Sagan: "Ki mondta, hogy az olimpia után visszavonulok?"

Csak a monti és az olimpiai kvalifikáció érdekli, az országutat már teljesen elengedte. Peter Sagan szeretne ott lenni Párizsban, és óriási megtiszteltetésnek tartaná, ha a megnyitóünnepségen ő vihetné a szlovák zászlót. Bár tavaly októberben magához képest csendben köszönt el, a mai napig rengeteg szeretetet kap a szurkolóktól.

Sagan top 10-es hellyel búcsúzott, megvan Démare első arkéás sikere

Videó forrása: Eurosport

Október 1-jén, szinte csendben és komolyabb felhajtása nélkül Peter Sagan lezárta az országúti pályafutását. Egy francia egynapos, a Tour de Vendéé volt az utolsó versenye, bár egy friss interjúban elárulta, még egyáltalán nem biztos, hogy az olimpia után visszavonul.
Már amennyiben ott lehet Párizsban, hisz a montis kvalifikáció esetében kifejezetten nehéznek tűnik.
Bár van hét zöld trikója a Tourról, három egymást követő világbajnoki címe, nyert Flandriát és a Roubaix-t, a 121 profi győzelem ellenére a legnagyobb eredménye talán mégis az, hogy megmutatta, nem muszáj minden versenyzőt kötelezően kategorizálni. Sokoldalúságával bizonyította, esetében bármiféle címkézés teljesen felesleges.
Felültél a montira, és mintha éveket fiatalodtál volna.
Én is így érzem, zseniális volt Dél-Afrikában készülni, kint a természetben. Ezt semmihez nem lehet hasonlítani. A mountain bike sem könnyű, kemények az edzések, főleg az afrikai hőségben, de imádom csinálni.
Az országúti pályafutásod utolsó éveit is tudtad élvezni?
Jobbak voltak azok az évek, amikor bekerültem a mezőnybe, de minden szezonban új embereket ismertem meg, új környezetbe kerültem, és ezek nekem mindig is fontos szempontok voltak.
A sikereket és az ismertséget tudtad kezelni? Egy időben hatalmas sztár voltál.
Nézd, ha ismert és jó színész vagy, akkor fel fognak ismerni az utcán, ez egy sportoló esetében ugyanúgy igaz. Ennek aztán vannak jó és kevésbé jó részei. Engem akkor is imádtak, amikor már elmaradtak a nagy győzelmek, az utolsó két évben is rengeteg szeretet kaptam. A szurkolók ezek szerint értékelték azt, amit korábban csináltam.
De mégis volt egy extra látásmódod, amitől más voltál, mint a többiek, miközben rengeteget nyertél.
Nem tudom, hogy manapság lehet-e annyira élvezni a profi sportot, mint anno én tettem. Szerintem nekem szerencsém volt, mert nagyon jó helyen kezdtem, az a Liquigas a lehető legideálisabb csapat volt számomra.
picture

Peter Sagan (Forrás: Peter Sagan/Facebook)

Fotó: Facebook

A párizsi monti-részvétel a nagy célod, de mi lesz utána?
De ettől még nagyon szeretnék ott lenni az olimpián, ez igaz, de nem lettem megszállott vagy ilyesmi. Ha sikerül kijutni, annak örülni fogok, de most az a lényeg, hogy nagyon szeretek montizni.
És mire lehetsz jó az olimpiai mezőnyben?
Jól mennek az edzések, de ez egy dolog, a verseny nagyon más. Már kijutni sem lesz egyszerű, de amennyiben sikerülni fog, egy kéréssel megtalálnám az olimpiai bizottságunkat.
Mi lenne az?
Mit szólnál ahhoz, ha Van der Poel is ott lenne a mezőnyben?
Szerintem az a legfontosabb, hogy az ember válassza ki, mit szeretne csinálni, és aztán csak arra az egy célra koncentráljon. Ha ez nem így megy, abból jöhetnek a problémák. Dönts időben, és utána semmi más ne legyen fontosabb!
Láthatóan leköt a monti, de szerinted láthatunk idén országúti versenyen?
Azt nem hiszem.
(La Gazzetta dello Sport)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés