Cavendish felesége: "Nem akartam, hogy Mark a kórházból köszönjön el a Tourtól"

Mark Cavendish szerdán történelmet írt azzal, hogy Saint-Vulbas-ban megszerezte pályafutása 35. szakaszgyőzelmét a Tour de France-on, hiszen immár végleg maga mögött hagyta Eddy Merckx legendás 34-es rekordját. A befutónál ott volt a családja is, így együtt tudott ünnepelni velük – az utóbbi egy év nehézségeiről és a támogató háttérről felesége, Peta mesélt.

Mark Cavendish és a családja

Fotó: Getty Images

2010. Az év, amikor Mark Cavendish öt szakaszt nyert a Touron, aztán hármat (plusz a pontversenyt) a Vueltán, viszont ennél sokkal fontosabb dolog történt vele a magánéletben: novemberben összejött a híres angol modellel Peta Todd-dal, aki azóta is a legfőbb bizalmasa és támogatója.
2013-ban házasodtak össze, négy gyerekük van. Ahova csak teheti, Peta elutazik a gyerekekkel, így természetesen az idei Touron is ott vannak – egyértelmű volt, hogy Saint-Vulbas-ban szurkolnak apának.
"Ideges volt reggel, a szakasz előtt. Néha odamegyünk a rajthoz, néha nem, most viszont valahogy éreztem: mennünk kell. Nem azért, hogy beszélgessünk vagy ilyesmi, hanem csak azért, hogy ott legyünk és köszönjünk neki. Sokat jelent."
A megérzés még úgy is erős volt Petában, hogy Mark számára szörnyen indult a Tour. A nyitószakaszon „megfőtt”, hányingere volt, fájt a gyomra, és majdnem 40 percet kapott a győztes Romain Bardet-tól. Hétfőn aztán sokat megkérdőjelezték, milyen formában van, hiszen kimaradt a torinói sprintből. A család viszont tudta, hogy ennek mi az oka.
"Kicsit sok volt a duma. Olyan kritikákat kapott, hogy miért van még mindig itt, hogy túl öreg vagy épp azt, hogy tavaly lehetett volna annyi méltósága, hogy visszavonuljon. Bla-bla-bla-bla, ez a véleményem. Amikor olvastam és hallottam ezeket a kommenteket, azt gondoltam, 'kérlek, mondjátok kicsit hangosabban’, mert persze, idegesítő is tud lenni az ilyen, de ha van valami, amit az embereknek már tudniuk kell Mark Cavendishről: ha azt mondod neki, hogy nem képes valamire, csak azért is megcsinálja.”
Peta tavaly is optimista volt, pedig a nyolcadik szakasz és a bukás után úgy tűnt, Cavendish rekordhajszolása végleg véget ért.
"Nem akartam, hogy Mark a kórházból köszönjön el a Tourtól. Imádja ezt a versenyt, és nem szerettem volna, hogy élete végéig otthon üljön és azon gondolkozzon, vajon meg tudta volna-e csinálni. Ez a tündérmeseszerű befejezés, ami most eljött, sosem történt volna meg, ha 2021-ben nem kap ki olyan picivel a Champs-Élyseés-n van Aerttól és Philipsentől. Írtunk néhány fejezetet ezalatt a három év alatt, és ennek így kellett lennie: nagyon sok szeretetet kapott közben a szurkolóktól, és ezt győzelemmel hálálta meg.”
Sokszor közhelyesnek hangzott az Astanától, de Peta megerősítette: a csapat mindent egy lapra tett fel, kezdve a téli igazolásoktól a felkészülésen át a keretösszeállításig és a versenyprogramig. A Kolumbiai kör után összejött a szakaszgyőzelem a Tour de Hongrie-n is, és végig töretlenül bíztak abban, hogy a Touron teljesítik az álmukat.
Peta ezzel együtt úgy érzi, van még annyi a férjében, hogy akár újabb szakaszt nyerjen az idei Touron. Legközelebb erre talán kedden, az első pihenőnap után lesz lehetősége, hiszen Saint-Amand-Montrond-ban újra mezőnyhajrá várható.
A Tour de France minden szakasza elejétől a végéig élőben követhető az Eurosport 1-en és a Maxon.
Forrás: Nieuwsblad
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés