"Nehéz azt kérni egy haverodtól, hogy szponzoráljon téged" - így építette fel Ralph Denk a Borát
Publikálva 07/12/2025 - 10:20 GMT+1
Ha a Netapp európai igazgatója 2007-ben véletlenül nem Ralph Denk kerékpárboltjában vásárol, könnyen lehet, hogy a német csapat meg sem alakul. Most viszont ott tartunk, hogy Roglič mellett Evenepoelt is megszerezték, náluk teker a legnagyobb német tehetség, övék az egész World Tour egyik legnagyobb költségvetése, és céljuk a Tour de France megnyerése.
Durva erődemonstráció, Evenepoel sorozatban harmadszor lett időfutam-világbajnok
Videó forrása: Eurosport
Emlékszik még valaki Leopold Königre?
Igen, ő az a cseh srác, aki a 2013-as Vueltán a 9. helyen zárt, majd a következő évben a Touron hetedik lett.
Igen, ő az a cseh srác, aki a 2013-as Vueltán a 9. helyen zárt, majd a következő évben a Touron hetedik lett.
Amilyen gyorsan berobbant, König olyan gyorsan el is tűnt, de a Bora csapata igazából neki köszönhetően került fel a kerékpáros térképre. Akkor még Team NetApp néven futottak, és nagyon messze voltak egy olyan tőkeerős szponzor megszerzésétől, mint a Red Bull. Pedig maga a csapat kifejezetten régen, 2007 óta létezik.
Sagan leigazolása és Hindley győzelme a Girón már egy teljesen másik korszakot jelentett, Ralph Denknek akkoriban már nem voltak pénzügyi problémái. Mondjuk most sincsenek, ennek a jele, hogy végre megszerezték Remco Evenepoelt.
Denk sízőként kezdte, majd egy baleset után az országúti kerékpár felé fordult. A szülei maximálisan támogatták, a közeli családtagok a mai napig részesei a vállalkozásának. A pályafutásában nem volt túl szerencsés, ugyanis 16 éves volt, amikor a berlini fal leomlott. Ez számára azt jelentette, hogy hirtelen rengeteg tehetséges keletnémet kerékpárossal kellett felvennie a versenyt, köztük volt Jan Ullrich, Erik Zabel és Andreas Klöden is. Huszonhárom évesen belátta, hogy belőle nem lesz profi.
"Elszánt voltam, nagy dolgokat akartam elérni. Tehetséges voltam, de nem volt meg bennem az a kis extra, ami kellett volna. Kemény dolog abbahagyni azt, amit szeretsz, de örülök, hogy nem lett belőlem egy közepesen gyenge profi kerékpáros."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/11/24/image-4ccfbcd0-aaf3-45b7-85ba-270ac1c2be33.jpeg)
König.
Fotó: Getty Images
Denkből inkább szerelő lett, és Hollandiában kezdett dolgozni, ahol sok mindent megtanult. Hamar rájött azonban, hogy nem szeretne alkalmazott lenni, így hazament Németországba, és nyitott egy saját kerékpárüzletet. Az egyik jó barátja, egy Willi nevű asztalos, aki épp lakberendezéssel foglalkozó vállalkozásba fogott, szorított neki helyet a pincéjében.
Hamar eldőlt, hogy a Ralph Denk Bikestore népszerűsítésére létrehoznak egy kis csapatot, amelynek a nem túl kreatív Ralph Denk Racing Team nevet választották. A csapat sikeres volt, ő pedig rájött, hogy a menedzseri feladatok ellátása sokkal inkább érdekli, mint a kerékpárok eladása. Közben, ezzel párhuzamosan egy nagyon jól menő monticsapata is volt, de megértette, hogy ez a szakág csak egy szűk réteget érdekel, úgyhogy elkezdett az országútra koncentrálni.
2007-ben alapította meg az amatőr csapatát, a lehető legrosszabb időpontban. Egy évvel korábban ugyanis a német sztárkerékpárosok jó részét elkaszálta az Operación Puerto. A balhé komoly nyomot hagyott a német kerékpársporton, de Denk nem adta fel. Eleinte kisebb szponzorokkal próbálkozott, majd belépett a boltjába egy illető, aki mindent megváltoztatott.
Andreas König véletlenül tévedt be az üzletbe, mert egy országútit keresett magának. Közben elkezdtek beszélgetni a sportról, és kiderült, hogy König sok olyan edzőt ismer, aki World Tour csapatnál dolgozik.

