Csendben búcsúzott el a Tour de France legendás zöld trikósa - Peter Sagan végleg befejezte
Június 30-án Peter Sagan hivatalosan is elköszönt profi országúti pályafutásától. A szlovák körverseny záró szakaszán a Pierre Baguette versenyzőjeként láthattuk utoljára a mezőnyben, de a magyar szurkolók kifejezetten szerencsések voltak, mivel idén még elindult a Tour de Hongrie-n. Sagan neve egyet jelentett a zöld trikóval és a búcsú talán pont a Tour miatt sikerült elég csendesre.
Exkluzív interjú Sagannal: "Én nem félek semmitől, de tisztelet nélkül őrültté válnak a sprintek"
Videó forrása: Eurosport
Peter Sagan legutolsó, profi országúti mezőnyben töltött napját „beárnyékolta” a Tour de France – a verseny, amit egykor dominált. A korábbi hétszeres zöld trikós sztár hivatalosan is befejezte a profi pályafutását a szlovák körverseny utolsó szakaszát követően, ahol a Pierre Baguette kontinentális csapatának piros mezében versenyzett.
A helyi szurkolók megszállták a befutó környékét Štrbské Pleso-ban (Csorbató), hogy Sagan utolsó táncát ünnepeljék, de a „kanapé-pelotont” aznap inkább a Tour de France 2. szakasza kötötte le.
Volt némi búcsúztatás, de Sagan mércéjével ez egy hátsó ajtón való kisurranással ért fel.
„Még mindig emlékszem a legelső versenynapomra profiként: Tour Down Under, 2010. január 19. Csak egy kissrác voltam, még be sem töltöttem a húszat, és sosem gondoltam volna akkoriban, hogy ennyire tartalmas karriert fogok befutni ebben a sportágban” – írta Sagan egy vasárnapi búcsúüzenetben.
„Ez egy hosszú út volt, minden szépségével és nehézségével együtt és az, hogy a pályafutásomat a szlovák körversenyen zárhattam le honfitársaim támogatásával és szeretetével körülvéve egy olyan élmény, amire örökre emlékezni fogok” – olvashattuk az Instagramon.
Sagan visszavonulása egy korszak lezárását jelenti a modern országúti kerékpározásban. A most 34 éves versenyző sokáig uralta a Tour de France zöld trikóját, a kockaköves klasszikusok királya is volt, ahogyan a szivárványszínű szalagoké is. Fénykorában ő volt a multitalentumok prototípusa, a több szakágban is jeleskedő zseni, aki felvillanyozta a mai országúti versenyzést. Wout van Aert, Mathieu van der Poel, Tom Pidcock: mind Sagan „köpönyegéből bújtak ki”.
Miközben Pidcock, Van der Poel és Van Aert a Tour brutális bolognai szakaszán szenvedett, addig Peter Sagan hazai pályán igazi hősi fogadtatásban részesült.
„Ennyi év után nehéz felfognom azt, hogy az utam a profi országúti versenyzés világában a végéhez ér” – írta Sagan Szlovákiából. „Ahogy a mai napon áthaladtam a célvonalon a szlovák körversenyen, vegyes érzelmek törtek rám: szomorúság, nosztalgia, ugyanakkor büszkeség és öröm is. Keserédes érzés, hogy búcsút kell mondanom a profi karrierem e fejezetének, de nem is kérhettem volna tökéletesebb befejezést, mint itthon, a hazámban, egy helyi versenyen.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/07/15/4003381-81243328-2560-1440.jpg)
Peter Sagan
Fotó: AFP
A következő fejezet viszont egyelőre homályos, bár úgy fest, hogy nem zárta ki a terepen való versenyzés lehetőségét. Az az álma, hogy kijusson az olimpiai mountain bike versenyre, még télen szertefoszlott sajnálatos szívproblémái és az azt követő műtétek miatt, melyek akadályozták a párizsi kvalifikációhoz szükséges pontvadászatban.
Mindazonáltal Sagan, meglévő kapcsolatai révén a kerékpáróriás Specialized-dal és a sportruházattal foglalkozó Sportfullal, bármely mountain bike, gravel vagy cyclocross eseményen szenzációt jelentene.
Hasonlóképpen a sporton kívüli hírneve és különc személyisége is a marketingesek álmává tette Petert. Elég megnézni az old-school Bora reklámokat „Sagan séffel” vagy a legújabb Zlatý Bažant sörreklámot, ahol vízibiciklivel „egykerekűzik” – a helyi tévénézők nagy örömére.
Egy csendes kilépő az általa uralt verseny árnyékában
Van abban valami szomorú irónia, hogy Sagan utolsó napját profi versenyzőként beárnyékolta az a verseny, amit a sajátjává tett. A karrierje összefonódott a Tourral. Láttatta a felemelkedését és a hanyatlását is. A 2012-es Touron aratott győzelmeivel és a zöld trikó könnyed megszerzésével került a figyelem középpontjába. Innen egyenes út vezetett a címlapok, szponzorok és a dicsőség világába: összesen hét zöld trikóval és 12 Tour szakaszgyőzelemmel.
A „Tourminator” az ikonikus sárga trikót is viselhette a nyolc év alatt a Liquigas-Cannondale, a Tinkoff és a Bora-Hansgrohe csapataiban. Azokban az években Sagan maga volt a Tour. Szökött Chris Froome-mal, összecsapott Fabian Cancellarával és 2017-ben a Mark Cavendishhel való ütközését követően kizárták a Tourról.
Késői sikerei már előrevetítették a korai harmincas éveinek „hanyatlását”. Miután 2019-ben megszerezte legutolsó Tour szakaszgyőzelmét, a következő három francia körversenyen eredménytelenül zárt. Fiatalabb, tehetségesebb riválisok vették át a szerepét, akik már láthatóan erősebbek voltak nála.
Legutoljára 2023-ban indult a Touron a TotalEnergies színeiben, egy olyan csapatban, ami megpróbált rá építkezni. Bár ez a Tour de France hattyúdal inkább volt egy VIP parádé, mintsem harc egy szakaszgyőzelemért, ahogyan azt a francia csapat elvárta volna tőle.
2023 végén befejezte a World Tour szinten való versenyzést. Egy kevés kihívás maradt csupán számára a 2024-es évre a szlovák konti csapatban, a Pierre Baguette-ben, miközben a montis olimpiai álmát hajszolta.
„Köszönöm mindenkinek, aki részese volt ennek a hihetetlen utazásnak. A támogatásotok volt a hajtóerőm, és elképesztően hálás vagyok minden egyes szurkolásért, biztatásért és közös pillanatért. Nélkületek sosem jutottam volna idáig” – búcsúzott.
A Tour de France-on 7 zöld trikót szerző Peter Sagan idén még lenyomta a Tour de Hongrie-t, de aztán saját közönség előtt szépen csendben elköszönt. A szlovák körversenyen tekert utoljára profiként.
Forrás: velo.outsideonline.com
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/02/12/image-cd19b85f-450f-4c4c-90a8-c2c869b2aa83-68-310-310.jpeg)