szédültem, semmiféle zajt nem tudtam elviselni és edzeni sem tudtam normálisan. Az egyik edzésem alatt megálltam az út szélén és elbőgtem magam. Testben és lélekben is összetörtem, és a személyiségem is megváltozott. Nem tudtam koncentrálni, naponta kétszer sírtam. Félelmetes időszak volt."

2018 elején aztán minden jóra fordult, hiszen januárban aláírta első profi szerződését, méghozzá az akkor alakuló, corki székhelyű ír profi csapathoz, az Aqua Blue-hoz.

"Profi csapat, ráadásul Corkban, közel az otthonomhoz? Olyan volt, mint egy álom, amiről sosem gondoltam, hogy valóra válhat. Nagyon jól alakult minden: ötödik lettem a limburgi egynaposon, nyolcadik a yorkshire-i körön, negyedik a belga körön, és a Tour de l’Aveniren is összejött a top10. Ráadásul a l’Avenir alatt az Aqua Blue-tól felhívtak, hogy 2019-re új felszerelést kapunk, aminek nagyon örültem.”

Aztán jött a villámcsapás.

„Négy nappal az említett hívás után épp a repülőn ültem hazafelé menet, amikor olvastam egy tweetet a csapattól: csődbe mentek. Nem volt más üzenet, semmi. A Twitterről tudtam meg a hírt.”

Nem volt sokáig csapat nélkül, hiszen a jó eredményei miatt az ügynöke, Gary McQuaid (a korábbi UCI-elnök, Pat McQuaid unokaöccse) rögtön más lehetőségek után nézett. Két-három héttel később kapott egy új bringát és egy bőröndnyi felszerelést, amin a Team Sky felirat virított.

A többi már csak történelem. Rögtön bedobták a mély vízbe, és immár három és fél éve teker a világ egyik legjobb csapatánál. Noha több pletyka is felröppent az utóbbi napokban, hogy a szezon végén távozik, még nem írt alá sehova, és azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy végül marad.

"Azonnal érződött, hova érkeztem. Egyből megtapasztaltam, milyen színvonalat képviselnek, legyen szó táplálkozásról, edzésekről, regenerációról vagy versenyzésről. Amikor ilyen kaliberű versenyzők vesznek körül, fel kell tenned magadnak a kérdést: megpróbálsz tovább fejlődni és a csapat egyik vezére lenni, vagy inkább megmaradsz segítőnek? Ez nagyban függ attól, hogy miben érzed jól magad és mik az ambícióid. Ha kapitány akarsz lenni, fontos, hogy élj az adódó lehetőségekkel. Kezdek beletanulni ebbe az egészbe, és bár úgy érzem, nálam kicsit lassabb ez a folyamat, mint azoknál a srácoknál, akikkel együtt versenyeztem U23-ban, mégis évről évre jobb vagyok.”

Forrás: independent.ie

Tour de Hongrie