Ralph Denk.
Fotó: Getty Images
Kiderült, hogy a beszélgetőpartner nem más, mint a NetApp nevű kaliforniai internetes cég európai igazgatója, aki amellett, hogy vásárolgat, épp olyan csapatot keresett, amelyet szponzorálhatna.
Denk meggyőzte a NetAppot, hogy a mély víz helyett kezdjenek kicsiben. 2010-ben már pro-konti szinten voltak, hamarosan pedig érkeztek a szabadkártyák a Giróra és a Vueltára is. Ekkoriban fiatal német és cseh versenyzők számára jelentettek ugródeszkát, és 2014-ben ott lehettek a Touron is.
Már-már úgy tűnt, minden rendben van, azonban a NetApp-vonal nem működött tovább: kiderült ugyanis, hogy a kerékpársport nem képes eléggé teret adni a cég technológiai újításainak. A dolog azért is volt dühítő, mert közben az eredmények szépen jöttek.
"Épp a Tour harmadik hetében voltunk, Ekkor jött az emlékezetes mondat: ‘Szép munka, de mi kiszállunk’. Iszonyú kemény volt ezt hallani. Königgel a 8.helyen voltunk, én meg állhattam neki új szponzort keresni."
Denk azt mesélte, hogy több száz telefont megeresztett a Tour után, végül kamaszkori barátjához, a korábbi amatőr versenyzőből lett asztaloshoz, Willi Brückbauerhez fordult. Tíz évvel korábban ő volt az, aki meghívta a pincéjébe.
Brückbauer időközben a konyhatervezésben szerzett nevet magának. Cége, a Bora gyorsan növekedett, de még mindig nem volt eléggé ismert.
"Azt kérni egy jó barátodtól, hogy szponzoráljon téged, baromira nem könnyű."
Kiderült, hogy a Bora fontolgatta már a szponzorációt, és olyan helyet kerestek, ahol a befektetésük a lehető legjobban megtérül. Megtehették volna, hogy egy fociklubot támogatnak, azonban a vevőik nagy része belga és holland volt, így az országúti kerékpár lett a legjobb választás.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/11/24/image-de625869-14b1-46c5-8495-19fc84e925dc.jpeg)
Sagan.
Fotó: Getty Images
Nem sokkal később, miközben Denk és Brückbauer épp Dél-Olaszországba tartottak a 2016-os Giro rajtjára, a csapatfőnök mellékesen odavetette, hogy Peter Sagan épp csapatot keres. Vacsoránál aztán Brückbauer megkérdezte, mennyi lenne az annyi.
"Hát, minimum 20 millió dollárra volna szükségünk, hogy pro-kontiból a World Tourba ugorhassunk és megszerezzük Peter Sagant" – mondta Denk.
"Oké, csináljuk. Szerződtessük le Sagant" – mondta egy perccel később Brückbauer. "Ha le tudjuk csökkenteni a Bora részét 10 millióra, a többire szerzünk más forrásokat."
Így is történt. Sagan nevére jött a Hansgrohe, mint második névadó szponzor, és rövidesen a Specialized is csatlakozott a csapathoz.
"Sagannak tetszett a német hozzáállás. Nem volt hónapokig tartó telefonálás és huzavona, rögtön ott volt előtte a szerződés. A legfőbb érvünk az volt, hogy nálunk egy saját csapatot építhet fel magának."
Az ajánlat mindkét félnek bejött: Sagan hozhatta maga mellé, akiket akart, Denk számára pedig jöttek a GT-szakaszgyőzelmek, a zöld trikók és a Roubaix-győzelem. A Bora ismertsége pedig az egekbe szökött, nem kis részben Sagan miatt.
"Amikor Peter megérkezett, mi boldogok voltunk, hogy részesei lehetünk ennek az egésznek. Aztán keményen odatette magát, és hirtelen egy győztes csapat lett belőlünk."
Denk helyzete kivételes: csapatfőnökként rendszeresen együtt teker a főszponzor tulajdonosával, így könnyen és gyorsan hoznak fontos döntéseket. Ilyen volt az is, amikor — figyelembe véve a német piac igényeit — a klasszikusokról a háromhetesekre helyezték át a fókuszt.
A német piac persze nemcsak háromhetes sikerekre és a sárga trikóra vágyik, hanem arra is, hogy mindezt egy német versenyző érje el. A csapatnál most nyilván mindenki örül annak, hogy Florian Lipowitz náluk teker.
A Sagan utáni első komoly igazolás Primož Roglič volt. Kevesen tudják, de majdnem tíz éve, egy sörkertben Denk már ajánlott neki szerződést, ő pedig akkor érthető okokból a Jumbót választotta. 2023 végén viszont Denk úgy érezte, érdemes újra próbálkozni.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/11/24/image-0ab371f0-2ca3-4100-bd37-6d3cd4e950c2.jpeg)
Denk és Roglic a 2024-es Vueltán.
Fotó: Getty Images
"Akkor teljesen érthető volt, hogy a Jumbo Vingegaard-ra épít, aki fiatalabb és kétszeres Tour-győztes. Másrészt Roglič nem volt boldog attól, ahogy a dolgok alakultak a Vueltán, ráadásul ott voltak a pletykák a Quick-Steppel való egyesülésről is. Felhívtam, ő megörült ennek, és leültünk beszélgetni. Onnantól kezdve felpörögtek a dolgok, a Jumbo elengedte, és már ott is volt az aláírás a szerződésen."
A következő nagy dobás Evenepoel volt, akit Denk már évek óta próbált megszerezni.
"Meg kell találnunk a kerékpársport Max Verstappenjét."
Ezt a Red Bull–BORA–hansgrohe csapatfőnöke mondta tavaly nyáron, miután sikerült megszerezniük főszponzornak a Red Bullt. Az új főtámogatóval a német csapat hirtelen pénzügyi óriássá vált a WorldTourban: költségvetésük majdnem 50 millió euróra nőtt, amivel megközelítették az UAE Emirates-t, és megelőzték a Vismát.
Denk tudta, hogy hiába a komoly költségvetés, sportszakmai téren még van lemaradásuk. A klasszikus menők sorát megerősítették ugyan, de a "Max Verstappen-típusú" klasszis hiányzott, mígnem megérkezett Evenepoel.
Akinek az édesapja, Patrick egy emlékezetes, 2023-as interjúban így fogalmazott:
"Ahhoz, hogy Vingegaard és Pogačar ellen harcolhasson, a csapatnak nem egy, hanem több lépést kellene előre lépnie.
Ha minden és mindenki tökéletes körülötte, csak akkor harcolhat az összetett győzelemért. Ehhez minden téren a legjobb kell: felszerelés, táplálkozás, edzéselmélet.
Nem vagyunk biztosak abban, hogy a Soudal Quick-Step jelenleg mindezt képes biztosítani."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/11/24/image-bf1eae0f-f612-4204-b3da-7f34ce93f2ee.jpeg)
Evenepoel a Lombardián.
Fotó: Getty Images
A Red Bull–BORA–hansgrohe pont ezen a téren akar kiemelkedni.
"Két dolog kell a jó eredményekhez: kiváló versenyzők és a legjobb teljesítményközpontú környezet. Jelenleg a Visma és az UAE ebben előttünk vannak, de szépen zárkózunk fel melléjük." - mondta Denk.
Evenepoel nemcsak kivételes sporttehetséget hoz, hanem rendkívüli mentalitást: eltökéltséget, profizmust és állandó fejlődési vágyat. Ő maga a megtestesült ambíció.
A Bora nemcsak versenyzőket, hanem világszínvonalú szakembereket is szerződtetett. Köztük van Dan Bigham (aerodinamika), Asker Jeukendrup (sporttáplálkozás), Dan Lorang (edző), valamint York-Peter Klöppel, aki a mentális teljesítményért felelős, és korábban a Red Bull Performance Centerben Max Verstappennel dolgozott.
Evenepoelt tehát a létező legjobb szakmai háttér fogja körülvenni, édesapja nagy örömére. Ráadásul nemcsak új, hanem ismerős arcokkal is találkozik majd a Boránál.
A korábbi belga kapitány, Sven Vanthourenhout július vége óta hivatalosan is sportigazgató a csapatnál, míg Klaas Lodewyck, Evenepoel eddigi edzője és bizalmasa szintén a Borához igazolt.
Ennyi szakember már biztosan nem férne el abban a pincében, ahonnan Denk indult.
(Részben - Rouleur)
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- "Ó, a francba, lehet, hogy nem lesz munkám" - De Gendt szerint egy fúzió mindig elég veszélyes
- "Nem szeretném úgy befejezni a pályafutásomat, hogy nem próbáltam ki mindent" - Tadej Pogačar kinézte magának a Sanremót és a Roubaix-t
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés