A különc bringás őrült vállalása visszahozta a Tour hőskorát

Lachlan Mortonnak elég hosszú története van már arról, hogy az őrület határán egyensúlyozva fura dolgokat vigyen véghez. A legújabb, egy kifejezetten extra fejezet volt a sorban.

Lachlan Morton, Alt Tour 2021

Fotó: Getty Images

Az EF Education – Nippo csapatának van egy alternatív versenyzést népszerűsítő programja, aminek vitathatatlanul az ausztrál Lachlan Morton a vezéralakja.

Részt vett már nagy murvás, ún gravel versenyeken, imádja a terepkerékpározást, akárcsak az ultra állóképességet igénylő kihívásokat, és most itt volt tőle a Tour de France saját, különutas változata, az ’Alt Tour’, melyet minden várakozást felülmúlva, elképesztő eredménnyel teljesített.
Valamennyi vállalása közül ez tűnt talán a legijesztőbbnek, a legmeredekebbnek.
Miközben EF-es csapattársai a mezőnyben tekerték le a Tourt, ami már önmagában komoly teljesítmény, Morton egyedül küzdött meg a távval és a megpróbáltatásokkal. Ráadásul úgy, hogy nem voltak segítői, mérnökei, vitte a saját felszerelését, cókmókját, és letekerte a transzferes részeket is, ami bizony időnként komoly távolságokat jelentett. Ja, és természetesen ő nem tartott pihenőnapokat sem.
Miközben a mezőny 3383 kilométert teljesített, ő az extrákkal együtt 5510-et. Másznia pedig 65500 métert kellett, míg a többieknek ’csak’ 42200-at. Az volt a terv, hogy a pihenőnapokon megpróbálja ledolgozni az esetleges hátrányát, az előzetes tervekben cirka 238 nyeregben töltött órával számolt.
Adódik a kérdés, mégis miért csinálta?
A válasz csípőből ez lehetne: mert ő Lachlan Morton, a mezőny talán legeredetibb figurája. Ennél azonban egy kicsit többről volt szó.
A vállalás jótékony célt is szolgált, része volt a World Bicycle Projectenk, amely kerékpárokat adományoz a fejlődő világ nehéz sorban élő polgárai számára. Ezzel is kitörési lehetőséget biztosítva nekik a szegénységből. Morton kihívásának egyik legfőbb célja az volt, hogy akár több ezer kerékpárt is eljuttassanak a rászorulóknak, akik így a megfelelő oktatáshoz, munkához is sokkal inkább hozzájuthatnak.
picture

Lachlan Morton

Fotó: Getty Images

„Ez sok szempontból is kihívás a számomra” – mondta Morton még az indulás előtt. „Egyszerre felfedezés és verseny. Anélkül, hogy tudtam volna, egész életemben erre készültem. Tudom, hogy fizikálisan ez lesz az eddigi legkeményebb próbatétel, amit vállaltam. Főleg úgy, hogy segítség nélkül akarom végigcsinálni. Még abban sem vagyok biztos, hogy lehetséges.”
Mortonnak az is célja volt, hogy kapcsolódjon egy kicsit a Tour eredeti szellemiségéhez, amikor a versenyzők még éjszaka is tekertek, amikor még mezőkön és árkokban aludtak. És úgy és akkor ettek, ahogy és amikor tudtak. Amikor még maguk javították a kerékpárjukat.
„A kerékpárnak ez az időszaka hihetetlenül izgalmas volt. Akkoriban a Tour-igazgató alapvetően egy célbaérőt akart, úgyhogy az egy teljesen más világ, egy teljesen más sport volt.”
picture

Lachlan Morton

Fotó: Getty Images

„A legnagyobb kihívás az lesz, hogy minden szükséges dolgot vigyek magammal. Ruhát, a szállásomat jelentő matracot, hálózsákot és sátrat, meg egy főzőszettet. Nagyjából 20 kilónyi cuccot.”
Tudta, hogy csak brutális mennyiségű kerékpáron töltött idővel érhetett a mezőny előtt Párizsba, hisz a sebessége nyilvánvalóan lassabb volt, mint a többieké.
„Kb. 12 órát leszek nyeregben egy nap, de a kiegészítő tevékenységekkel együtt, mint például a víz- és az ételszerzés, valószínűleg a következő három hét nagyobb részét a kerékpáron töltöm majd. Éjszaka nem akarok sokat menni, de időnként szükség lesz majd rá.”
„Ha minden a terv szerint megy, talán hat órával a többiek előtt lehetek a végén, bár igazából az útvonal és nem a mezőny ellen tekerek majd.”
Morton még a tervekhez képest is sokkal nagyobbat ment. Már július 13. kedd hajnal fél 6-kor megérkezett Párizsba, ami azt jelenti, hogy öt napot vert a mezőnyre. A kihívás teljesítése végül 18 napot vett igénybe, melynek során 220 órát töltött a kerékpáron.
Jöjjön még néhány érdekesebb adat. Átlagosan 12 órát és 20 percet, 327 km-t tekert naponta, de az utolsót alaposan megnyomta, hisz 20 óra és 22 pernyi, 565 kilométernyi tekerés után szállt le a kerójáról a Champs-Élysées-n. Átlagban 3800 méternyi szintet nyomott naponta, de volt egy 5900-as napja is, amikor letekerte a nyolcadik szakaszt, plusz a kilencedik felét. Az átlagsebessége 24 km/h volt.
Ami még nagyon fontos, hogy több, mint 400 ezer dollárt gyűjtött a kihívás során, amelyből az alapítvány 3 ezernél is több kerékpárt tud eljuttatni a szegény térségekben élő rászorulók számára.
Minden reggel hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés