A Jumbo-Visma bedobta a gereblyét a Tour 4. szakaszán, Van Aert "berepült" a célba
Az éllovas Wout van Aert (Jumbo-Visma) szóló szökésből nyerte a Tour de France 171 kilométeres negyedik szakaszát Dunkerque és Calais között, ezzel növelte előnyét összetettben. Mögötte Jasper Philipsen (Alpecin-Deceuninck) nyerte a mezőnyhajrát, és a jumbós Christophe Laporte lett a harmadik.
Wout van Aert
Fotó: Getty Images
Tour de France - A sárga trikós Van Aert szóló szökéssel lepte meg a mezőnyt
A hétfői szünnap után kedden a Calais-ból induló 171,5 kilométeres etapon hat negyedik kategóriás emelkedő megmászása várt a mezőnyre, amíg célba ért Dunkerque-ben.
Az előző két etapot szökésben töltő, pöttyös trikós dán Magnus Cort a francia Anthony Perez társaságában tekert el a mezőnyből több mint hét percre. Cort az eddigi szakaszokon mind a hat emelkedőt megnyerte, ezúttal ehhez további ötöt csapott hozzá, mielőtt lemaradt Perezről. Ezzel a Tour összetettjét 1959-ben, a hegyi pontversenyt hatszor megnyerő Federico Bahamontes csúcsát döntötte meg. Igaz, a 94. születésnapját szombaton ünneplő spanyol kiválóság 1958-ban ért fel elsőként az első hét hegyre, amikor az emelkedők besorolásában nem létezett negyedik kategória.
Perezt az utolsó emelkedőn érték utol, amelyen a Jumbo-Visma kezdett rombolásba és tépte szét a sort, a munkát pedig a sárga trikós Van Aert fejezte be, aki tíz kilométeres szóló támadást vállalva mindenkit maga mögött hagyott.
Az előző három etapon egyaránt második belga kiválóság időfutammenő kvalitásait kihasználva maga mögött tudta tartani az összerázódó sprintvonatokat. Még arra is volt ideje a kifejezetten a pontverseny zöld trikójáért harcba szálló Van Aertnak, hogy repülő madár szárnymozdulatait imitálva ünnepelje pályafutása hetedik Tour-szakaszgyőzelmét.
A második helyért vívott sprintben honfitársa, Jasper Philipsen bizonyult leggyorsabbnak, aki abban a tévhitben ünnepelte részsikerét néhány másodpercig, hogy az első helyet szerezte meg. Harmadikként a Jumbo-Visma másik bringása, a francia Christophe Laporte ért célba, kevéssel megelőzve a 35. születésnapját éppen kedden (ma) ünneplő norvég Alexander Kristoffot.
Van Aert a különidőnek és a jóváírásnak köszönhetően növelte előnyét az összetettben.
Eredmények:4. szakasz, Dunkerque-Calais, 171,5 km:
Az összetett élcsoportja:
Szerdán a Lille Métropole és Arenberg Porte du Hainaut közötti 154 kilométer - benne 11 kockaköves szektorral 19,4 kilométeren át - vár a 109. Tour de France mezőnyére.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)