Visszatér a vulkán, melynek a Tour de France egyik legikonikusabb fotóját köszönhetjük

Ezek a Tour versenyigazgatójának, Christian Prudhomme-nak a szavai, a célkitűzést pedig 2023-ra sikerült is megvalósítani, hiszen – bár sokáig lehetetlennek tűnt – a legendás Puy de Dôme 35 év szünet után visszakerült a Francia körverseny programjába.

A Világörökség részét képező, alvó vulkánt 1988-ban mászta meg utoljára a Tour-mezőny, de a csúcshoz felvezető útszakasz már akkor is keskenynek számított, 2012-ben pedig egy fogaskerekű-páyát építettek az egyik sáv helyére, ami tovább szűkítette a helyet. Az utat azóta csak vészhelyzetekben használták, így komoly logisztikai bravúr, hogy idén ismét láthatunk itt Tour de France-szakaszt, nem is akármilyet.

A 9. etap ugyanis egy emlékszakasz lesz: a vasárnapi rajt helyszíne Saint-Léonard-de-Noblat, ahol Mathieu van der Poel néhai nagypapája, Raymond Poulidor élt 2019-ben bekövetkezett haláláig. Poulidor a Puy de Dôme legendájához is szorosan kötődik, hiszen 1964-ben egy országot lázban tartó csatát vívtak itt az örök rivális Jacques Anquetillel.

A 13.3 km hosszú, 7.7%-os átlagmeredekségű Puy de Dôme-ot (melynek az utolsó négy kilométere igazán brutális 11-12 százalék közötti átlagokkal) korábban összesen 15 alkalommal érintette a Tour de France. A legelső, 1952-es mászás Fausto Coppi győzelmét hozta, és ez volt az az emelkedő, ahol 1975-ben Eddy Merckxet vesén ütötte egy néző, miután nemcsak hogy elbukta az esélyét a rekordot jelentő 6. sárga trikóra, de többé már nem is viselte azt. Ocaña és Zoetemelk is tudott itt duplázni, azonban az 1964-es, gigászi francia összecsapás kiemelkedik mind közül, így mi is ezt elevenítjük fel részletesebben.

1964. július 12-ét írtunk. Az 51. Tour de France 20. szakasza előtt Brive-La-Gaillarde-ban gyülekezett a rennes-i Nagy Rajt óta 81 fősre fogyatkozó mezőny. 237 kilométer várt rájuk a Francia-középhegységben, hogy aztán a Puy de Dôme-vulkán tetején érjenek célba.

A még versenyben lévők között ott volt a St.Raphael - Gitane csapat kapitánya, a korábbi négyszeres bajnok és címvédő Jacques Anquetil és legnagyobb kihívója, a friss Vuelta-győztes, mercieres honfitárs, Raymond Poulidor.

A legendás párharcokhoz két, egyformán erős karakter is kell, ők ketten pedig épp olyanok voltak mint tűz és víz: az Északról jött Anquetil, a mindig kifogástalan megjelenésű és elegáns „kerékpáros arisztokrata”, aki igazi nyerőgépként kevésbé volt népszerű; és a farmon nevelkedett Poulidor („Pou Pou”), a robosztusabb alkatú, de elképesztő tehetségű hegyimenő, aki „örök vesztesként” lett örök közönségkedvenc, a szívek bajnoka.

Az esélyek ezúttal is egyértelműek voltak kettejük között, Anquetil viselte a sárgát, 56 másodperces előnnyel vághatott neki az utolsó hegyi szakasznak. Poulidornak már csak a Puy de Dôme maradt, hogy megrogyassza ellenfelét, hiszen hátra volt még egy egyéni időfutam is Párizsban, ahol a specialista Anquetil gyakorlatilag verhetetlennek tűnt.

Több mint hat óra versenyzés után érkeztek meg a sorsdöntő vulkáni emelkedő lábához, ahol Poulidor sora diktálta a tempót az egyre karcsúbb élcsoportnak. A sárga trikós Anquetil ettől persze nem esett kétségbe, a lehető legjobb helyen volt, csak a csapattárs Rudi Altig hátsó kerekére koncentrált.

Az utolsó hat kilométerre már csak öten maradtak elöl, a két francia szupersztárral csak a legjobb hegyimenők, Federico Bahamontes, Julio Jiménez és Vittorio Adorni tudták tartani a lépést. A legszűkebb és legmeredekebb szakasz szinte kínálta magát a támadásra, a két spanyol el is szakadt tőlük, és noha az etapot végül Jiménez nyerte közülük, a reflektorfényből kevés jutott neki.

Anquetil és Poulidor kizárólag egymásra figyelt, hagyták őket menni. Végig szorosan egymás mellett, szó szerint vállt vállnak vetve birkóztak a heggyel a rekkenő hőségben, miközben félmillió francia szurkoló tombolt az út szélén, az otthonmaradók pedig a rádión csüngve hallgatták a nagy csatát.

Már csak három kilométer maradt: a közönségkedvenc egyre elkeseredettebben küzdött, a favorit pókerarccal kapaszkodott a belső íven. Állóháború kezdődött: Poulidor háromszor indított támadást, Anquetil pedig háromszor játszotta el, hogy neki ennyi volt, de végül mindig átvette a tempót – úgy tűnt, lehetetlen ma leszakítani.

„Amikor lassítottam, ő is lelassított. Amikor támadtam, átvette. Elképesztő volt. Sosem éreztem még annyira szörnyen a kerékpáron” – emlékezett vissza egyszer Poulidor.

A sorozatos megindulások miatt egyre kimerültebb „Pou Pou” viszont ismét megpróbálta, a hófehérre sápadt Anquetil utánanyúlt, tudván, a lábaival már képtelen reagálni. A morális csatát ezzel el is bukta.

Poulidor 500 méterrel a vége előtt először tudta lerázni magáról a sárga trikóst, aki kifogyott a blöffökből és a szuflából, és hátránya rohamosan nőtt. A Mercier versenyzője 7 óra 10 perc 30 másodpercnél állította meg az órát a Puy de Dôme csúcsán.

Jött a feszült várakozás, majd az erejével teljesen elkészülő Anquetil végre beesett be a célba, ahol rögtön rá is omlott a csapatkocsira. Ekkor hangzott el a legendás párbeszéd közte és sportigazgatója, Raphaël Géminiani között:

„Mennyi maradt?” – kérdezte aggódva Anquetil.

„Megtartottál 14 másodpercet” – nyugtatta meg Géminiani.

„Az pont 13-mal több, mint amire szükségem volt” – jött a megkönnyebbült reakció.

Poulidor hiába nyerte meg ezt a csatát, a háborút már nem tudta megfordítani. A záró időfutamon ugyan kiválóan kezdett, de Anquetil a 27 kilométeres táv második felében kinyitotta az ollót, és végül 55 másodperc előnnyel nyerte meg a Tourt, begyűjtve ötödik sárga trikóját. Akkoriban ez a verseny történetének legkisebb különbségű győzelme volt.

Poulidor, aki nemhogy nem nyerte meg, de még csak nem is viselhette soha a maillot jaune-t, összesen 8-szor végzett Tour-dobogón. 1964 volt a második alkalom, de az egyetlen, amikor az ősi rivális Anquetiltől kapott ki, akivel visszavonulásuk után örök barátságot kötöttek.

A Tour de France 59 évvel később tehát visszatér legemlékezetesebb összecsapásuk helyszínére. Vajon ezúttal egy Pogačar-Vingegaard párharcot látunk a mitikus Puy de Dôme-on?

részben via Cyclist, We Love Cycling, Velo, Inner Ring