Sagan: „Eszembe sem jutott visszatérni, végre azt csinálhatom, amihez kedvem van”

A nyáron visszavonuló Peter Sagan elégedett az életével, eszébe sem jutott a visszatérés és biztos benne, hogy soha nem lesz belőle sportigazgató. Manapság akkor ül fel a kerékpárjára, amikor kedve van és minden idejét Marlonnal, a 7 éves fiával tölti. Aki imád sportolni, de jelenleg nem az országúti kerékpár, hanem a tenisz a nagy szerelme.

Sagan top 10-es hellyel búcsúzott, megvan Démare első arkéás sikere

Videó forrása: Eurosport

Az év elején két szívműtétje is volt, de az egészségi állapota nem befolyásolta abban, hogy ott legyen a Tour de Hongrie-n. Aztán június 30-án Peter Sagan szépen csendben, hivatalosan is befejezte a profi országúti pályafutását. A szlovák körverseny zárószakaszán a Pierre Baguette versenyzőjeként láthattuk utoljára a mezőnyben, de a magyar szurkolók kifejezetten szerencsések voltak, mivel az Hongrie-n még elindult.
„Pontosan emlékszem a legelső versenynapomra profiként: Tour Down Under, 2010. január 19. Csak egy kissrác voltam, még be sem töltöttem a húszat, és sosem gondoltam volna akkoriban, hogy ennyire tartalmas karriert fogok befutni ebben a sportágban” – írta Sagan nem sokkal a szlovák kör vége után.
„Ez egy hosszú út volt, minden szépségével és nehézségével együtt és az, hogy a pályafutásomat a szlovák körversenyen zárhattam le honfitársaim támogatásával és szeretetével körülvéve egy olyan élmény, amire örökre emlékezni fogok.”
Sagan nemrég a Tuttobicinek mesélt arról, hogyan telnek a mindennapjai és mennyire elégedett a visszavonulás utáni életével.
„Korábban például nem tudtam sétálni, mert fájt a lábam, és másnap edzenem kellett, most viszont simán elmegyek túrázni a hegyekbe. Rengeteg időt töltök a fiammal, aki nemrég ünnepelte a 7. születésnapját. Régebben az edzések miatt kevés időt voltam vele, de a versenyek meg a sok utazás nélkül simán el tudok menni Marlonért az iskolába, vagy elkísérem edzésre. Egyre jobban teniszezik, engem már simán megverne, de nagyon szeret úszni is.”
Bár már egy ideje már nem versenyez, Sagan azért képben van a 2024-es történésekkel kapcsolatban.
„Pogačarban az tetszik a legjobban, hogy állandóan mosolyog. Látszik rajta, hogy élvezi, amit csinál, mindig ott van az a gyermeki mosoly az arcán. Ő egy rendkívüli versenyző, de nagyon meglepett az idei dominanciája. Mindent megnyert, amit csak megnyerhetett. Viszont semmire nincs garancia a jövőt illetően, bár Tadej 80 százalékon is képes nagyszerű teljesítményre. Most még senki sem tudja, hogy jövőre milyen formában lesz, és kell-e 110 százalék a sikerhez. Úgy gondolom, hogy az egynapos versenyeken Remco Evenepoel lehet az a versenyző, aki megveri vagy legalábbis megnehezíti a dolgát, a Touron meg egyértelműen Vingegaard.”
picture

Peter Sagan (@facebook.com/PeterSagan)

Fotó: Facebook

Bár Sagan nemrég vonult vissza, ahhoz képest, amikor ő kezdett a kerékpársport alaposan megváltozott. Tavasszal például állandó témát jelentett a sok bukás.
„Egyre több a fiatal és kevés tapasztalattal rendelkező versenyző a mezőnyben, miközben a kerékpárok meg a kiegészítők folyamatosan fejlődnek. Sok rutintalan srác állandóan elöl akar menni, miközben nem tud rendesen bekanyarodni vagy lejtmenetezni. Felgyorsult a mezőny, de sokan nem tudnak alkalmazkodni ehhez a helyzethez és értelmetlenül befékeznek a kanyarokban, pedig ezt nem lenne szabad. Ha kanyarban fékezel, mire számítasz? Nyilván el fogsz esni.”
Sagannak már évek óta saját akadémiája van Szlovákiában, manapság a Peter Sagan Kids Tour elnevezésű kampányban vesz részt, amelynek keretében három és nyolc év közötti gyerekeknek próbál kedvet csinálni a tekeréshez.
„Amikor versenyeztem, magamért tettem. Régebben a győzelemért csináltam az egészet, aztán elkezdtem segíteni másoknak, mert azt akartam, hogy sikeres legyen a csapatunk. Soha nem gondoltam arra, hogy sportigazgatóként dolgozzak, erre semmi esélyt nem látok. A visszavonulás óta sokkal szabadabb vagyok, ha van kedvem, elmegyek tekerni, ha nincs, akkor maradok otthon. Bármikor beülhetek ebédelni, mert nem számít a súly, és bármikor elmehetek síelni, mert nem tiltja meg senki.”
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés